ZETApress

hírportál

Röpisiker Nápolyban

Csoportelsőként jutott tovább a női röplabda válogatott a 30. Universiaden. Harmadik mérkőzését Tajvan ellen játszotta női röplabda válogatottunk Nápolyban. A csoport végeredménye: 1. Magyarország 8 pont (9:3 szettarány), 2. Csehország 6 (8:6), 3. Tajvan 4 (6:7), 4. Argentína 0 (2:9).

A mieink számára a továbbjutáshoz és a csoportgyőzelemhez két szett megnyerése kellett, de ezt túlteljesítette a csapat és ezt a meccset is megnyerte 3:1-re, miután a Csehországot és Argentínát is legyőzte. – Nagyon jól ment a csapatnak, nagyon jól mentünk, látszott, hogy nagyon akarjuk a győzelmet, jobban, mint bármelyik csapat – mondta Gymes Zsófia, a Kansas State University hallgatója. – Az előzetes célunk az volt, hogy nyolcba jussunk, ezt sikeresen megtettük most, méghozzá csoportelsőként, azt hiszem, akár esélyünk van a legjobb négybe jutni – tette hozzá Villám Lilla, a Semmelweis Egyetem hallgatója.

A magyar női röplabda válogatott 1965 után játszik ismét az Universiaden, akkor a mieink ezüstérmet szereztek. A csapat tagjai: Vezsnyei Adrienn (ELTE), Zólyomi Rebeka (BME), Németh Anett (Coastal Carolina University), Kiss Gréta (BCE), Gyimes Zsófia (Kansas State University), Bleicher Réka (BGE) Csere: Tóth Fruzsina (NYE), Villám Lilla (SE), Riczkó Gabriella (PPKE), Tóth Dalma (NYE), Marija Cicic (University of Novi Sad). Csapatvezető: Leiszt Máté; edző: Böcz Dávid – tudatta Bányász Árpád és Világi Péter. Fotóink Varga Dávid, MEFS felvételei.

Szóljon hozzá!