ZETApress

hírportál

Értékes tapasztalatok

Elérkezett az öttusa-vb záró napja, a vegyes váltók versenye is a Kincsem Parkban. Az idei világkupa-versenyek és a budapesti világbajnokság egyéni eredményei alapján roppant erős mezőnyben kellett felvenni a kesztyűt a magyar váltóknak, vagyis Kovács Saroltának és Regős Gergelynek, illetve Gulyás Michelle-nek és Kardos Bencének.

Ha a világbajnokság küzdelmein túlra tekintünk, ez az erős mezőny jó promóciója a számnak, amelyet a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) szeretne az olimpia programjára juttatni. Mivel nemzetenként két férfi és két női versenyző indulhat az egyéni versenyben, így az ötkarikás programban sem létszám-emelkedéssel, sem a nemi arányok eltolódásával nem járna a viadal megrendezése. A vegyes váltók versenye 2010 óta szerepel a világbajnoki programban, a magyarok eddig egy ezüstérmet tudtak nyerni ebben a versenyszámban ? méghozzá tavaly Gulyás Michelle és Bruckmann Gergő révén.

Hogy idén mire mentek a mieink a világ legjobbjai ellen? ? Kovács Sarolta és Regős Gergely vívásban összesen 20 győzelemmel és a 11. hellyel nyitotta a napot a Ludovika Arénában, Gulyás Michelle és Kardos Bence 13 találattal a 17. pozícióban költözhetett át a Kincsem Parkba, ahol nem éppen strandidőben csobbantak a versenyzők a 25 méteres mobilmedencébe. Az úszást nagy meglepetésre fiatal párosunk, Gulyás Michelle és Kardos Bence nyerte meg, Kovács Sarolta és Regős Gergely a nyolcadik időt érte a 2×100 méteres versenyben.

? Erős mezőnyben kifejezetten jó időt tudtunk produkálni Michelle-lel, így nagyon elégedettek vagyunk. Elsősorban tapasztalat szerzés céljával álltunk rajthoz, mert remélhetőleg még sok szép év áll előttünk. Most gyűjtögetjük is a sok tudást, és bízunk benne, hogy megyünk előre, mint a gyorsvonat ? magyarázta Kardos Bence, aki mellett viccesen megjegyezte Gulyás Michelle a bónuszvívásban az a cél, hogy eljussanak az élen álló egyiptomi csapatig. ? Persze ez csak vicc, hiszen pont a technikai számokban vagyunk elmaradva a felnőttektől, de a fizikaiban, ahogy most az úszásban is talán tudunk majd meglepetést szerezni ? tette hozzá a KSI fiatalja.

A bónuszvívás Gulyás Michelle szavait igazolta, Kovács Sarolta és Regős Gergely azonban nagyot ment ebben a versenyszámban: első számú magyar párosunk öt győzelmet könyvelhetett el zsinórban, csak a dél-koreai váltó tudta megállítani őket. Kár, hogy a lovaspályán maradtak pontok mindkét csapatunk esetében: Gulyás Michelle-ék egy verőhibával és időtúllépés miatt kilenc pont levonással zárták ezt a tusát, Kovács Saroltáék rosszabbul jártak, 258 ponttal fejezték be versenyüket, így előbbiek a 15. rutinosabb csapatunk a 14. helyről várhatta a befejező számot, a laser runt, amelyben a két magyar páros közül egyértelműen a fiatalság vitte a prímet, nemcsak a másik magyar csapathoz képest mért 6 másodperces hátrányt dolgozták le, de Kardos Bencéék végül a 12. helyen értek célba.

? Nyilván nem az volt a célunk, hogy mi legyünk a jobbik magyar páros, hanem hogy a világban álljuk meg a helyünket. A kombinált szám mindkettőnk legerősebb száma, így azt tudtuk, hogy mindenképpen előrébb tudunk majd zárni, minthogy visszaesni, ami szerencsére sikerült is ? mondta Gulyás Michelle. ? Én a lovaglás során hoztam némi színt és izgalmat a pályába, mert konkrétan majdnem eltaroltam a lovammal egy oszlopot, az volt a terv, hogy azt belülről kerülöm, de úgy jött ki a lépés, hogy majdnem fennakadtunk, de szerencsére sikerült továbblépni. Azt hiszem, összességében megálltuk a helyünket, így elégedettek lehetünk Michelle-lel ? tette hozzá Kardos Bence.

Kovács Sarolta és Regős Gergely a legjobb hat közé várta magát, s kicsit csalódottak voltak, hogy ez nem sikerült, de sokat tanultak ebből a világbajnokságból, s azt leszögezték, hogy jó párost alkotnak ők ketten.

? A világbajnoki felkészülés és maga a verseny is hosszú és nehéz volt, nemcsak fizikailag, egy kicsit lelkileg is elfáradtam a végére, úgyhogy segít majd egy kis szusszanás. Bár az eredmény nem ezt mutatta, jó páros vagyunk Regős Gergővel, sok van ebben a párosban, és bízom benne, hogy két hét múlva, a moszkvai világkupa-versenyen már meg is tudjuk mutatni. A verseny egészét tekintve maradt bennem hiányérzet, de sokat tanultam, tudom, miben kell még fejlődnöm ? mondta Kovács Saci.

