ZETApress

hírportál

Nőuralom az Universiaden

30. Universiade csapatzászlóÜnnepélyes esküt tett a július 3-14-e között Nápolyban sorra kerülő 30. Nyári Universiadén szereplő 160 fős magyar küldöttség (69 női és 37 férfi sportolónk, valamint kísérőik) délután az ELTE Egyetem téri Dísztermében. Úszóink éremesélyeiről idekattintva olvashatunk.

? Nem kis erőfeszítést jelent és követel a sport és a szellem egyidejű edzése. Az itt összegyűlt fiatalok magas szinten űzik mindkettőt, önök egyszerre képesek mindkét területen helytállni ? mondta Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára majd kiemelte, hogy egyre több ország vesz részt az Universiadén, ami jelzi az esemény rangját. Az Universiadéra a magyar csapat tagjait 21 hazai és 13 külföldi felsőoktatási intézmény delegálja, legtöbbjük a Testnevelési Egyetemet képviseli. Mocsai Lajos, a TE rektora kiemelte, hogy az Universiade az egyetemi sport különleges ünnepe, az olimpia előszobája.

Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi ? Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke a delegáció vezetőjeként emlékeztetett arra, hogy az egykori magyar Universiade-résztvevők közül később többen lettek élsportolók, olimpiai és világbajnoki érmesek, valamint sportvezetők. Felidézte, hogy az Universiadék 1959 óta íródó történetében a magyar sportolók eddig 120 arany-, 95 ezüst- és 112 bronzérmet nyertek. Az egyetemisták és főiskolások olimpiájának nevezett nápolyi eseményen a magyar fiatalok 12 sportágban ? atlétika, íjászat, judo, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, röplabda, taekwondo, tenisz, torna, úszás, vívás és vízilabda ? versenyeznek majd.

Kiss elnök örömtelinek nevezte, hogy négy csapatunk: férfi és női vízilabda, valamint női kosár- és röplabda is indul a küzdelmekben. Megjegyezte, hogy röplabdacsapat az 1965-ös budapesti Universiade óta először indul az egyetemisták olimpiáján. Az eskü szövegét Bleicher Réka Márta (BGE) röplabdázó mondta el a 106 versenyző és kísérőik előtt. Az esemény zárásaként Szabó Tünde adta át a csapatzászlót Kiss Ádám delegációvezetőnek, majd közösen elénekeltük a Gaudeamus igiturt a csapatfotózás és a csapatgyűlés előtt.

Szóljon hozzá!