ZETApress

hírportál

Száz érmünk a Játékokon

Heisler András aranyérmesA magyar csapat 100 érmet (49 aranyat, 28 ezüstöt és 23 bronzot) nyert a tegnap véget ért budapesti központú 15. Maccabi Európa Játékokon, és ezzel a 42 részt vevő ország között a 2. legeredményesebb lett a 155 (75+43+37) érmes Amerikai Egyesült Államok mögött ? tudtuk meg délután a Ludovika Campuson.

Heisler András szerezte az egyik aranyérmet tegnap 1500 méteres úszásban senior kategóriában. A Mazsihisz elnöke kérdésemre elmondta, hogy heti két alkalommal úszik, s a versenyre készülve napról napra javított idején. A verseny nem a profiknak szólt, voltak akik alig tudtak beúszni a célba.

Jusztin Ádám, a Szervezőbizottság társelnöke az ország eddigi legnagyobb multisport-eseményének záró sajtótájékoztatóján elmondta: ez az eredmény messze túlmutat az előzetes jóslaton, ahol legalább harminc érem megszerzésére számított. Egykori kosárlabdázóként ő is többször pályára lépett, bár az elmúlt másfél évben szervezői munkái mellett kevés ideje maradt az edzésekre.

Deutsch Tamás, a Játékok védnöki testületének vezetője beszámolt róla, hogy a 4,9 milliárd forintos állami támogatásból megvalósult hazai rendezésű esemény legkevesebb másfél milliárd adóbevételt hozott az országnak, és emellett több mint ötmilliárdos árbevételt a magyar gazdaság szereplőinek. Beszédét azzal zárta, hogy a kormány megerősítette ígéretét, miszerint állami forrásból zsidó sportközpont létesül Budapesten, ám a pontos helyszínt nem akarta elárulni.

Az egykori sportminiszter nem állt rajthoz egyik számban sem, s ebben konzekvens maradt korábbi énjéhez. Mintegy 20 évvel ezelőtt egy sajtótájékoztatóján megkérdeztem tőle, mit fog kipróbálni az új létesítményben, mire közölte hogy semmit, mert egy kórházavatón se kell az egészségügyi miniszternek operálni, a rendőrségi átadón a belügy-miniszternek nyomozni, a bíróságon meg az igazságügyi miniszternek tárgyalást vezetni, ezért a sportminiszternek se kell sportolni az avatón!

Az MTK elnöke szerint kész csoda lenne, ha a ma esti MTK?Budaörs mérkőzésen végre győzne a csapata, mert a tavaszi hét NB I-es és a múlt vasárnapi csákvári NB II-es bajnokiját zsinórban elvesztette. Örömmel jegyezte meg, hogy ő most is csak drukkolni fog ugyan, de 27 éves fia: Bence a hosszú kihagyás után végre újra helyet foglalhat a kispadon.

Szóljon hozzá!