ZETApress

hírportál

Küzdősportolóink éremesője

36 magyar érem (7 arany, 8 ezüst és 21 bronz) született az Iskolai Küzdősport Világbajnokságon. A Magyar Diáksport Szövetség szervezésében június 16?21-e között Budapesten zajlott az ISF Combat Games ? tudatták sajtósaik.

A vb-n 4 sportágban: birkózásban, judoban, karatéban, valamint taekwondóban versengenek a 13?18 éves sportolók. A múlt keddi sajtótájékoztatón beígért 20 helyett végül csak 18 országból érkező mintegy négyszáz fiatal versenyző között közel ötven magyar fiatalnak is szurkolhattunk. Az esemény nagykövetei Barka Emese Európa-bajnok és Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok birkózók voltak.

A négy küzdősportot: birkózás, judo, karate (kumite és kata), valamint taekwondo (kyorugi és poomsae) magában foglaló világversenyt először 2 évvel ezelőtt, 2017-ben, az indiai Agraban rendezték meg 6 ország 227 versenyzőjének részvételével. Az idei versenyen már 18 országból több mint 600 résztvevő, köztük 400 versenyző mérkőzött meg. A részt vevő országok: Azerbajdzsán, Brazília, Dél-afrikai Köztársaság, Egyesült Arab Emirátusok, Franciaország, Horvátország, Kazahsztán, Kína, Magyarország, Málta, Nepál, Oroszország, Peru, Spanyolország, Szaúd-Arábia, Tajvan, Ukrajna és USA. A magyar delegáció 17 birkózó-, 7 judo-, 15 karate- és 8 taekwondo versenyzőből állt. 7 arany, 8 ezüst és 21 bronzéremmel zárták a magyar versenyzők az ISF Combat Games versenyt. Birkózás, judo, karate és taekwondo sportágakban a 18-19-ei versenynapokon az alábbi dobogós eredmények születtek:

Birkózás szabad-fogás:
-54 kg: Borsos Viktória ? aranyérem
-62 kg: Elekes Enikő ? aranyérem
-42 kg: Fáth Bianka ? bronzérem
-50 kg: Koleszár Evelin ? bronzérem
-66 kg: Terék Fruzsina ? bronzérem
-85 kg: Gellén Milán ? bronzérem

Birkózás kötött-fogás:
-68 kg: Kis Krisztián ? ezüstérem
-38 kg: Berki Richárd ? bronzérem
-52 kg: Juhász Benjamin ? bronzérem
-57 kg: Papp Barnabás ? bronzérem
-62 kg: Kádas Krisztián ? bronzérem
-75 kg: Kállai Gergely ? bronzérem

Judo:
-90 kg: Bertók Krisztofer ? aranyérem
-48 kg: Kőszegi Rebeka ? aranyérem
-63 kg: Sipos Dorina ? ezüstérem
-60 kg: Dudás Morgan Viktor ? bronzérem
-73 kg: Ötvös Patrik ? bronzérem
-57 kg: Péter Fruzsina Virág ? bronzérem

Karate kata:
Kiss Zsófia ? aranyérem
Mérő Bálint ? ezüstérem
Bárdos Ádám ? bronzérem
Csicsay Gergely ? bronzérem

Karate kumite:
-53 kg: Ilankovic Aleksandra ? aranyérem
-55 kg: Szöllősi Patrik ? ezüstérem
-48 kg: Lintz Alexandra ? ezüstérem
+59 kg: Benkő Zsófia ? ezüstérem
-61 kg: Szabó Marcell ? bronzérem
+76 kg: Frankó Dániel ? bronzérem
-59 kg: Udvari Zsófia ? bronzérem

Taekwondo poomsae:
Bozóki Márk ? aranyérem
Polgár Csillag Virág ? ezüstérem

Taekwondo kyorugi:
-49 kg: Somogyi Anna ? ezüstérem
-55 kg: Király Lili ? bronzérem
-48 kg: Molnár Viktor ? bronzérem
-63 kg Józsa Levente ? bronzérem
+73 kg Kelen Bailey ? bronzérem

A Magyar Diáksport Szövetség

AZ MDSZ-t 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.

A Nemzetközi Iskolasport Szövetség

Az International School Sport Federation (ISF) 1972-ben alakult, öt kontinenst felölelő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert világszervezet, amely jelenleg 118 nemzeti iskolai sportszervezetet tömörítő szövetség. A Magyar Diáksport Szövetség 1988 óta tagja az ISF-nek és vesz részt a nemzetközi iskolai sportéletben. Az ISF elsődleges célkitűzései között szerepel a diáksport támogatása, azzal a céllal, hogy az iskoláskorú, 13?18 év közötti fiatalokat egymás kölcsönös elfogadására építő versenyeken való részvételre ösztönözze.

Ennek érdekében kiemelkedő feladata különböző sportágakban (atlétika, mezei futás, torna, triatlon, kosárlabda, labdarúgás, kézilabda, röplabda, stb.) nemzetközi sportesemények megszervezése ? ahol minden rendezvény kötelező eleme egy kulturális-edukációs nap lebonyolítása ?, valamint az iskolasporttal foglakozó szervezetek megalakításának ösztönzése, széles körű, szoros kapcsolat kiépítése és fenntartása hasonló célú nemzetközi szervezetekkel. A kétévente lebonyolításra kerülő iskolai világbajnokságok mellett az ISF legnagyobb multisport- (16 sportág) eseménye a Gymnasiade, amelyen 2018-ban már 58 ország több mint 3000 versenyzője vett részt.

ISF Combat Games

2015-ben új eseményként került megrendezésre az ISF Combat Games a karate, judo és taekwondo küzdősportokat, 2017-től pedig már a birkózást is magában foglaló iskolai világbajnokság. Az ISF 2019-es versenynaptárában az Iskolai Küzdősport Világbajnokság lesz az év kiemelt eseménye, mind a várható létszám szempontjából, mind sportszakmai téren. A Gymnasiade multi-sporteseményen és az ISF Winter Games-en kívül ez az egyetlen, több sportágat egyszerre felvonultató iskolai világesemény.

Szóljon hozzá!