Sikertelen folytatás
Női röplabda-válogatottunk tegnap 20:30-tól 3:1-re (23, -21, 24, 22) kikapott Romániától a budapesti társrendezésű Európa-bajnokság C-csoportkörének 2. fordulójában, a Papp László Budapest Sportarénában az M4 Sport kamerái előtt.
Ma 15:30-kor az azeriek a hollandokkal, 18 órakor az észtek a románokkal, holnap 18 órakor a hollandok a horvátokkal, majd a két mérkőzés után egy győzelemmel és egy vereséggel álló válogatottunk 20:30-tól az azeriekkel találkozik. A mieink a pénteki nyitónapon meggyőző játékkal 3:0-ra legyőzték az észteket, míg a románok ugyanilyen arányban kikaptak a csoportfavorit hollandoktól.
A két csapat közelmúltbeli mérlege a románoknak kedvezett, hiszen az utolsó 14 egymás elleni összecsapásból 12-t ők nyertek. A két válogatott legutóbb három éve találkozott, akkor az Eb-selejtező érdi visszavágóján a magyarok emlékezetes meccsen, aranyszettben kerekedtek riválisuk fölé, kijutva ezzel a 2017-es kontinenstornára. A hazai játékosok és a szakvezetés közül mindenki azt mondta az észtek elleni siker után, hogy az a mérkőzés kezdésnek jó volt, ám a román jobb csapat, így minden bizonnyal jobb teljesítményre lesz szükség.
A két együttest mintegy 3500 néző és remek hangulat várta az arénában, Jan de Brandt szövetségi kapitány nem változtatott előző napi kezdőhatosán. Jól kezdtek a románok, ráadásul a magyar csapat sok ingyen-pontot adott nekik a rossz nyitásokkal és fogadásokkal. Dékány Bernadett remek nyitássorozata után Pekárik Eszter blokkjával vezetett először a házigazda (14:13), de a románok hamarosan fordítottak, és a magyarok hibáit könyörtelenül kihasználva megnyerték az I. felvonást.
A II. szettet magabiztosabban kezdte a vendéglátó, Németh Anett jó támadásaival őrizte néhány pontos előnyét. A román csapat Ioana-Maria Baciu vezérletével látótávolságon belül maradt, 21:20-as magyar vezetésnél egy pontot mindkét edző visszanézetett a videobíróval, mielőtt legalább ötperces tanakodás után a magyaroknak ítélték a labdamenetet. A hosszas közjátéktól, illetve a románok reklamálásától a hazai csapat és a közönség is tűzbe jött, de Brandt tanítványai nem engedték ki a kezükből a részsikert.
A III. felvonás első fele is fej-fej melletti küzdelmet hozott, magyar oldalon Németh, a románoknál Adelina Budai-Ungureanu vitte a hátán csapatát a pontjaival. A vendégek folyamatosan növelték előnyüket, mivel a házigazda játéka egyre pontatlanabbá vált, és megint egyre több ki nem kényszerített hibát vétett. A hajrára Jan de Brandt feladócserével is próbálkozott, és bár csapata ötpontos hátrányból felállva két szettlabdát is hárított, fordítani nem tudott, így ismét hátrányba került.
A IV. etap elején a magyarok nyújtottak jobb teljesítményt, elsősorban annak köszönhetően, hogy a nyitásaik javultak. De Brandtnak nem sokkal később liberót kellett cserélnie, mert Molcsányi Rita több nyitásfogadást is elrontott. A folytatásban megint jöttek a magyar hibák, a vendégek pedig a kiválóan játszó feladó, Diana Lorena Balintoni irányításával egyre közelebb kerültek a győzelemhez. A hazaiak a hajrában sem tudtak fordítani, így 124 perc alatt kikaptak.
A románok legeredményesebb játékosa az egyaránt 19 pontos Baciu és Budai-Ungureanu volt. Riválisunk 2011 után nyert újra Eb-mérkőzést. Előttünk 18 órától a Horvátország?Észtország 3:1 (18, 17, -26, 12) mérkőzésre került sor. Az állás: 1. Horvátország 4 pont/2 mérkőzés, 2. Hollandia 3/1, 3. Magyarország 3/2 (4:3), 4. Románia 3/2 (3:4), 5. Azerbajdzsán 2/1, 6. Észtország 0/2.