ZETApress

hírportál

Négy meccs: négy vereség

Djordje Kamber és Pávkovics Bence légiharcaNegyedik mérkőzését is elveszítette a Honvéd: a DVSC 2441 néző előtt 1:1-es félidő után 3:2-re verte a Budapest Honvédet a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának tegnapi játéknapján a Hungária körúton. A kispestiek múlt heti hazai vereségéről idekattintva olvashatunk.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, melynek már a 9. percében vezetéshez jutottak a vendégek: Szécsi remek keresztpasszát Trujic lőtte a hazai kapuba. A hátrányban lévő Honvéd válaszként azonnal átvette az irányítást, és előbb helyzetekig, majd a 44. percben egyenlítésig jutott: egy kontra végén a ziccerben lévő Moutari önzetlen passzát a Fradiból 2 hete visszaigazolt Lanzafame helyezte az üres kapuba.

A szünet után mezőnyfölényben futballozott a Honvéd ? kapufájuk így is volt a fővárosiaknak ?, ám a 66. percben Haris átlövésével ismét a Debrecen szerzett vezetést. Alig telt el tíz perc, Varga Kevin kettőre növelte a vendégek előnyét. A hajrában beszorította ellenfelét a kispesti együttes, de a 82. percben Lanzafame szabadrúgásból szerzett újabb góljával csak csökkenteni tudta a hátrányát. Az új szezonban a kispesti csapat a 4. bajnokiját is elveszítette, a debreceni együttes viszont három ? a 2. fordulóbeli Fradi ellen elhalasztott ? találkozót követően is 100%-os.

A 4. forduló vidéki eredményei: Kisvárda?ÚFC 2:0 (1:0), Paks?Mol Fehérvár 0:2 (0:1), DVTK?Mezőkövesd 0:3 (0:0), Kaposvár?ZTE 0:4 (0:2). A PAFC?FTC összecsapást a vendégek csütörtöki kupamérkőzése miatt ma 18 órakor rendezik Felcsúton az M4 Sport kamerái előtt.

Győzni kell a Fradinak az Üllői úton!

Az FTC 22-én csütörtökön 6000 néző előtt 0:0-t játszott a litván Suduva vendégeként az Európa-liga selejtezőjének rájátszásában ? láttuk az M4 Sporton. Valamelyest jobban kezdett a házigazda, de a Fradi hamar rendezte a sorait. Kiegyenlítetté vált a mérkőzés, miközben a vendégek birtokolták többet a labdát. A kezdeti bizonytalankodás után a zöld-fehérek kiválóan szűrték a litván akciókat, így a Suduva nemigen jutott el Dibusz kapujáig. Mivel a magyaros támadásokból is hiányzott a kreativitás, nem született gól a szünetig.

A II. félidőben fokozódott a magyaros mezőnyfölény, ugyanakkor helyzeteikben ez nem nyilvánult meg, mert a litvánok továbbra is szervezetten védekeztek, támadásokra ezzel együtt nem futotta az erejükből. Az utolsó negyedórában a Ferencváros mindent megtett a győztes gól megszerzéséért, akadtak helyzetei is, de a litván kapusnak nem kellett bravúrt bemutatnia, hogy megóvja kapuját a góltól. Jövő csütörtökön 20 órától az Üllői úti visszavágón a Fradinak győznie kell a főtáblára jutáshoz, mert bármely gólos döntetlen is a litvánoknak kedvez.

1 hozzászólás

  1. A címvédő Ferencváros 3864 néző előtt 1:1-es félidő után 4:1-re kikapott a Puskás Akadémiától Felcsúton az OTP Bank Liga 4. fordulójának ma esti zárómérkőzésén az M4 Sport kamerái előtt.