Másfél ezren Budaörsön
Minden eddiginél többen futottak a 6. Bridgestone Budaörs Félmaratonon. Két olimpikon drukkolt a Szurkolói Zónában. 1550-en álltak rajthoz tegnap a 6. alkalommal megrendezett budaörsi futóversenyen ? tudatták sajtósaik. Mint egy hete megírtuk, a múlt vasárnapi 34. Wizz Air Budapest Félmaratont lefutó Nagy Balázs színművész is erre a versenyre készült.
A helyszínen Milák Kristóf úszó és Csernoviczki Éva cselgáncsozó olimpikonok igyekeztek lelki támogatást adni az indulóknak. Állításuk szerint nekik legtöbbet a támogató háttér és a szurkolóik segítettek a nehéz helyzetekben. A versenyen a Bridgestone dolgozói közül közel százan futottak. A Bridgestone a 2020-as tokiói olimpiai és paralimpiai játékok globális partnere is, és azt közvetíti, hogy a sportban olyan erő rejlik, amely a határokon átível, ösztönöz, egyesít és inspirál.
A Bridgestone a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen hívta el a sportolókat a legcsaládiasabbnak tartott főváros környéki futóversenyre. A szurkolói zónában Milák Kristóf és Csernoviczki Éva több száz ember előtt osztotta meg saját történetét azokról a nehézségekről és hullámvölgyekről, amelyekkel szembe kellett nézniük. ? 2016 végén egy szívműtét után fél évvel 2. helyet értem el a felnőtt vb-n. 2018 nagyon intenzív év volt; egyesületváltás, érettségi és költözés sorban követte egymást. Mindezek után egy erős versenyszezon ifi olimpiával és 3 arannyal már csak hab volt a tortán. Szerencsésnek érzem magam, mert minden nehézségből gyorsan talpra tudtam állni, és céltudatosan készülni a következő versenyemre. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy olyan emberek vesznek körül, mint családtagjaim, edzőm, a szövetség tagjai, a menedzsmentem és a támogatóim, akik mind mellettem állnak és rengeteget hozzátesznek az életemhez, így nekem csak a versenyzésre és a kihívásokkal teli felkészülésre kell koncentrálnom. Ezért mindenkit arra bíztatok, hogy merjünk azokhoz fordulni, akikben megbízunk, és merítsünk erőt az ő támogatásukból ? mondta Milák Kristóf, 19 éves világ- és Európa-bajnok úszónk.
Csernoviczki Éva olimpiai bronzérmes cselgáncsozónk, aki legutóbb a 48 kilogrammosok mezőnyében mérettette meg magát a tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, szintén részt vett az eseményen. ? A sportkarrierem során sosem volt előttem egy női példa, hiszen Magyarországon én vagyok az első női olimpiai érmes cselgáncsozó. Ez mindig nagy felelősséget rótt rám, de motivált is, hogy nőként érvényesülhessek és érhessek el sikereket. Ez segített a 2016-os riói olimpián, amikor szakadt combizommal csináltam végig a versenyt. Három hónap múlva már a következő versenyemre készültem, most pedig a 4. élményekkel teli olimpia vár rám. Egy sportoló életében nagyon fontos, hogy egy-egy sérülést követő időszakot lelkileg is gyorsan fel tudjon dolgozni. Bármilyen szinten is űzünk egy sportot, sokan tekintenek ránk a követendő példaként, és erre a bizalomra rá kell szolgálnunk ? mondta Csernoviczki Éva.
Társadalmi felelősségvállalása részeként a Bridgestone rendszeresen támogat kiemelt sporteseményeket, többek között a Komárom? Komárno utcai futóversenyt, illetve az Ultrabalatont is, amelyeken a Brigestone saját csapattal szokott indulni. ? Amatőr futóként ezen a félmaratonon is indultam, de vannak a Bridgestone csapatban olyan kollégáim, akik magas szinten űzik a triatlont, futást vagy az úszást és komoly eredményekkel büszkélkedhetnek ? mondta Károlyi Katalin, a Bridgestone Hungary kommunikációs vezetője. ? Az viszont mindannyiunkban közös, hogy időről-időre padlóra kerülünk és ilyenkor nagy szükségünk van a kellő támogatásra és motivációra, amivel Kristófnak és Évinek hála most jó időre feltöltődtünk ? tette hozzá.
A Bridgestone célja, hogy mind az egészséges, mind a fogyatékkal élő sportolókat segítse abban, hogy megvalósíthassák álmaikat. Ezeket az erőfeszítéseket támogatva a vállalat több mint 15 országban működik együtt az olimpiai és paralimpiai játékok több mint 50 inspiráló sportolójával és nagyreményű fiataljával, hogy ők is segíthessenek a Tokió 2020-hoz vezető úton.
A Bridgestone Corporation világszintű olimpiai és paralimpiai partnersége
A tokiói központú Bridgestone Corporation a világ legnagyobb abroncs- és gumigyártó cége, mely A társadalom szolgálata kiemelkedő minőséggel küldetés alapján működik. A Bridgestone céget az a megtiszteltetés érte, hogy 2014-ben világszintű olimpiai partner, 2018-ban pedig világszintű paralimpiai partner lett. A társaság globális jogokkal rendelkezik az olimpiai mozgalom és a paralimpiai mozgalom terén egészen 2024-ig, amely időszak magába foglalja a 2020. évi tokiói olimpiai és paralimpiai játékokat, a Peking 2022 és Párizs 2024 eseményeket.
A Bridgestone kötelezettséget vállalt arra, hogy olyan termékeket, szolgáltatásokat és megoldásokat kínáljon, amelyek javítják az emberek közlekedését, életmódját, munkáját és szórakozását, illetve az olimpiai mozgalom és a paralimpiai mozgalom iránti kötelezettségvállalása a több mint 100 éves múltra visszatekintő sport és innovációs történelmet követi. A Bridgestone világszintű olimpiai és paralimpiai partnerséggel kapcsolatos tevékenységeit a globális Álom megvalósítása üzenet vezérli, aminek az a célja, hogy inspirálja az embereket az akadályok leküzdésére és céljaik állhatatos követésére. Világszintű partnerként a Bridgestone olyan értékesítési jogokkal rendelkezik, amelyekbe az abroncsok, abroncsszolgáltatások és kiválasztott gépjármű-szolgáltatások, elektromos meghajtású kerékpárok, szeizmikus rezgéscsillapító elemek teljes köre, valamint építési és ipari terméke sokfélesége tartozik.
A Bridgestone EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika)
Mi vagyunk a világ legnagyobb gumiabroncs- és gumigyártó vállalatának európai, közel-keleti és afrikai üzletága. Csaknem 90 éve nyújtjuk azt a megbízhatóságot, amellyel az emberek és az áruk a lehető legkényelmesebben és megszakítás nélkül eljutnak oda, ahová el kell jutniuk. Ma, a gyorsan változó világban formálódunk, hogy valódi megoldásokat nyújtsunk azokra a valós problémákra, amelyekkel ügyfeleink szembesülnek. Ez az oka annak, hogy a Bridgestone EMEA prémium abroncsgyártóból gyorsan alakul át a mobilitási megoldások vezetőjévé. Élvonalbeli termékekkel és megoldásokkal törjük az utat az iparágban a legfejlettebbek közé tartozó gyárakkal együtt, világelső technológiákkal és keresett partneri kapcsolatok útján. Átalakulásunk útján haladva a mobilitás jövőjének formálásán munkálkodunk.