ZETApress

hírportál

Angyalföldi vendégsiker

Dunai Ede fiatalonA Puskás Akadémia 2:0-s félidő után 3:1-re nyert az Újpest vendégeként tegnap este az OTP Bank Liga 1. fordulójában. A találkozó rövid ünnepléssel kezdődött: a 80 éves Szentmihályi Antalt, a 70 éves Dunai Edét és az 50 éves Véber Györgyöt köszöntötték az újpestiek.

A 70 éves ünnepelt kapcsán eszembe jutottak azok a ’70-es évek. 1972-től ’75-ig az újpalotai lakótelep építkezésén dolgoztam, Ede pedig egy újonnan épült panelbe költözött a szintén új vásárcsarnok közelében. Farmotoros torinói Fiatja az irodaházunk közelében parkolt, s reggelente mindig megcsodáltam munkába menet. Akkoriban egy nyugati sportkocsi igazi kuriózum volt itthon, de az 1972-es müncheni olimpián ezüstérmes Dózsás focista könnyen hozzájuthatott. Többször láttam csapattársával, Juhász Péterrel is, aki a közelben lakhatott, de az ő kocsijára már nem emlékszem.

A nosztalgiázásból térjünk vissza a jelenbe. A pályafűtés kiépítése miatt az őszi szezonban Angyalföldre kényszerülő Újpest visszafogottan kezdett a z NB I nyitányán. A felcsúti együttes vezetőedzői posztjára 6 hete kinevezett Hornyák Zsolt csapata már a 13. percben megszerezte a vezetést: Ezekiel Henty egy bal oldali beadás után senkitől sem zavartatva fejelt a kapuba. A folytatásban az újpestiek birtokolták többet a labdát, ám az akadémikusok játszottak veszélyesebben, s a 31. percben meg is duplázták előnyüket: Henty közelről a kapuba passzolta a Pajovicról kipattanó labdát. Az I. félidő hajrájában mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, de újabb gól már nem született.

A fordulás után nagyon gyorsan szépített az Újpest: az 52. percben Balázs Benjámin egy szöglet után közelről lőtte a kapuba a labdát. Az észak-pesti alakulat azonban hiába játszott fölényben, nem sikerült egyenlíteni, sőt a 69. percben egy kontra végén Josip Knezevic visszaállította a kétgólos különbséget. A hajrában a nézők szidták az újpesti edzőt, ám az eredmény ettől nem változott, így akárcsak a két csapat hasonló pályaválasztás mellett lejátszott előző négy bajnokijából háromszor, ismét a PAFC nyert az Újpest vendégeként.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a vendégcsapat edzője nem volt megelégedve a látottakkal, mert helyzeteik alapján hatgólos győzelmet is szerezhettek volna. A fiatalokat szeretné egyre inkább beépíteni a csapatba, mert nagy lehetőséget lát bennük. Nem a védekezésre, hanem a támadásra helyezi a hangsúlyt, 3-4-5 csatárral szeretne támadni, s célja, hogy több gólt rúgjanak az ellenfelüknél. A hazaiak edzője a 17 éves Radics Mártont dicsérte, akiben sok lehetőséget rejlik. Vannak még hiányosságok csapatában: a támadósort és a jobboldali védelmet kell megerősíteni. Nem zavarta a szurkolók bekiabálása, az elmúlt 6 évben újpesti edzőként többször volt része ilyenben, de ez is a játékhoz tartozik.

A két vidéki mérkőzésen 1:0-s hazai győzelmek születtek: a Paks Kisvárdán, a ZTE Mezőkövesden maradt így alul. Ma 18 órakor a csütörtöki kupameccseken kiesett csapataink lépnek pályára: a Honvéd a DVTK vendége lesz, míg a Fehérvár Kaposvárt fogadja Sóstón. Ugyancsak ma indul az NB II-es és az NB III-as szezon. A Honvéd óvásáról hétfőn dönt az UEFA.

Szóljon hozzá!