ZETApress

hírportál

17 évesen gyilkolt?

Bírósági nehéz ügyek ? 8

Szomorú nap virradt a homoszexuális férfiakra a ?90-es évek egyik novemberi keddjén, Budapesten és környékén. Rendőrök érdeklődtek náluk az elmúlt 24 óráról, s különösen az előző délután 5 óra és aznap reggel 8 óra közötti időpontra kellett alibit igazolniuk. A történtek oka egy szomorú esemény volt. A Gubacsi-híd pesti hídfője alatt aznap reggel találtak egy ismeretlen, fej nélküli fiúholttestet, akivel gyilkosa állítólag közösült. Ezért kezdték el a BRFK nyomozói a homokosok fokozott ellenőrzését.

A holttest megtalálása után személyazonosságára is hamar fény derült. Még 27 éjszaka jelentették be szülei a 12 éves István Zsolt eltűnését, aki aznap este 5 óra tájban XX. kerületi, Berkenye utcai lakásáról egy barátjához ment. Mivel a piros, vagy fekete dzsekis, fekete cipős, zöld melegítős fiú 11 órakor sem került haza ? s a baráthoz sem érkezett meg ?, az aggódó szülők a rendőrség segítségét kérték. Másnap reggel a lemeztelenített, fej nélküli hulla felfedezésekor a rendőrök rögvest a szülőkhöz mentek, akik a jellegzetes személyiségi jegyek alapján azonosították gyermeküket.

Csütörtök hajnalra ? ameddig még 48 óra sem telt el az észlelés óta ? a rendőrség látóterébe került a közelben lakó M. László 17 éves fiú, akit őrizetbe vettek, később letartóztattak István Zsolt megölésének vádjával. Azóta is tagadja tettét, közvetett bizonyítékok alapján mégis ő az első számú gyanúsított. Többen látták 27-én este együtt menni a későbbi áldozattal, s lakása konyhájában megtalálták Zsolt vérének nyomait is. Igaz, addigra mindent kitakarított, a vér is fel volt mosva, s szabad szemmel nem is volt látható, de a szerológiai szakértő vegyszerei kimutatták jelenlétét jókora felületen. Feltehetőleg itt történt a fej levágása, ami már elő is került a lakás közelében.

A szerencsétlenül járt kisfiú ruhái is előkerültek egy kukából. A bőröndben, amit a gyilkosság éjszakáján László kezében láttak a szemtanúk, nemcsak a ruhát, hanem a megcsonkított áldozatot is elszállította a Duna-partra a gyanúsított, így ez is vérrel jócskán szennyezett lett. S mivel László három műszakban dolgozó édesanyja akkor épp éjszakás volt, mit sem tudott fia éjszakai kirándulásáról.

Beismerés csak részben?

Az ügyben volt néhány kérdőjel is. László csak a holttest szállítását ismerte el, de a gyilkosságról, meg csonkításról hallani sem akart. Akkor viszont kéne lennie az ügyben még valakinek. Lehet, hogy az a személy volt, akihez Zsolt az elmúlt egy évben rendszeresen járt, miközben szüleinek az iskolai barátját emlegette.

Ha még emlékszünk a cikk elején leírtakra, Zsolt egy barátjához kéredzkedett el 27-én délután, de ennél a barátnál legalább egy éve nem volt. Szülei mégis rendszeresen hozzá engedték el délutánonként. Lehet persze, hogy Lászlóval volt már hónapok óta. A 17 éves gyanúsított is ugyanabba a kisegítő iskolába járt, mint a 12 éves áldozat, de amióta három éve kijárta a nyolcadikat, csak elvétve látogatta meg régi iskoláját.

Az orvos-szakértő később cáfolta a szexuális közösülés tényét. Kegyeleti okokból ez mindenképpen érthető. Ha valóban így lenne, ok nélkül macerálták volna a zsaruk alibi-ügyben a homokosokat. A spermamaradványokból most a nyomozók okosabbak lehetnének, hisz M. Lászlót így vagy kizárni lehetne az elkövetésből, vagy rábizonyítani azt. Feltéve persze, ha az elkövető nem használt gumióvszert az elkövetett ? vagy lehet, hogy tényleg el sem követett? ? közösülésnél. Lehet, hogy a gyanúsított csak társ-tettes, s bűntársa azóta is szabadon jár? ? gondolták többen is.

Az ügy azután újabb fordulatot vett. M. László többször is módosította vallomását. Egyik verziója szerint elismerte, hogy ö darabolta fel I. Zsoltot. Azt állította, hogy Zsolt gyógyszert, talán altatót vett be, elaludt. Mivel ezután nem bírta felébreszteni, azt hitte, már meg is halt. Hogy a holttesttől megszabaduljon, végezte el a szörnyű csonkítást, így ugyanis be tudta csomagolni, és elszállítani a Duna-partra. A bíróság nehéz helyzetben volt az ítélet meghozatalakor.

Szóljon hozzá!