ZETApress

hírportál

Jégkorong péntektől

Hiába süt hét ágra künn a Nap, pénteken már rajtol az Erste Liga új idénye. Tíz csapat vág neki a 2019/20-as szezonnak, amely a várakozások szerint az előzőnél is kiegyenlítettebb és színvonalasabb lesz ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón a Magyar Sport Háza I. emeleti előadójában.

Szeptember 13-án négy mérkőzéssel elindul az Erste Liga új idénye. A tavalyihoz képest minimálisak a változások: a mezőnyből a Vienna Capitals II távozott, így tíz csapat vesz részt a bajnokságban. Szőke Álmos ligaelnök szerint az előző idény nagyszerűen sikerült, izgalmas rájátszás végén diadalmaskodott az FTC-Telekom, és az új szezonban is hasonlóan színvonalas csatákra lehet számítani. ? Kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok, senki sem mehetett biztosra egyik mérkőzésen sem. Színes és izgalmas volt a bajnokság az alapszakasztól a rájátszásig legvégéig. Az új szezonban sok csapat pályázik arra, hogy a 22 év után a trónra került FTC-Telekomot letaszítsa onnan, ennek megfelelően mindenhol komoly erősítések történtek, és megjósolhatatlan a liga végkimenetele. Sok sikert kívánunk a Vienna Capitals II-nek, amely másik bajnokságban szerepel majd. Örülünk, hogy eddig nálunk voltak, de a távozásuk nem fogja érdemben befolyásolni a liga színvonalát ? mondta.

Az elnök megemlítette még, hogy a tervek szerint a helyszínek között az új jégcsarnok átadását követően feltűnik Győr is, amely együttműködési megállapodást kötött a Fehérvári Titánokkal. Szőke Álmos hangsúlyozta azt is, hogy új marketing-kommunikációs szabályzat lép életbe. A legfontosabb cél még több embert a sportág mellé állítani, még több szurkolót kicsábítani a jégcsarnokokba, a meglévő drukkereket még jobban kiszolgálni.

A főszponzor Erste Bank továbbra is különdíjjal kívánja elismerni a legtehetségesebb játékosokat ? emelte ki Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője, az Erste Liga alelnöke. A visszajelzések alapján az új idényben újabb díjakat alapítanak. A Mr. Spirit annak a játékosnak jár, aki példamutató magatartásával, hozzáállásával, munkavégzésével emelkedik ki társai közül. Az év felfedezettje a Mr. Rising Star díjat kapja, de kiosztják a Mr. Fair Play elismerést is. A nyertesek az elismerés mellé 500 ezer forintot kapnak. ? Az Erste Bank elkötelezett a jégkorong iránt, és az MJSZ-szel közösen mindent megtesz a sportág hazai népszerűségének növelése, a környező országokhoz képest még mindig alacsony szurkolói létszám emelése érdekében! ? mondta.

Nyáron valamennyi együttes nagy erőkkel készült. Négy csapat ? a Dunaújvárosi Acélbikák, a Gyergyói HK, a Corona Brassó és az SC Csíkszereda ? új edzővel vág neki a bajnokságnak. Újabb NHL-es és KHL-es tapasztalattal rendelkező légiósokat is láthatnak a nézők a pályákon a tehetséges fiatalok mellett.

A legutóbbi szezonban aranyérmes FTC-Telekom részéről Papp Gábor elnökségi tag arról beszélt a sajtótájékoztatón, nem szeretnének újabb 22 évet várni a következő elsőségre, címvédésre készülnek. Boros Dániel, a csapat játékosa szerint a siker után is a földön maradtak, és keményen készültek az új idényre.

Az ezüstérmes SC Csíkszeredát képviselő Kristó András elmondta: ismét a döntő a cél. Szinte teljesen lecserélték a légiósokat, és bár a távozni akaró Radim Valchar sorsa kérdéses, a csapat bizakodva várja a szezont.

Az előző idényben elődöntős ÚTE célja, hogy túlszárnyalja eddigi produkcióját. Erősebb légiósokat igazoltunk, és az utolsó két mérkőzés azt mutatja, hogy jól sikerült a felkészülés ? mondta Dömötör Róbert szakosztályvezető.

A DEAC-tól Fodor András szakosztályvezető arról beszélt, azt tervezik, hogy megismételjék a tavalyi eredményeket, a felsőházba, majd a rájátszásba kerüljenek. Sokat dolgoztunk azért, hogy idén is jó csapatunk legyen, és újabb telt házakat szeretnénk a csarnokunkban ? tette hozzá.

A Brassót a nyáron visszavonult, immár klubvezetőként dolgozó Mihály Árpád képviselte. Úgy vélte, előre lehet lépni a tavalyi szereplés után, a klubnál a döntőt célozzák meg. ? Sokat fejlődött a liga az utóbbi években, egyre jobb játékosok érkeznek, idén is jó szezon várható ? mondta a klubvezető.

Góga Attila, a Gyergyó csapatkapitánya szerint a felkészülésük jobban sikerült, mint a tavalyi, nagyobb a csapaton belüli konkurencia, mint korábban. ? Bizakodó vagyok, a felsőház a cél, majd a minél jobb helyezés elérése a rájátszásban ? mondta a kapitány. Bereczki Szilárd általános igazgató hozzátette, a soron következő szezont még a jelenlegi csarnokukban játsszák le, amelynek teljes felújítása utána kezdődik.

Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője arról számolt be, hogy a tavalyi utat követik, és még fiatalabb együttessel vágnak neki a szezonnak. A cél továbbra is az, hogy a játékosokat hosszú távon az EBEL-csapatnak és a válogatottnak fejlesszék.

Gröschl Tamás, a Hokiklub Budapest vezetőedzője elmondta, ők is szeretnének fejlődni, előrelépni az előző idényhez képest. A csapat idén a MAC Újbudával is együttműködik, lesz átjárás a két klub között.

A Dunaújvárosi Acélbikák megerősített kerettel várják a szezont. Schliszka Károly általános igazgató elmondta, az új edző megpróbálta a lehető legjobb csapatot összeállítani. A tavalyi kellemetlen év után megpróbálnak javítani, szeretnék visszacsábítani a nézőket. Somogyi Balázs csatár hozzátette, mindenkinek komoly ellenfelei lesznek, a dobogót is megpróbálják elérni.

Szuper Levente, a Schiller-Vasas HC szakosztály-igazgatója szerint az első évük egyszerre volt nehéz és felejthetetlen a ligában, és idén szeretnének szintet lépni minden téren. A keret alig változott, de fontos, hogy a fiatal játékosok már egy évvel tapasztaltabban várhatják a rajtot.

Az alapszakasz 2020. január 17-én zárul a tervek szerint. A csapatok négyszer találkoznak egymással, kétszer otthon, kétszer idegenben. Az 1-5. helyezett a középszakasz felsőházában, a 6-10. helyezett az alsóházban folytatja. Ez az etap 2020. január 21-től február 19-ig tart. A rájátszás a negyeddöntőkkel február 22-én indul, minden párharc négy nyert meccsig tart.

Az Erste Liga 2019/2020-as szezonjának résztvevői: ASC Corona Brassó, DEAC, Dunaújvárosi Acélbikák, Fehérvári Titánok, FTC-Telekom, Hokiklub Budapest, Gyergyói HK, SC Csíkszereda, ÚTE, Schiller-Vasas HC. Az M4 Sport továbbra is minden hétfőn közvetít találkozókat a bajnokságból, a karácsony környéki időszakban pedig valóságos hokidömping várható.

Szóljon hozzá!