ZETApress

hírportál

Sajtóút Brnóba

Az őszi gépipari vásár a legjelentősebb. Jozef Kollár, a magyarországi Cseh Centrum igazgatója fél tucat magyar újságíró ? köztük Szarvas István ? egynapos villámlátogatását szervezte meg 1997 őszén Brnóba. A delegációt Václav Svoboda, a vásár sajtóirodájának igazgatója fogadta. Az igazgató elmondta, hogy a jelenlegi időszak kedvez a vásárvállalkozásnak.

Az 1993-ban privatizált, azóta rt-ként működő cég az idén 45 szakvásárt rendez. Éves szinten egymillió látogatót, 17 ezer kiállítót, hetvenezer külföldi vendéget várnak. 15 szakvásáron vesznek részt magyar kiállítók. A vásárok között továbbra is az őszi gépipari vásár a legjelentősebb. Ez a vásár a legrégebbi és a legnagyobb területű vásárok egyike. Az idén 39. alkalommal rendezett vására 35 ország 2800 cége vitte el termékeit, az össz-kiállítási terület meghaladta a 8000 m2-t. Magyarországról 16 kiállító 204 m2-en mutatkozott be, ennek ellenére a cseh cégek nagyobb számban vesznek részt a magyar vásárokon ? mondta Václav Svoboda.

Lapunk kérdéseinek megválaszolására rendelkezésre állt Lubomír Bartosik, a vásáriroda munkatársa. A szakembertől arról érdeklődtünk, hogy milyen mértékű a cseh gépipari export növekedése, mit tesznek azért, hogy több magyar kiállító legyen, mennyibe kerül a kiállítási terület, az iskolák milyen kedvezményeket kapnak a belépéshez? Bartosik válaszában elmondta, hogy a cseh megmunkálógépek exportja Németországba 43%-kal növekedett, Magyarországon a Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával (MIKK) együttműködve vásárprogram-ismertetéseket tartanak, tavaly voltak Szombathelyen, Pécsett, Szegeden, Szolnokon és Miskolcon, s az idén újabb városokba mennek. A szakmunkástanulóknak versenyt szervez a Cseh Iskolaügyi Minisztérium, a diákok féláron kapják a belépőjegyeket, az idén 50 koronáért.

A vásár megnyitóján részt vett és beszédet mondott Václav Klaus miniszterelnök. Elmondta, hogy a cseh külkereskedelmi passzívum mértéke ötmilliárd USA dollárnak felel meg. A májusi megszorító intézkedések helyesnek bizonyultak, július és augusztus hónapokban már nagyobb volt az export növekedése az importénál. A kormány első embere újabb megszorító intézkedésekről szólt. Az állami szférában az idén befagyasztják a béreket, növelik a cigaretta és az italok árát, és ha ez is kevés lenne, elképzelhető az áfa általános emelése. Az állami költségvetés a hazai össztermék, a GDP 29,2 százalékának felel meg 1988-ban.

A magyar kiállítást a Mahir Kft. szervezte. Képviselője, Szabó Mónika elmondta, hogy az idén kétszer annyi magyar kiállító vett részt, mint tavaly, ehhez hozzájárult az is, hogy az ITD Hungary a költségek felét fedezte, ami az idén 22 ezer-ötszáz forint volt. Sajnálja, hogy a Dunaferr és a Ganz Holding nem vett részt a vásáron. Először vett részt a brnói vásáron a szerencsi magyar-tajvani Tainex vállalkozás (a magyar tőke aránya 70%), amely műanyag csomagológépeket gyárt. Heves János, a cég ügyvezetője elmondta, hogy jelentős érdeklődés volt, elsősorban szlovák cégek részéről ? jelent meg a Gépipar 1997. 10. számában.

Szóljon hozzá!