ZETApress

hírportál

Eljátszották a betétesek pénzét

Bírósági kerülhetnek ? 46

Felszámolási eljárás indult a gávavencsellői takarékszövetkezet ellen a ?90-es évek elején. ? Mennyire megbízhatóak a takarékszövetkezetek? ? kérdeztem Álmosai Pétert, az Állami Bankfelügyelet vezető munkatársát a nyíregyházi Heti Szó munkatársaként 1992 tavaszán.

ÁP: Az országban 261 takarékszövetkezet működik. Közülük csak egy áll felszámolás alatt, míg a gávavencsellőinek visszavontuk a működési engedélyét. Ebből az arányból is látszik, hogy ezek a pénzintézetek igenis megbízhatóak. Igaz, ez a sok pénzintézet eltérő feltételekkel működik. Van közöttük nyereséges szép számmal, de található olyan is, amelyik önkorlátozásra kényszerül. Enélkül bizony ezek is hamar tönkremennének.

? Mennyi vagyonnal rendelkezik egy takarékszövetkezet? Mennyi kezdőtőkével alapíthatnék én is egyet?

ÁP: Nagyon széles a paletta, egytől hatvanmillióig nagyon sokféle érték megtalálható. Ez mégsem jelenti azt, hogy kétmilliói forinttal bárki takarékpénztárt alapíthat. A meglévők 1998. végéig kaptak türelmi időt, hogy ötvenmilliós vagyonra tegyenek szert, vagy 25 milliós vagyonuk mellé önkéntes betétvédelmi alapot hozzanak létre. Új takarékpénztár alapításához százmillió kell! Jelenleg az állami garancia csak a lakossági betétekre vonatkozik. Ez esetben költségvetésből utalnak át meghatározott őszszeget és ezt követi a felszámolási eljárás megindítása. Gávavencsellőre már a második leutalás történik.

? Ki kapja vissza előbb a pénzét? Akinek sok van benn, vagy akinek kevés? Netán érkezési sorrend van?

ÁP: Ilyenkor hitelezői egyezség köthető. Egy bizonyos értékhatár felett az igénylők az egészet visszakapják, míg afölött egységesen egy bizonyos százalékát. A betétesek érdekeit a Bankfelügyelet védi. Gávavencsellőn mintegy 250 milliós a betétállomány, de még nem tudni, mennyit kértek vissza. Nem köteles most senki visszakérni a pénzét, ráér évek múlva is. Akkor majd a jogutód pénzintézethez kell fordulni, s a pénz addig is kamatozik. Persze, ha most kell a pénz, most is megkapja az egészet. Egyet nem tehet. Részkifizetést nem kérhet. Vagy az egészet kérje, vagy semmit!

? Hogyan juthat csődbe egy takarékszövetkezet?

ÁP: A jelenlegi gyakorlat az, hogy a kisszövetkezetek csak egy-két községet látnak el, vállalkozásoknak nem adnak hitelt. A betétek összegét bankközi pénzpiacra helyezik el. Itt nincs kockázat. A gondok egy szűk szektornál jelentkeznek. Ők kockázatos ? a betétállományukat meghaladó ? hiteleket vettek fel az átlag feletti kamatlábbal. Gávavencsellőn egy távoli helyen lakó vállalkozó azért helyezett él betétet, mert ott magasabb kamatot várt a megszokottnál. Ezt csak úgy érhette el a szövetkezet, hogy ő is kétes üzletekbe fektette magasabb haszon reményében a pénzét. Azok a vállalkozások aztán tönkrementek, s ez vonta maga után a fizetésképtelenség bekövetkeztét. A laikusok számára már az jelzés értékű lehetne, hogy valaki a megszokottnál magasabb kamatot ígér! Ezt csak túlzott kockázatvállalással tudja biztosítani.

? A gávavencsellői elnököt a rossz gazdálkodás ellenére újraválasztották, ugyanakkor bankfelügyeleti bírság megfizetésére lett kötelezve. Mennyire komoly büntetés ez? Van-e ennek visszatartó ereje?

ÁP: Azt hiszem, a hozott intézkedéseknek együttesen lehet elriasztó és visszatartó ereje, hiszen a legsúlyosabb bankfelügyeleti intézkedés, ha egy pénzintézetnek visszavonják a működési engedélyét. A bírság jelen esetben személyre szólóan a szövetkezet elnökére lett kiszabva. A pénzintézeti vezetők terhére kiszabható bírság összege harminc- és ötszázezer forint között mozoghat.

Szóljon hozzá!