ZETApress

hírportál

Vízilabda a Duna Arénában

Waterpolo All Star Fesztivál 1A 2000-s Sydney-i Nyári Olimpia magyar? orosz férfi vízilabdadöntőjének visszavágóját is lejátsszák augusztus 30-31-én a Duna Arénában sorra kerülő Water Polo All Star Fesztiválon ? tudtuk meg a délutáni sajtótájékoztatón.

A Duna Arénában elhangzott, hogy a 2000-es győzelem előtt 24 éven át nem született magyar aranyérem vízilabdában, aztán az oroszok ellen aratott 13:6-os győzelemmel Magyarország újra a sportág nagyhatalmává vált. 19 évvel az ikonikus győzelem után a csapat tagjai újra megmérkőznek egykori legnagyobb ellenfelükkel. Az öregfiúk a 2017-es budapesti vizes világbajnokság keretében megrendezett masters-torna alkalmából hosszú kihagyás után Millennium Masters néven szálltak újra vízbe, s a közönség szeretetére, valamint a nagy érdeklődésre való tekintettel a csapat tagjai úgy döntöttek, hogy együtt maradnak és tavaly újra medencébe ugrottak. Ezt a hagyományt követik idén augusztus végén is a Water Polo All Star Fesztiválon.

? A tavalyi gála egynapos volt, az idei már kétnapos lesz, és több csapat száll majd vízbe, az utánpótlás korosztály képviselői mellett a női válogatottak is ? mondta Fetter Balázs főszervező. ? Mindkét nap záróprogramja a Millennium Masters mérkőzése lesz, 30-án pénteken az orosz, majd 31-én szombaton a tavalyi Európa-bajnok magyar masters-válogatott ellen ? jelentette ki Fetter, s hozzátette, távolabbi cél, hogy a Sydney-i döntő újrajátszása után megrendezik az athéni és a pekingi olimpiai fináléjának visszavágóit is.

? Kezdetben nem gondolkodtunk ennyire előre, de a 2017-es vizes-vb után nagyon belelkesedtünk ? mondta Kásás Tamás háromszoros olimpia bajnok vízilabdázó, aki örül annak, hogy augusztusban két napon is vízbe szállhatnak, s elárulta, hogy már túl vannak az első közös edzésen.

Waterpolo All Star Fesztivál 2? Az a legszebb, hogy újra együtt vagyunk és játszhatunk, ráadásul a gyerekeink is láthatnak minket a medencében ? mondta Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. ? Van egy küldetésünk, és fontos, hogy lehetőséget teremtsünk a fiataloknak is, hogy színvonalas eseményen mutathassák meg magukat ? tette hozzá. Arról is beszélt, hogy egyre nehezebb megszervezni a közös edzéseket, de egyénileg mindenki készül az augusztusi eseményre.

Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok az utánpótlás korosztály mérkőzéseinek fontosságát emelte ki: sok gyerek az ilyen programok hatására kezd el vízilabdázni. 2018. november 10-én a ’60-as évek bajnokai pólóztak unokáikkal egy margitszigeti jótékonysági mérkőzésen. Kérdésemre a ?mesterek? elmondták, hogy felkérés esetén ők is szívesen medencébe ugranának gyermekeikkel. A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy a Millennium Masters két újoncot is avat Madaras Norbert kétszeres és Varga Dániel egyszeres olimpiai bajnok személyében.

Szóljon hozzá!