Bejártuk a stadiont
Minden a Vasasról szól az új Illovszky Rudolf Stadionban, melyet hivatalosan július 5-én pénteken este a Dunaszerdahelyi AC elleni focimeccsen avatnak fel a Fáy utca 58-ban ? tudtuk meg a mai sajtótájékoztatón. A stadiont 2017 márciusában kezdték el építeni, a beruházás költsége 8,130 milliárd forint volt.
Markovits László, a Vasas SC elnöke a szervezett stadionbejárás előtt hangsúlyozta, a tervezésnél arra törekedtek, hogy a Vasas történelme, múltja és sikerei a létesítmény egész területén visszaköszönjenek. ? Sok tehetséges és szorgalmas ember igazi csapatmunkájának az eredménye, hogy a stadion úgy néz ki, ahogy ? jelentette ki a klubelnök, aki külön köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy a forrásokat biztosította.
Hegyi Iván kommunikációs igazgató szerint ennek a stadionnak lelke van, mert igyekeztünk Markovits László elnök és csapatának vízióját valóra váltani. Az új Illovszky-stadion nem csupán egy mérkőzéshelyszín, hanem vizuális, történeti és művészeti megjelenítése annak, ami egy klubhoz való kötődést jelent ? fogalmazott a kommunikációs igazgató. Hozzátette: a stadion 16 szektorát legendás Vasas-játékosokról nevezték el.
Az Illovszky Rudolf Stadion hazai szektorai a következő Vasas-ikonok neveit viselik: A1-A2 szektorok: Farkas János és Mészöly Kálmán. B1-B6 szektorok: Szilágyi Gyula, Raduly József, Kárpáti Béla, Csordás Lajos, Bundzsák Dezső és Berendy Pál. C1-C4, az ultrák szektorai: Sárosi László, Ihász Kálmán, Komjáti András és Váradi Béla. A D1-D4 vendégszektorok a kettős kötődésű labdarúgók nevét: Plattkó Ferenc (MTK), Takács II. József (Ferencváros), Machos Ferenc (Bp. Honvéd) és Szentmihályi Antal (Ú. Dózsa) kapták.
Kelemen Csaba, az új Illovszky Rudolf Stadion vezető tervezője azt emelte ki, hogy a tervezést is a ugyanez a vízió határozta meg. ? Ez nem egy nagy stadion, mégis igazi stadionhangulatot lehet érezni benne ? fogalmazott, hiszen az aréna befogadóképessége 5145 fő.
Salát Zalán Péter, a projekt művészeti vezetője szerint ? aki a Vasas-táborban nőtt fel ? olyan stadiont kívántak tervezni, amely a klub minden szurkolójának azt üzeni, hogy ez a Vasas-család igazi otthona. ? Olyan formanyelvet hoztunk be, ami nem megszokott, a művészeti megjelenítés során kiemelten foglalkoztunk a fémmel, utalva arra, hogy a klubnak vasmunkás gyökerei vannak ? jelentette ki a művészeti vezető. A stadionban megtalálhatók a Vasas által nyert legnagyobb trófeák, a legendás játékosok rézkarc portréi, falra festett szurkolói anekdoták, valamint 16 nagy méretű acéltáblán a klub történetének főbb eseményei.
Domonyai László, a futballklubot működtető kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a múlt heti tesztmérkőzésre 1200 szurkoló volt kíváncsi. Kérdésemre hozzátette, hogy csapatuk számára az NB I. és NB II. legfiatalabb keretével egyértelműen az NB I-be való feljutás a cél. A Vasas pénteken avatja fel hivatalosan az új stadiont, 16 órától ingyenes családi programokkal, a Vasas Öregfiúk és a Magyar Válogatott Öregfiúk mérkőzésével várják az érdeklődőket. Az ünnepélyes megnyitó 19:40-kor, a Dunaszerdahelyi AC elleni avatómérkőzés pedig 20:30-kor kezdődik.