ZETApress

hírportál

Cseh siker a prológon

Hat kontinens harmincegy országának 129 versenyzője állt rajthoz a 40. Tour de Hongrie siófoki prológján, köztük tizenhat hazai versenyző és három határon túlról érkező kerékpárosunk mutatkozott be tegnap délután ? tudatta Gombkötő Roland sajtófőnök. Az előzmények idekattintva olvashatók.

A négy kilométeres egyéni indítású időfutam pályáját a VIP-futam résztvevői avatták fel, nyeregbe szállt többek között Krueger John-Henry és Krueger Cole, a magyar rövid-pályás gyors-korcsolyázó válogatott két új tagja, majd a Magyar Körverseny résztvevői előtt a kétszeres Giro d?Italia-győztes olasz Ivan Basso és 1996-os olimpiai bajnok ökölvívónk, Kovács István tekerte le együtt a távot.

Aztán megkezdődött a 2019-es Tour de Hongrie, a nagy múltú viadal negyvenedik kiírása. A CCC Development Team már az elsők között elindította első számú versenyzőjét, Valter Attilát, aki remek időt futott, az indulók felénél hét másodpercnyi hátránnyal a hetedik helyen állt a kétszeres lett országúti bajnok Krists Neilands (Israel Cycling Academy) mögött. Jól futott londoni olimpikonunk, Lovassy Krisztián is, az Epronex-BSS Oil Team magyar válogatott versenyzője is, aki alig több mint egy másodperccel ért el gyengébb időeredményt Valter Attilánál, végül aztán a Kometa Cycling Team új versenyzője, Dina Márton kaparintotta meg a legjobb magyarnak járó fehér trikót.

Az indulók között volt a címvédő Manuel Belletti is, aki Giro d?Italiát követő érzéseiről beszélt a rajt előtt: Fáradt vagyok, bevallom. Tíz napja ért véget a Giro utolsó szakasza, nem volt sok időm pihenni, készültem a Magyar Körversenyre, ugyanis számomra az elképzelhetetlen volt, hogy kihagyjam a Tour de Hongrie-t. Életemben először enyém címvédőként az 1. rajtszám. Az idén a csapatkapitányunk az összetett szempontjából a leginkább előre várt versenyzőnk, a kolumbiai Daniel Munoz, aki nagyon jó hegyi-menő, a 4. szakasz igazán fekszik neki, ráadásul remek formában van, múlt héten nyert Romániában a Bihari Körversenyen. Magyarországon is érte és neki fogunk dolgozni ? mondta Manuel.

Fáradtság ide vagy oda, Belletti is odatette magát a prológon, s 5 másodpercen belül megközelítette az élen álló lett bajnokot. A korábbi győztesek közül rajthoz állt a Tour de Hongrie 2015-ös sárga trikósa, a luxemburgi Tom Thill és a 2016-os első észt Mihkel Raim is. A mezőny pillanatnyilag legmagasabban jegyzett versenyzője a Cofidis francia menője, Hugo Hofstetter, az egyik legrutinosabb kerékpáros pedig az éveken át a World Tour-sorozatban szereplő olasz Giovanni Visconti (Neri Sottoli-Selle Italia-KTM), de ők sem tudták megelőzni az élen álló Neilands-ot.

A 24 esztendős lett versenyző jó eredménye nem meglepő, három éve teker a prokontinentális csapat színeiben, s az elmúlt két évben végigtekerte a Giro d?Italia versenyét (a 17. szakaszon ötödik lett), szinte onnan érkezett a Magyar Körversenyre. Végül azonban jött a cseh Barta, s odalett a lett előnye: az Elkov-Author rutinos kerékpárosa, a 34 esztendős versenyző 0,34 másodperccel megelőzte Neilands-ot, s ezzel megszerezte a 40. Tour de Hongrie sárga trikóját.

? Nem számítottam rá, hogy a legjobb magyarként zárom a prológot, fájt is egy kicsit a tekerés, de ez normális ilyenkor ? értékelt Dina Márton, majd rámutatott: tavaly is ő viselte a Tour de Hongrie első napjaiban a legjobb magyart illető fehér trikót, ám ahogy akkor, úgy most sem ez a végső célja. ? A legfontosabb, hogy jó eredményt érjen el a csapat. Ami pedig engem illet, ha nyerni akarok, a fehér trikót is el kell vinnem! ? tette hozzá. Összetett versenyben 1. (sárga trikó) Jan Barta (cseh, Elkov-Author), a legjobb magyar versenyző (fehér trikó): Dina Márton (Kometa Cycling Team).

Délután rajtol az 1. szakasz mezőnye

Ma délután a Velence és Esztergom között kijelölt 194 kilométeres útvonalon két meredekebb emelkedőt tartalmazó pályán teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során három gyorsasági (Kápolnásnyék, Felcsút és Esztergom), valamint két hegyi (mindkét alkalommal Dobogókő) részhajrára is sor kerül. A befutó előtt Esztergomban és környékén két kört is teljesít majd a mezőny. Rajt 12:45-kor a velencei Korzó, a várható befutó 17:38-kor az esztergomi Bazilika előtt. Az összetett végeredmény szempontjából fontos lehet ez a szakasz, a két nagyobb emelkedő miatt szűkebb mezőny sprintbefutója várható.

Szóljon hozzá!