ZETApress

hírportál

Megvan az első érmünk

Szatmári András ezüstérmesA kardozó Szatmári András ezüstérmet nyert tegnap este a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-vb 4. napján a BOK Csarnok A-termében. A 26 éves Szatmári a 2017-es aranyérme után másodszor lett érmes egyéniben világbajnokságon. Június 19-ei kampányfilm-bemutatójáról idekattintva olvashatunk.

A 64-es táblán előbb 15:10-re verte a georgiai Miheil Mardeleisvilit, majd 15:11-re a dél-koreai Kim Jun Hót. A nyolcaddöntőben az idei Európa-bajnokkal, az előző, 2013-as budapesti vb győztesével, az orosz Venjamin Resetnyikovval csapott össze, s mivel továbbra is nagyszerűen vívott, 15:12-re nyert. A negyeddöntőből a világranglista éllovasa, a tavaly ezüstérmes amerikai Eli Dershwitz ugyancsak 15:12-es legyőzésével jutott tovább, ezzel biztossá vált, hogy dobogóra állhat.

A fináléért az iráni Mojtaba Abedinit könnyedén, 15:8-ra múlta felül, így önbizalommal telve készülhetett a fináléra a dél-koreai Oh Szang Uk ellen. Már a bemutatás után felhangzott a Ria, ria, Hungária! A főlelátók csaknem megteltek az esti programra. A döntőt Szatmári lendületesen kezdte, szinte nem tudott hibázni, ennek eredményeként 7:2-re elhúzott.

Az egyperces szünet 8:4-nél következett, majd újabb közös buzdítás után előbb 8:5-re, azután 9:5-re módosult az állás. Csakhogy a dél-koreai felszívta magát, harcmodort váltott, csökkentette a különbséget, 9:6 után csakhamar 9:11 állt az eredményjelzőn. Szatmári többször tanácstalannak tűnt ekkor, és mint kiderült, nem is tudott már váltani, Oh 15:12-re győzött, ezzel övé lett az aranyérem. Mivel ezüstérmesünk a csapatversenyben is pástra lép, van még esélye aranyra a vb-n.

2016. augusztus 09-én a riói nyári olimpia párbajtőrvívó döntőjében Imre Géza hasonlóképpen kapott ki dél-koreai ellenfelétől, ezüstérme után öt nappal aztán csapatban bronzérmet nyertek. Az erről szóló Fehérarany című könyve 2017. június 07-ei bemutatójáról idekattintva olvashatunk.

Impozáns megnyitó

Vívó-vb megnyitóAz esti négyes döntők előtt nyitották meg hivatalosan a olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságot. A versenyzők már délelőtt birtokukba vették a BOK Csarnok A-termét, melyben a vb lényegi része zajlik. A küzdőtéren rombusz alakban helyeztek el négy színes pástot, ezeken vívják az összes asszót a 32-es táblától, illetve a csapatversenyek során itt lesznek a mérkőzések a negyeddöntőtől. A terem közepére került a főpást, amelyen hat napon keresztül eldől az érmek sorsa.

A nézők minél jobb kiszolgálására 124 méter hosszú, négy méter magas LED-falat telepítettek a terembe úgy, hogy a küzdőteret három oldalról öleli körül. Ezen jelenítik meg többek között az egyes ágakat, így jól követhető a versenyek menete, illetve további látványelemekkel színesítik a programot, valamint lassításokkal segítik a megértést.

A megnyitó 18 órakor a Himnusszal kezdődött ? mint korábban jeleztük ? az M4 Sport kamerái előtt, majd következtek a beszédek a főpáston. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára megtiszteltetésnek nevezte, hogy a nemzetközi szövetség Budapestnek ítélte a rendezés jogát. Elmondta, a kormány célja, hogy kiemelkedő sporteseményeknek adjon otthont Magyarország, és időről időre a legnagyszerűbb sportolók jöjjenek el ide. Megemlítette, hogy Budapest idén Európa Sport-fővárosa, és minden adott ahhoz, hogy az egyik legjobb világbajnokság legyen a mostani.

Aliser Uszmanov, a Nemzetközi Vívószövetség elnöke kiemelte, hogy a részt vevő nemzetek és versenyzők számát tekintve is csúcsot dönt ez a világbajnokság, amely gazdag és sikeres vívómúlttal rendelkező országban zajlik. Örömét fejezte ki, hogy a vb-t Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság német elnöke nyitja meg.

A német sportdiplomata, olimpiai és világbajnok tőröző beszédében felidézte, hogy itt volt az 1975-ös világbajnokságon, így már csak ezért is jó emlékeket őriz Budapestről. Megjegyezte, hogy a rekordok miatt ez a világbajnokság minden bizonnyal mérföldkő a sportág történetében, majd reményét fejezte ki, hogy a vívók a maximumot hozzák ki magukból és az olimpia szellemiségének tiszteletben tartásával versenyeznek. Végül a sportág hivatalos nyelvén, franciául nyitotta meg a vb-t: En garde! Allez, mes amis! Kész! Rajta, barátaim! A program vívóelemeket is megjelentő táncműsorral zárult.

Szóljon hozzá!