Megint ránk figyel a világ
Négy világcsúcstartó és nyolc világranglista-vezető jön többek között az idei, sorrendben 9. Gyulai István Memorial ? Atlétikai Magyar Nagydíjra, amelyet július 9-én kedden délután rendeznek Székesfehérváron ? tudtuk meg az Új Hidegkuti Stadionban.
Deutsch Péter, a Szervező bizottság elnöke a délelőtti sajtótájékoztatón pazarnak nevezte a versenyen indulók névsorát, s emlékeztetett arra, hogy az eseményre már hatodszor kerül sor Székesfehérváron. Kiemelte azt is, hogy 1514 nap múlva, 2023. augusztus 26-án kezdődik az első magyarországi szabadtéri atlétikai világbajnokság Budapesten. A tavalyi versenyről idekattintva olvashatunk.
Spiriev Attila versenyigazgató elmondta, hogy a Bregyó Közi Regionális Atlétikai Központban sorra kerülő eseményen öt földrész 43 országának 180 atlétája vesz részt, közülük 160-an indulnak el a 17 nemzetközi versenyszámban. Hozzátette: összesen 53-an vannak olyanok a mezőnyben, akik olimpiai vagy vb-érmet nyertek, igaz, közülük heten csak fedett-pályán. ? Az Európa-bajnoki dobogósok száma 26 és 32-en vannak olyanok, akik saját kontinensük bajnokai és 11-en, akik a verseny csúcstartói ? jelentette ki a versenyigazgató.
Spiriev Attila a rangos és népes mezőnyből kiemelte Christian Colemant, a világ jelenlegi leggyorsabb emberét: a férfi 60 m világcsúcsát 6,34 mp-cel tartó amerikai sprintert, aki 100 m-en 9,81 mp-cel a világ idei legjobb eredményét tartja. ? Coleman Fehérváron 200 m-en fog indulni, s szeretne megdönteni 19,85-ös egyéni csúcsát! ? hívta fel a figyelmet a versenyigazgató, akinek tájékoztatása szerint a 200-as mezőnyben ott lesz még a török Ramil Guliyev, a szám 2017-es világ- és 2018-as Európa-bajnoka, valamint a riói olimpián bronzérmes kanadai Aaron Brown.
Férfi 110 m gáton jelezte indulását a regnáló ötkarikás és világbajnok jamaicai Omar McCleod, akinek többek között a világ idei legjobb eredményét elérő amerikai Grant Hollowayjel ? Spiriev szerint az atlétika új nagy sztárjával ? kell megküzdenie az elsőségért. Érdekesség, hogy Holloway-nek ez lesz az első profi versenye. Ebből a számból hiányozni fog a sérült Baji Balázs. A záró versenyszámban, női 2000 méteren ismét rajthoz áll az etióp Genzebe Dibaba, a szám és az 1500 m világcsúcs-tartója, akinek célja, hogy a világ idei legjobbját fussa Fehérváron.
Ami a magyarokat illeti, a női súlylökésben nehéz dolga lesz az olimpiai bronzérmes Márton Anitának, hiszen az IAAF-ranglista első tíz helyezettje közül hatan jönnek el a Gyulai Memorialra. ? Anita tavalyi sérülése után fedett-pályán éremmel tért vissza, az elmúlt hetekben technikai problémák miatt gödörbe került, de remélem, hogy sikerül belőle kilábalnia! ? fogalmazott Spririev.
Férfi kalapácsvetésben az Eb-bronzérmes Halász Bence ellenfele lesz a háromszoros világbajnok lengyel Pawel Fajdek, az Eb-címvédő Wojciech Nowicki, valamint a riói ötkarikás aranyérmes tadzsik Dilshod Nazarov.
Női 100 m gáton elindul az idén a fedett-pályás Eb-n országos csúccsal döntőbe jutott Kozák Luca ? aki a fináléban sérülés miatt nem indult ?, valamint a fedett-pályás Eb-n 5. Kerekes Gréta. Ott lesz a szám mezőnyében a világcsúcstartó, jelenlegi világranglista-vezető amerikai Kendra Harrison.
Ezúttal távolugrásban szerepel a hétpróbázó Krizsán Xénia, akinek olyan sztárokkal szemben kell helytállnia, mint a tavalyi fedett-pályás világbajnok szerb Ivana Spanovic vagy a riói olimpiai aranyérmes amerikai Tianna Bartoletta.
Spiriev bejelentett két lemondást is: nem jön a lengyel Anita Wlodarczyk, a női kalapácsvetés legnagyobb alakja, aki hátfájása miatt már Ostravában sem indult, továbbá az amerikai Dalilah Muhammad, a női 400 m gát olimpiai bajnoka, aki megsérült és emiatt az egész európai turnéjától visszalépett.