ZETApress

hírportál

Világcsúcs már vb előtt

Soha nem kezdődött még atlétikai vb ilyen későn, a sportolók pihenőidejében. Az eddigi rekordot az 1987-es római vb tartja, melynek egy hónappal korábban, már szeptember 06-án vége volt, mint az ideinek.

Tizennégy magyar atléta (5 férfi és 9 nő) részvétele biztos a szeptember 27-én pénteken kezdődő dohai világbajnokságon, amelyen 209 ország 1928 versenyzője indul ? tudtuk meg a mai sajtótájékoztatón az Új Hidegkuti Nándor Stadion földszinti sajtótermében. A 14 fős csapat tagja a 2017-es vb-n ezüstérmes Márton Anita súlylökőnő és a tavalyi berlini Eb-n bronzérmes Halász Bence kalapácsvető, akik a válogatott húzóneveinek számítanak.

A nemzetközi szövetség (IAAF) ma tette közzé a nevezettek névsorát, de nem értesítette a magyar szövetséget (MASZ) arról, rajthoz állhat-e a vb-n a gerelyhajító Rivasz-Tóth Norbert és Szilágyi Réka, valamint a diszkoszvető Huszák János. Ők nem érték el a vb-szintet, de eredményeikkel bekerülhetnek a legjobb 32 résztvevő közé, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy az IAAF nem tölti fel minden számban a mezőnyt.

Gyulai Miklós, a MASZ elnök azt mondta, hogy kiváló létszám a 14 fős csapat. Két éve a londoni vb-n 16 magyar atléta indult, de előtte mindig kevesebb. Célkitűzésként azt fogalmazta meg, hogy minden versenyző legyen elégedett azzal a teljesítménnyel, amit a vb-n nyújt. Az elnök szokatlannak nevezte, hogy a szezon végén kerül sor a vb-re.

Deutsch Péter, a 2023-as budapesti atlétikai vb projektvezetője értelmezhetetlennek minősítette az időpontot. Kiemelte, a dohai vb az első fontos lépésnek tekinthető a budapesti felé. ? Ha az olimpiát, mint multi-sporteseményt nem számítjuk, akkor négy év múlva Budapest a világ második legnagyobb sportrendezvényének ad majd otthont, olyan eseménynek, amilyenre Magyarországon még nem volt példa ? hangsúlyozta jelezve, hogy a fiatal tehetségekkel óvatosan kell bánni, de egyértelmű cél, hogy a budapesti vb-n a mostaninál nagyobb létszámú legyen a magyar csapat.

Wagner-Gyürkés Viktóra a dohai szokatlan időponttal és a várható megterhelő időjárással (38 fok, magas páratartalom) kapcsolatban elmondta: nincs közvetlen tapasztalata a helyszínről. A jó felkészülés érdekében megpróbálták edzőjével két részre bontani az idényt, s júliusban vett részt egy hosszabb edzőtáborban. ? A nagy kérdés, hogy ki hogyan tud alkalmazkodni a várható nehéz körülményekhez, ahhoz, hogy be kell melegíteni 40 fokban, aztán hosszú időt várni egy 20 fokos teremben, majd bemenni a szintén 20 fokos stadionba ? mondta az Európa-válogatott tagjaként az Egyesült Államok elleni mérkőzésen 3000 méter akadályon bronzérmes atlétanő.

A jelenlegi vb-csapat

Férfiak: Szűcs Valdó (110 m gát), Halász Bence és Pars Krisztián (kalapács), Helebrandt Máté és Venyercsán Bence (50 km gyaloglás). Nők: Kerekes Gréta és Kozák Luca (100 m gát), Farkas Petra és Nguyen Anasztázia (távol), Márton Anita (súlylökés), Gyurátz Réka (kalapács), Krizsán Xénia (hétpróba), Wagner-Gyürkés Viktória (3000 m akadály), Madarász Viktória (20 km gyaloglás).

Szóljon hozzá!