ZETApress

hírportál

Ellenőr a mentőkocsiban

Ami a mentős sorozatból kimaradt – 52

Mentős sorozatunkban a magán mentőszolgálatokról, a mellékfoglalkozású mentődolgozókról is írtam. Alábbi történetünk hősét 2001-ben a Volánbusz Hírlevél munkatársaként ismertem meg. A társaság lapjában arról mesél, hogy mit csinál olyankor, ha nem kéri a jegyeket, bérleteket.

Szirénázó mentőautó érkezik az ügyeletes baleseti sebészet elé. A gépkocsivezető rutinosan nyitja ki a hátsó ajtót, s a mentőápolóval együtt húzza ki a hordágyat a rohamkocsiból. A sérült férfibe infúziós szereléken át folyik az éltető gyógyszer, légcsövébe tubuson át pumpálja a mentőorvos a levegőt, s közben azt is figyeli, hogy dobog-e még a szív. Amint gyors léptekkel haladnak a sokktalanító felé, megpillantom a Kontroll Kft. munkatársát, Mucsi Sándor ellenőrt. Szerencsére nem ő fekszik a hordágyon, hanem ő vezette a mentőautót. Mióta segít az embereken? – kérdezem azután, hogy sikeresen átadták betegüket.

Öt éve léptem be az Országos Mentőszolgálathoz, mondja a jól végzett munka megérdemelt örömével. Három évet töltöttem el ott, három évig jártam a súlyos balesetekhez, mérgezésekhez, belgyógyászati rosszullétekhez. 2000. december elsején lettem volánbusz-ellenőr, de a mentőmunkától azóta sem tudtam elszakadni. Szabadidőmben most is a mentőknél dolgozom. Havonta négy-öt alkalommal osztanak be 12 – 12 órára, azaz 48 – 60 órában segítek a rászorultakon.

A mellékmunka a főmunka függvénye

Egy-egy szolgálatban 10 – 14 megkeresés is érkezhet az időjárási viszonyok, különböző fronthatások függvényében. Több napot is elvállalnék, de az egyeztetés a főmunkámmal elég nehéz. A mentőknél egy hónapra előre készül a beosztás, s engem csak akkor hívnak, ha valaki kiesik, nekem viszont ellenőrként épp szabadnapon van.

Az esetkocsi jellegéből adódóan mindig a súlyos, életveszélyes állapotban lévőkhöz megyünk. Sok halált is láttam, ami megszokhatatlan, s közöttük is a gyermekhalál a legmegrázóbb. Szerencsére jócskán akadnak sikerek is. Ezek adnak erőt a további munkákhoz, s ezek a sikerek feledtetik el az ellenőrként olykor elszenvedett megaláztatásokat is.

Valljuk meg szintén, hogy az ellenőrt az utasok kevésbé szeretik. Sajnos a betegek környezete sem mindig segítőkész, ők is néha ellenségesen fogadnak. A ferencvárosi bázisról tíz perc alatt értünk ki Csepelre, mégis rohadt tetűnek neveztek minket a helyszínen. Tetűről, tetves betegről inkább mi beszélhetnénk, mert gyakran megyünk ilyenhez is, de mi sosem tehetünk rá megjegyzéseket. Csak az a gond, ha utánuk épp egy kisgyereket kell betenni a kocsiba.

Problémát okoz még a hajléktalanok ellátása. Őket egyik kórház sem veszi át tőlünk szívesen. Biztosan csak berúgtak, mondják sok helyen anélkül, hogy megvizsgálnák őket, s már küldik is velünk tovább. Így néha több órán át kell autózni velük addig, míg átadhatjuk őket valahol. Arra már senki sem gondol, hogy a felesleges autózás idején a rohamkocsink nem tud ellátni egy másik, s talán jóval fontosabb feladatot, s a hajléktalanok sem jutnak időben megfelelő ellátáshoz.

Nem lelkizhetünk a nyomorultakon

Új erőt mindig egy-egy sikeres újraélesztés ad, de a beszállított beteget utána rögvest el is kell felejteni, s később sem illik meglátogatni. Egyrészt nem lelkizhetünk a sorsán, másrészt meg még azt hinné egy másnapi – harmadnapi kórházi látogatáskor, hogy pénzt várunk a mentésért, vagy keveselljük, amit esetleg a hozzátartozó adott a beszállításkor. A hálapénz egyébként mindig közös. Ezt mindig a mentőegység – orvos, szakápoló, mentősofőr – kapja, így azt becsületesen elosztjuk egymás között.

Senki sem nyúlja le a pénzt, egyikünk sem csapja be a másikat. Nem mondjuk a társunk előtt azt sem, hogy mi nem fogadjuk el a borravalót csak azért, hogy aztán később a hozzátartozóhoz visszatérve magunknak tegyük el a társunknak szánt összeget is. Az ilyesmi bajtársi lopás lenne, ami a mentőknél nem divat. Mivel a pénz mindig közös, épp a társak miatt nem utasíthatjuk vissza akkor, amikor felajánlják nekünk.

A jól megtanult ismeretek bármikor hasznosíthatók

Ötéves mentőmunkám során alaposan elsajátítottam a speciális mentőfelszerelések kezelését, de most már ezt a tevékenységet inkább hobbiból végzem. Perspektívát a Volánbusznál látok, hosszú távon itt képzelem el az életem. Szeretnék forgalmi tiszti tanfolyamra jelentkezni, hogy minél jobban elláthassam a rám bízott feladatot. Úgy gondolom, hogy az egészségügyi és ellenőrzési tevékenység nagyon jól kiegészíti egymást, fejezte be Mucsi Sándor a beszélgetést. Mivel még alig harminc éves, jócskán lesz ideje a Volánnál arra, hogy kiépítse karrierjét, s életmentőként is gyakran láthatjuk még egy szirénázó mentőautó irányítójaként. Kollégája, az ellenőröket szállító Papp István korábban tűzoltóként mentette az embereket. Holnap róla mesélek.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Tűzoltómunka az ellenőrzésben

Szóljon hozzá!