ZETApress

hírportál

Főtitkári búcsúszók

Női kardcsapatunkA két tegnap esti csapatdöntő között tartották a vívó-vb záróceremóniáját a BOK Csarnok A-termében. A hazai szövetség képviseletében Tamás Henriette főtitkár emlékeztetett rá, hogy 117 nemzet és majdnem 1100 sportoló vett részt a vb-n, és a sportág szerepe, valamint népszerűsége folyamatosan erősödik az olimpiai mozgalomban.

? Abban bízom, hogy ehhez a folyamathoz Magyarország és a Magyar Vívó Szövetség is hozzá tudta tenni a magáét! ? mondta a magyar főtitkár. ? Budapest pompás házigazdája volt az eseménynek, a szervezők nagyszerű munkát végeztek, minden szempontból sikeres világbajnokságon vagyunk túl ? jelentette ki Emmanuel Kaciadakisz, a nemzetközi szövetség főtitkára, majd a magyar főtitkártól átvett FIE-zászlót a 2020-as japán házigazdának adta át. A XXXII. Nyári Olimpia mához épp egy évre, július 24-én kezdődik Tokióban.

A vívó-vb tegnapi 9. napján már nem küzdhettünk újabb érmekért. Mint a hétfői 8. napon megírtuk, a keddi döntőkben a női kard- és a férfi tőrcsapatok léptek pástra. Tőrözőink már a hétfői selejtezőben kiestek, míg a Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca összeállítású kardcsapatunk a keddi negyeddöntőig jutott, majd 5. lett. Az éremtáblázaton 1 arany- (Siklósi Gergely párbajtőr egyéni) és 2 ezüstérmünkkel (Szatmári András kard egyéni és a Szatmári András, Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat) 4. helyen zártunk. Márton Anna kardvívónk került még a legjobb nyolc közé és a szombati 6. napon 7. lett.

Szóljon hozzá!