ZETApress

hírportál

K&H e-kupa szombaton

KH ekupa FIFA20 1v1A K&H e-kupával indul a hivatalos FIFA20 versenyszezon. Október 5-én szombaton rendezik meg a K&H e-kupa FIFA20 1v1 bajnokságot, az első hivatalos magyarországi FIFA20 versenyt. Az esemény helyszíne az újonnan megnyitott MTK Budapest Esport Aréna, ami most először ad helyet e-sport bajnokságnak.

Csupán pár nappal a múlt pénteki megnyitót követően az Új Hidegkuti Nándor Stadionban megépült első magyarországi esport aréna ad otthont e hét végén a K&H e-kupa FIFA20 1v1 bajnokságnak, a FIFA 20 első hivatalos hazai versenyének.

Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója elmondta: A K&H mozdulj! program 16 éve támogatja az egészségmegőrzést, az egészséges életmódot, amelynek része a sport, ezen belül a tömegsport, az élsport, a parasport és egy éve már az e-sport támogatása. A sportnak ezen a területén is szeretnénk példát mutatni az elhivatottság, az eltökéltség és a kiváló teljesítmény támogatásával, és már a kezdetektől felkarolni az e-sportban kibontakozni vágyó hazai tehetségeket. Az e-sportra mint a jövő sportjára tekintünk, hiszen az e-sport világa számos hasonlóságot mutat a hagyományos sportokéval: fejleszti az elmét és fizikai erőnlétet is igényel. Tavaly még újdonságként számoltunk be a K&H e-kupáról és a K&H szerepvállalásáról a hazai e-sport fejlődésének támogatásában. Alig egy év múltán pedig már több profi verseny, esemény támogatása áll a hátunk mögött ezen a területen is, és most már egy kifejezetten az e-sport versenyek igényeihez létrehozott helyszínen rendezhetjük meg a K&H e-kupa FIFA20 1v1 bajnokságot. Mindez jól mutatja, milyen dinamikusan fejlődik ez a sportág hazánkban is.

Hodozsán Dániel, az esport1.hu szakmai igazgatója, egyben a verseny fő szervezője számolt be a szombati verseny menetéről: A 128 fős amatőr versenyre online regisztrációval lehetett jelentkezni, nevezési díj nélkül. A legjobb négy amatőr játékos az utolsó fordulóban négy meghívott profi versenyzővel ? Molnár molnargabo Gáborral (DVSC), Szirtesi Gabinho Gáborral (Ajax Amsterdam), Novák gogetinho Dániellel (FTC) és Majorosi chris_maj Krisztiánnal (MTK) mérheti össze tudását. A verseny összdíjazása több mint 300 ezer forint, az amatőr és az e-sportoló kategória azonban külön díjazásban részesül.

Szegő Péter, az MTK Budapest Esport Szakosztályának vezetője az Esport Aréna első e-sport versenye kapcsán elmondta: Az MTK Budapest Esport Aréna méretét és technikai specifikációit tekintve az egyetlen minden igényt kielégítő, exkluzív versenyhelyszín ma Magyarországon és a teljes Közép-Kelet-Európai Régióban. A ma elérhető legkorszerűbb videó-, hang- és fénytechnikának, valamint a maximálisan kialakítható 22 játékállomásnak köszönhetően.

Szóljon hozzá!