? Az első hatba vártuk magunkat, de szoros volt, nem volt messze a dobogó. A vívás jó hangulatban zajlott, a lovagláson kockáztattam, de nem jött össze, ott sok pont bennmaradt. A futásnál éreztem, hogy a tegnapi nap benne maradt a lábamban ? de próbáltam a lehető legjobban odatenni magam. Az én célom a tapasztalatszerzés volt, s azt vontam le tanulságként, hogy vívásban kell még jobban odatenni magam ? nyilatkozta Regős.

A mix váltó a Coubertin öttusa nap jegyében zajlott, amelynek keretében díjakat is adtak át. ? Örülök, hogy e csodálatos sportág továbbviszi a legfőbb coubertini eszméket, a békét és a sportszerűséget ? mondta el beszédében Alexandra de Navacelle a Coubertin-család képviseletében a Kincsem Park öttusa arénájának színpadán.

Másodszor rendeztek Pierre de Coubertin öttusa napot, amelynek legfőbb célja az öttusa népszerűsítése és a Nemzetközi Öttusa Szövetség sportág iránti elkötelezettségének hangsúlyozása. Az eseményen került átadásra a Pierre de Coubertin-érdemérem, amelyet Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke, illetve a 2016-os olimpiai játékok két egyéni öttusa bajnoka, Chloe Esposito és Aleksander Lesun kapott. Bretz Gyula emellett az év legjobb versenyének járó elismerést is átvehette a budapesti Öttusa- és Laser Run-világbajnokságért Klaus Schormanntól, a Nemzetközi Öttusa Szövetség elnökétől. A #High5 kampányt bemutató videó-filmmel zárult az ünnepség. Aki támogatja a sportág törekvéseit és hisz abban, hogy az öttusának az olimpián a helye, küldjön egy virtuális pacsit, vagy osszon meg egy képet a budapesti öttusa-világbajnokságról egy #high5 hashtaggel.

UIPM Öttusa és Laser Run-világbajnokság mix váltó: 1. Salma Abdelmakszud, Eszlam Hamad (Egyiptom) 1463 pont, 2. Elodie Clouvel, Valentin Belaud (Franciaország) 1454, 3. Anasztaszja Prokopenko, Ilja Palazkov (Fehéroroszország) 1448, ?12. Gulyás Michelle, Kardos Bence (Magyarország) 1399, ?15. Kovács Sarolta, Kardos Bence (Magyarország) 1371. Magyarország két ezüsttel 8. lett a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság éremtáblázatán. Másodikként végzett a Barta Luca ? Réti Kamilla női páros váltóban, illetve a Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence összeállítású férfi csapat a hagyományos versenyben.

Öttusa vb 8 év múlva a centenáriumon?

A budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokság lett az év legjobb öttusaversenye. A szervezők az ezért járó díjat a nemzetközi szövetség (UIPM) szombat esti gáláján vehették át. ? Nagyon sok munka van a díj mögött, úgyhogy nagyon büszkék vagyunk rá. Igazi csapatmunka eredményeként született meg ez a világbajnokság, a támogatóink, rendező partnereink nélkül nem jöhetett volna létre ? mondta Gallai István a hazai szövetség főtitkára. ? Csodálatos otthonra talált ezen a héten az öttusa a Kincsem Parkban, csodálatos helyszínen zajlottak az öttusa- és laser run-versenyek. Megtöltöttük az öttusaarénát, valóságos öttusa- és laser run-fesztivál zajlott az elmúlt napokban, és zajlik még vasárnap is ? emelte ki szombat este a főtitkár.

Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország általában tízévente rendez öttusa-világbajnokságot, de a következőt 2027-re tervezi a szövetség, mert akkor lesz száz éve, hogy az első hivatalos öttusaversenyt lebonyolították a Ludovikán. ? Vagyis akkor leszünk százévesek, és szeretnénk ezt a nemzetközi élmezőnnyel együtt ünnepelni! ? tette hozzá. A UIPM gáláját második alkalommal tartották meg, ezúttal a Danubius Hotel Heliában került sor az ünnepi lakomára.

A 2019-es év díjazottjai:
a legjobb női versenyző: Elodie Clouvel (francia)
a legjobb férfi versenyző: Joseph Choong (brit)
a legjobb junior női versenyző: Rebecca Langrehr (német)
a legjobb junior férfi versenyző: Ahmed Elgendi (egyiptomi)
az év szövetségi kapitánya: Jan Bartu (brit)
a legjobb csapat: Oroszország
a legjobb vegyes váltó: Németország
a legjobb verseny: öttusa- és laser run-vb, Budapest
a legjobban népszerűsített verseny: világkupa döntő, Tokió
a legtöbbet fejlődő ország: Thaiföld, Peru
a legértékesebb hozzájárulás a sportág fejlődéséhez: Bernhard Petrsuchinski (német)
UIPM Hírességek Csarnoka: II. Albert monacói herceg, a UIPM tiszteletbeli elnöke.

Szóljon hozzá!