Egy bérház vasárnapja
Bírósági történetek ? 6
B. Krisztián 45 éves munkanélküli nemrég megfojtotta élettársát egy budapesti bérházban. A lakók tanúkihallgatása alapján megpróbáltuk regisztrálni a társas pár ? hisz házaspárnak mégsem nevezhetem őket ? utolsó vasárnapját.
Reggel hatalmas üvöltésre ébredtek a lakók. Megkezdődött a szokványos hétvégi ingyen-cirkusz. Krisztián verte a gangon Máriát, s az asszony nehezen tűrte a hajtépést. A lakók hamar körbevették ? igaz tisztes távolságból ? őket. Hallgatták, hogyan sikoltozik a szomszédasszony.
Kiáltozlak a rajkók is. Volt belőlük jó néhány. Szidta őket a nevelőapa. Egyikükről kiderült, hogy buzi, míg a másikuk tolvajnak lett kikiáltva. Állítólag ötezer forintot lopott a családfő kasszájából. Sosem volt neked annyi ? üvöltötte a vert asszony, amikor épp levegőhöz jutott. Rendőrt akart hívni, de a férfi nem engedte. Szokás szerint az asszony gyermekein vesztek össze újra.
A lakók roppantul élvezték az ingyen-cirkuszt. Igaz, csak távoli szemlélők voltak, közei menni senki sem mert. Az asszony már sokadik pofonját kapta, de rendőrt senki sem hívott. Nem akarták belekeveredni. Többeknek telefonja is volt, de eszükbe sem jutott, hogy névtelenül, vagy álnéven kérjenek segítséget, pedig tálán érdemes lett volna. Akkor jön csak a rendőr, ha vér is folyik ? mondogatták egymásnak ?, mert a családi botrányokba a hatóság sem avatkozik szívesen. A férfi lassan kiadta mérgét, s bement a lakásba. Rövidesen az asszony is követte. Hová is mehetett volna szegény? Csak nem az aluljáróba? Megszokta már a rendszeres ütleget. Asszonysors, gondolta gyakran könnybe lábadt szemmel.
Délután ugyanott folytatták, ahol délelőtt abbahagyták, s a kicsődült lakók újra nézték a produkciót. Még belépőt sem kellett váltaniuk. A zárhatatlan kapun az utcáról is bejöhettek az arra járók, de ezt nem ajánlom senkinek, ha kedves az élete! E sorok írója is alaposan körülnézett, amikor belépett. Először fölfelé, nehogy valami a fejéré essen, majd a lába elé, nehogy belelépjen egy kutyaürülékbe. Vastagon állt az udvaron és a lépcsőházban a ?tányérakna”.
Másnap reggel az asszonyt halva találták. A férj hívta a szomszédokat, hogy a nő nem lélegzik. A boncolás fejsérülést állapított meg. Előző délelőtt ugyanis élete párja a korláthoz is odaverte néhányszor a fejét. A halál oka fulladás volt, mert hajnalban a nyöszörgő asszony arcát Krisztián letakarta egy párnával. Nem tudott tőle aludni! A férfi hatósági őrizetben van, de félő, hogy rövidesen kiengedik. Indoka lehet, hogy bűnismétléstől nem kell tartani. Élettársát nem ölheti meg még egyszer. Csak majd a következőt!
A házban még sincs nyugalom, hisz a többi lakó is balhézik, éjszaka is rikácsolnak. Ez is bűntény, ha nem is kérnek jogorvoslatot, a nyugalomra vágyó nyugdíjasok ellen, meg a folyton rosszat látó gyermekek ellen. Milyen felnőttekké válnak, ha állandóan ezt tapasztalják? S az a néhány dolgozó a házban, akinek még van munkahelye, ugyancsak megsínyli az állandó ingyen-cirkuszt. Felzaklatva indul dolgozni nap-nap után. A tragédia várható volt, vajon mikor lesz a kővetkező? S vajon melyik elhanyagolt, százéves bérház közössége termeli ki a következő gyilkost és áldozatát? Ez az életvitel sajnos törvényszerűen idevezet. Nem lenne jobb, mégis inkább időben a rendőrség segítségét igényelni? Inkább ők jöjjenek, mint a halottas kocsi!
