ZETApress

Esetek egy mentős hétköznapjaiból ? 34

A balesetek sérültjeit Budapesten a hét más-más napjain más-más kórházba kell szállítani. A sorrend periodikusan ismétlődik, s a KICS is közli reggelente az aznapi ügyeleteket. Más a helyzet a rosszullétek idején. A belgyógyászatok a területileg illetékesek, s a beteget lakóhelye, vagy feltalálási helye szerint fogadják. Ez utóbbinak a közterületi rosszulléteknél volt szerepe 1995-ben is.

A beteget szállítás előtt diagnosztizálni is kell, hiszen előfordulhat, hogy nem belgyógyászati, hanem elme-, vagy ideggyógyászati kezelésre szorul, s ez utóbbit egy másik kórház biztosíthatja számára. Ezért van gondban az esetkocsi, ha közterületi rosszulléthez kell vonulnia.

A Szigony és a Práter utca kereszteződéséhez megyünk. A járókelők eszméletlen férfit találtak, s kérték segítségünket. Kiérkezéskor a férfi már ül, de kábult. Nem tudja, hol van. Állítólag az üzletben esett össze, s onnan hozták ki a levegőre. Ismerősei szerint régi epilepsziás, most viszont nem rohamozik.

Mentőtisztünk beülteti, de vár az indulással. Nem tudja, mi tévő legyen. A szomszédban van egy épületben a SOTE Neurológiai és Pszichiátriai klinikája. Érdemes lenne oda bevinni. Ha nem is vennék át tőlünk, legalább eldönthetné egy szakorvos, mi a baja, hova vigyük tovább. Ez viszont számunkra túl egyszerű lenne. Miért engedjük át másnak a döntés felelősségét, ha mi is megtehetjük azt.

Mentőtisztünk egyébként is egyetemista a SOTE-n, s mikor döntsön önállóan egy beteg sorsáról, ha nem medikusként, így aztán nem is kéri tanárai segítségét. Rövid töprengés után a területileg illetékes belgyógyászatra, az azóta már rég megszűnt Balassa Kórházba megy. A délelőtti csúcsforgalom, a szűk egyirányú utcák miatt több, mint negyedóra alatt tesszük meg a néhány kilométert, majd bolyongunk a beteggel a kanyargós, hosszú kórházi folyosókon. Az orvos végül átveszi tőlünk. Ő sem tudja még, mi a baja, de kideríti, annyi szent! Addig úgysem engedheti haza.

A Mentőkórház mindig fogad

Ha végképp nem tud dönteni a kivonuló orvos vagy mentőtiszt a beteg sorsáról, a Mentőkórházba is viheti. Belgyógyászat és sebészet egyaránt volt a Nyugati pályaudvar közelében, a Szobi utcai intézetben. A sebészet részt vett a fővárosi ügyeletben, míg a belgyógyászat folyton a kivonuló egységek rendelkezésére állt. Akkor vittek általában oda valakit, ha nem igényelt tartós kórházi kezelést, csak néhány órás megfigyelést. Ezért vittünk mi is oda egy fiatalembert a Keleti pályaudvar környékéről.

Játékteremből jött a hívás, valaki rosszul lett. Arrafelé sok a narkós, mi is ilyenre számítottunk. Ott folyik a valutázás és a kábítószer-kereskedelem is, ez tehát nem valami bizalomgerjesztő környék. Szerencsére a betegünk nem ebbe a kategóriába tartozott. A fiatalember hazafelé tartott, s rosszul lett a zsúfolt buszon. Leszállt a megállóban, bement a játékterembe, s onnan telefonált. Szédelgett, amikor kiértünk; de a járdán állva várt. Gyors vérnyomásmérés, pulzusszámlálás után indultunk vele a belgyógyászatra.

A Mentőkórház ambulanciáján első dolga volt a szakorvosnak, hogy ápolója segítségével EKG-t készítsen az érkezőről. Ezután megvizsgálja a pácienst tetőtől-talpig a vizsgálóasztalon. Nemcsak a szívét, tüdejét hallgatja meg, de megtapogatja a hasi képleteket, megnézi a lábszár esetleges visszereit, s a vizsgálat végeztéig az esetkocsit nem engedi el. Hadd tanuljon a kivonuló orvos vagy a mentőtiszt a vizsgálatból.

Átadás előtt – mint minden betegről – a beszállító mentő-dolgozónak kell rövid írásos jelentést készíteni a kórház, az átvevő orvos részére. Ez tartalmazza nemcsak a beteg megtalálásának a körülményeit, de a szállítás közben alkalmazott gyógymódokoat. Nem lehet később vita, hisz minden dokumentálva van.

A fiatalember tüzetes vizsgálat után indulhat haza. Az ambuláns lappal kell jelentkeznie a háziorvosánál, akivel a további teendőket meg kell beszélnie, s betartania. Nehogy újra a mentőket kelljen hívnia.