ZETApress

hírportál

Esztergomba ért a mezőny

Esztergomi befutóRagyogó jósnak bizonyult Ivan Basso: a kétszeres Giro d?Italia-győztes csillag a Kometa Cycling Team tegnap reggeli velencei sajtótájékoztatóján sprintbefutót tippelt a Tour de Hongrie 1. szakaszára, mondván: a két dobogókői emelkedő nem fogja annyira megrostálni a mezőnyt, hogy az befolyással legyen a legerősebb sprinterek csatájára.



Mint tegnap jeleztük, a velencei Korzó elől rajtolt a 40. Tour de Hongrie 1. szakasza, a versenyzőkre hosszú nap, 194 kilométeres táv teljesítése várt, a mezőny a Velencei-tavat megkerülve észak felé indult, s kétszer megmászva a Pilisi Parkerdő népszerű emelkedőjét, végül Esztergomban, a Bazilika előtt ért célba.

 A szakasz rögtön szökéssel kezdődött, ráadásul rögtön a nap szökésével: a magyar válogatott mezét viselő Lovassy Krisztián és Rózsa Balázs, a Differdange-Geba versenyzője lépett el a mezőnytől, a szlovén Jon Bozic pedig azon nyomban felzárkózott hozzájuk ? tudatta Gombkötő Roland sajtófőnök.



A mezőny szinte behúzta a féket, messzire engedve a három szökevényt. Lovassyék az első négy gyorsasági hajrát, s az első hegyi hajrát is sorban behúzták, csak az első dobogókői hegymászás után érte utol őket a mezőny.
 Akkor azonban az Androni Giocattoli-Sidermec piros mezes vonata az élre állt, s ahogyan azt tavaly sokszor láthattuk már, erőtől duzzadó tekeréssel repítették sprinterüket, a Magyar Körverseny címvédőjét, az 1. rajtszámot viselő Manuel Bellettit a célvonal felé. Az olasz versenyző sikeréhez aztán kétség sem férhetett: magabiztosan szerezte meg a szakaszgyőzelmet.



? Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertem ezt a futamot, mert éppen így szerettem volna teljesíteni az első napon. A hosszú szökés miatt nem aggódtunk, egy másik csapattal együttműködve ledolgoztuk a hátrányt, a csapattársaim nagyon jól dolgoztak, ezért hálával tartozom nekik ? nyilatkozta az eredményhirdetés előtt Manuel Belletti, aki győzelmével az összetett versenyben is átvette a vezetést, vagyis ismét felhúzhatta a sárga trikót.



A mieink közül a 21. születésnapját éppen ezen a napon ünneplő Valter Attila (CCC Development Team) érte el a legjobb eredményt, 6. lett a befutónál, de remekül szerepelt a tavaly még ifjúsági olimpikon Fetter Erik, aki a 13. helyen futott be, illetve Dina Márton (Kometa Cycling Team), aki 19. lett ? utóbbi vehette át az eredményhirdetésnél a legjobb magyarnak járó fehér trikót.

Valter Attila ? aki egy tortát vett át a rendezőktől a szurkolók vastapsa közepette ? úgy értékelt: percről percre egyre elégedettebb, pláne annak fényében, hogy az első háromban végzett versenyzők mindegyike kiváló sprinter, akik komoly nemzetközi versenyeken érnek el jó eredményeket.

 ? Kicsit hátulról kezdtem meg a hajrát, onnan sikerült előre kúszni. Tudtam, hogy ma erős lehetek, da ha előbbről vágok neki, nyerni akkor sem tudtam volna, Belletti túl gyors volt a végén ? fogalmazott.

Előre tekintve elmondta, jó előjel, hogy a sprintes szakaszon így tudott teljesíteni, hiszen az emelkedőkön remekül érezte magát.

 Kitért rá, nem pánikolt a mezőny, amikor a szökevények előnye kilenc perc fölé nőtt, hisz hosszú volt a szakasz, nagy a hőség, és két emelkedő is hátra volt. Amint mondta, a mezőnyben volt nagyjából húsz olyan versenyző, akik ha összeállnak, síkon 65 km/órás átlagsebességet is tudnak hozni akár egy órán át is.



Lovassy Krisztián elárulta: Rózsa Balázzsal tervezték, hogy megpróbálnak bekerülni egy szökésbe, de nem gondolta, hogy rögtön az elsőbe sikerül is. Amint mondta, az elején nagyon haladtak, ezért tudtak nagy különbséget kidolgozni, ám már Tát környékén fáradni kezdtek a lábai a rettentő melegben. ? Ezzel együtt örülök, hogy sikerült sprinthajrákat elvinni! ? emelte ki Lovassy Krisztián, aki végül negyedórás hátránnyal, Rózsa Balázzsal és Jon Boziccsal együtt ért célba.



Dina Márton leszögezte: nem esett jól neki ez a nap, nem voltak jók a lábai. ? Kicsit túlpihent voltam talán, kell egy-két nap, és beleszokom a körforgásba ? értékelt Dina Márton, aki hétfőn csatlakozott a Kometához.



Az összetett verseny mindenesetre az 1. versenynap után még teljesen nyitott, de a mai szakasz ? kicsit keményebb ? emelkedői akár változtathatnak is ezen. Összetettben (sárga mezben) 1. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec). A gyorsasági pontversenyben (zöld mezben) 1. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec). A hegyi pontversenyben (piros mezben) 1. Luis Mate Mardones (spanyol, Codifis). A legjobb magyar versenyző (fehér mezben) Dina Márton (Kometa Cycling Team).

Balassagyarmatról indul a 2. szakasz mezőnye

A Balassagyarmat és Miskolc között kijelölt 201 kilométeres útvonalon több kisebb és két meredekebb emelkedőt tartalmazó pályán teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során három gyorsasági (Szécsény, Salgótarján és Felsőtárkány), valamint három hegyi (Szúcs-Egercsehi, Répáshuta és Bükkszentkereszt) részhajrára is sor kerül. Rajt 12:45-kor a legbátrabb város Civitas Fortissima teréről, várható befutó 17:35-kor a miskolci Szent István téren. Az összetett végeredmény szempontjából ismét fontos lehet ez a szakasz, a két nagyobb emelkedő miatt egy kisebb boly sprintbefutója várható.

Szóljon hozzá!