ZETApress

Fejezetek egy mentős életéből ? 1

A halál a legborzasztóbb. Azt sosem lehet megszokni. Mégis gyakran szembesülünk vele. Előfordul lakáson és közterületen. Akkor is minket hívnak, ha valaki csak pár perce lett rosszul, akkor is, ha a hazatérő családtagok találják a nagymamát mozdulatlanul feküdni, de akkor is, ha a szomszédok törik többnapos hullára az ajtót. Az alábbiakban mindegyik esetre bemutatok egy példát.

Ferencvárosi bérházból jött egy megkeresés. A gangon fiatal rendőr posztol, parancsnoka telefonált. Mint elmondja, a szomszédok pár napja nem látták kijönni az idős, egyedül élő férfit. Gyanússá vált nekik a dolog, ezért hívtak rendőrt.

Odabenn a férfi ruhástól fekszik a földön. Még a nagykabátja is a földön van. Nincs fűtés – még csak kályha sem -, az egy helyiségből álló, ablak nélküli lakásban. Szerencse, hogy nincs meleg, így a több napos hulla nem indult oszlásnak. A februári hideg, a betört ajtóüvegen beáramló szél konzerválta a testet. Csak zseblámpánkkal világíthatunk a sötét helyiségben, mert a villany is ki van kapcsolva. Betörés, erőszakos cselekmény nyoma nem fedezhető fel. A bácsi valószínűleg átaludta magát a túlvilágra. Megváltás lehetett számára a halál.

A posztoló rendőr most már kihívhatja a szemlebizottságot, a rendőrség megkezdheti a nyomozást a hirtelen haláleset ügyében. Ránk csak a halál megállapításához volt szükségük, bármennyire tudták ezt nélkülünk is. Nekik mégis ki kellett hívni az esetkocsit, s kellett nekik a mentőstisztünk neve, hogy csatolhassák a jelentéshez. A megtalált személyt ugyanis mindaddig élőnek, segítségnyújtásra szorulónak kell tekinteniük, amíg halálát a mentősök meg nem állapítják.

Családban is lehet valaki magányos

Következő esetünkben Csepelre vonultunk. Ott a hozzátartozók is vártak. A néni ott is egyedül élt, de ő egy modern lakótelepi lakásban. Rokonai rendszeresen látogatták, ápolták. Elvégezték számára a bevásárlást, rendszeresen főztek, mostak rá. Csak épp nem költözött oda egyik gyermeke sem. Mindenkinek saját élete, saját családja volt a fontosabb, s beosztották egymás között, mikor ki a soros. A háziorvos is rendszeresen látogatta a nénit, így a hozzátartozók vele is tartották a kapcsolatot.

Dél körül járt az idő, amikor az egyik lánya odaérkezett. A néni nem nyitott ajtót a csengetésre. Bizonyára mélyen alszik – gondolta -, s a nála lévő kulccsal ment be a lakásba. Édesanyját a konyha padlóján találta. Talán már akkor sem élt.

A konyhapadlón mindenütt üvegcserepeket találunk. Az üvegajtó ki van törve. A néni fején zúzott, vágott sebek. Vérzés már nincs, a keringés, légzés rég leállt. Az üvegtörést a néni elesése okozta. Nem tudjuk, hogy a halála miatt esett bele az ajtóba, s törte ki azt, vagy megcsúszott, elesett, és sérülése okozta beálló halálát. Ennek eldöntése majd a boncolás feladata lesz.

Annyit tudunk mindössze, hogy régóta fennálló szívbetegsége miatt sok gyógyszert szedett. Ettől is megszédülhetett, de beteg szíve is felmondhatta a szolgálatot. Ha szívizomelhalás okozta a tragédiát, a boncasztalon könnyen kimutatható.

Mi már csak a halál beálltát állapíthatjuk meg, az újraélesztés – a beivódásos hullafoltok mutatják – felesleges lenne. A boncolás elrendeléséről, vagy szükségtelenségéről sem mi dönthetünk. Ez a háziorvos feladata lesz.

Szerencsére van a lakásban telefon, a doktor úr is elérhető, így nem kell sokat várni rá. A többi már az ő dolga lesz. Egyébként is őt hívta eredetileg a bejelentő, de akkor éppen betegnél volt. Mi csak azért kerültünk a képbe, ránk csak azért volt szükség, mert a körzeti nővér orvos híján mentőt hívott. Kár, hogy megint későn érkeztünk.

Ismeretlen ismerősök a piacon

Lakáson a hozzátartozók általában fegyelmezetten viselkednek, közterületi hullák esetén más a helyzet. Jönnek a kíváncsiskodók, a mindent jobban tudók, a partvonal mellől beszólok, így van ez a különösen nagyforgalmú területeken. Egy csütörtöki estén épp a Teleki piac volt ez a hely. Ismeretlen női hullához kérték a segítségünket a piacfelügyeletről.

A néni a standok, ládák közt feküdt. Épp végzett a bevásárlással, szatyrai tele voltak zöldséggel, hússal, kenyérrel, amikor összeesett. Életjelenségeket már nem tapasztaltunk nála. S mivel elvinnünk nem kellett, egyedül mégsem hagyhattuk, a rendőrséget kellett a helyszínre kémünk további intézkedés és őrzés végett. Míg őket vártuk, a piacosokkal beszélgettem.

Rendszeresen jár ide a néni, s mindig egyedül vásárol, mondta egyikük. A nevét sajnos nem tudom, csak annyit, hogy a fia állítólag ismert cigányprímás, szólt bele a társalgásba egy másik kofa.

Elgondolkodtam. Ennyire közömbösek vagyunk egymás iránt? Tudjuk, hogy a fia ismert személy, mégsem kérdezzük meg azt tőle legalább, hogy hívják? Lehet, hogy naponta látjuk azt az ismert embert, csak azt nem tudjuk, hogy az édesanyja nálunk vásárol a piacon? S vajon mennyire ismerősünk az, akinek még a nevét sem tudjuk?

A rendőrök félóra múlva érkeznek. Addig is megpróbáltuk kideríteni a néni személyazonosságát, de semmilyen adatot nem találtunk nála. Ha mi vagyunk az első észlelők, kötelesek vagyunk tanúk jelenlétében átkutatni a halott zsebeit, felleltározni az értéktárgyait, majd értékleltár alapján az iratokkal együtt a megérkező rendőrnek átadni.

A néninél semmiféle igazolványt nem találtunk, így esetlapunkon is ismeretlen személyként szerepeltettük. Pénze sem volt már. Épp utolsó fillérig kiköltekezett, mikor bekövetkezett a tragédia. Pénztárcájában csak néhány cetli volt, de ettől sem lettünk okosabbak. Nevet, címet, telefonszámot ezeken sem találtunk. A menetlevélre sem tudtuk felvenni az adatait. Igaz ennek nem is volt jelentősége, hiszen a számlát a kiszállásért amúgy sem küldtük volna el sehova.