ZETApress

Interjú a SOTE-n az amerikai mentésekről – 22

A Vészhelyzet című filmsorozat segítségével az elmúlt tíz évben sokan bepillanthattunk az amerikai kórházak mindennapjaiba. Megcsodálhattuk a sürgősségi osztály életét, szervezettségét, miközben mindannyian hitetlenkedtünk. Ilyen csak a mesében létezik ? gondoltuk sokan. Még a sorozat kezdetén találkoztam a SOTE Tüdőklinikán ifjabb Major Tamás szakorvossal, aki két évvel korábban két hónapig Detroit-ban hasonló osztályon dolgozhatott. (Édesapja, idősebb M. T. doktor is komoly szaktekintély.) ? Nehéz volt odakinn honosíttatnia diplomáját? ? kérdeztem elöljáróban a doktor urat.

Egy barátom megivására vendégként vettem részt az ezer ágyas kórház hétköznapjaiban. Minden beteget amerikai kollégák kíséretében vizsgáltam, ők feleltek a kezelésekért, így a diplomám honosítására nem volt szükség. Ezt egyébként idehaza az amerikai nagykövetségen is megtehettem volna, s aki munkát akar vállalni a tengeren túl, annak ezt a lehetőséget ajánlom.

A kórházról tudni kell ? folytatta az ifjú doktor ?, hogy ezer ágyas, s minden szakterület, valamint minden korosztály megtalálható benne a csecsemőtől az aggastyánig. Mindenki a felvételi osztályra, a sürgősségi ellátásra érkezik. Innen küldik aztán első ellátás után a műtőbe, vagy az állapotának megfelelő osztályra. A sürgősségi ellátást a magyar gyakorlattól eltérően nem aneszteziológusok, hanem tüdőgyógyászok végzik. A beérkező betegek kitöltött kartonjait sorban akasztják le az ellátásra érkező orvosok.

Amikor egy vérző beteg megérkezett, minden orvos felvette szemüvegét. A sok tanulás miatt ennyire elromlik a látásuk az ottani kollégáknak?

Szó sincs róla, ez a szemüveg az AIDS ellen véd. A beteg vére így nem fröccsenhet az orvos szemébe, nem fertőzheti meg gyógyítóját: Ez is része a védőfelszerelésnek csakúgy, mint a sürgősségi osztályon dolgozók színes ruhája. Az orvosok ezt odahaza öltik magukra. Nagyon erős anyagból készülnek, kívül-belül zsebek varinak rajtuk; így bárhogy fel lehet venni azokat. Többször láthattuk a filmsorozatban, amint Benton doktor, a színesbőrű orvos odahaza is a kórházi ruhában tartózkodik, többen ebben is kosaraztak. Ez odakinn természetes. S az is bevett szokás, hogy az orvosok mossák ki saját munkaruhájukat, s nem a főnővérrel vitetik le a szennyes raktárba.

Vizsgálat más-más színben és ruhában

Láthattunk fehér köpenyes orvosokat is. A sürgősségi osztályokon dolgozók kivételével a többieknél ez az előírt viselet. Alatta fehér inget és világos vászonnadrágot kell viselniük, a farmer tilos. Kötelező a nyakkendő is. Csak ügyeletben van joguk az orvosoknak ehelyett a viselet helyett a sürgősségi osztályokon dolgozókéhoz hasonló színes ruha viselésére, mert olyankor lefekhetnek, s ez a ruha jobban bírja a gyűrődést.

A betegeket is felöltöztetve vizsgálták. Gondolom, csak a film kedvéért nem csupaszították le a szereplőket.

Nem hamisították meg a valóságot; a vizsgálat kamerák nélkül is így zajlik. A szülész-nőgyógyász a kismama ruhája alá nyúl, s úgy tapogatja. Sokkal bizalmasabb kapcsolat alakulhat ki így az orvos és betege között, mintha az asszonynak folyvást szemérme takargatásával kéne foglalkoznia. A belgyógyászok se nézegetik a vizsgált nő mellbimbóját a hallgatózás közben, hanem egy speciális, erre a célra rájuk adott, hátul gombolós köntös alá dugják be a. fonendoszkópjukat.

Szinte mindig azt láttuk a filmen, hogy a hozzátartozók benn vannak a vizsgálatkor, s a beteg mellett üldögélnek a kórtermekben. Erre odakinn joguk van. Csak komoly beavatkozáskor, vagy akkor távolítják el őket a beteg közeléből, ha a beteg ezt határozottan kéri. A hazai gyakorlatban megszokott látogatási idő odakinn nem létezik. A kórházi munkát ott nem zavarhatja a hozzátartozók bennléte. Az orvosoknak hozzá kell szokniuk, hogy a hozzátartozók figyelő szeme előtt, mintegy kirakatban dolgozzanak. Ügyvédek is vannak a kórházakban, s a betegeket és hozzátartozókat műhibaperek kezdeményezésére igyekeznek rábeszélni.

A szakvizsgához, az önálló döntési készséghez és joghoz mennyit kell tanulni? Carter doktor a filmben csak egy évre szerződött, s közben pontozták tevékenységét. A valóságban is verseny van a frissen végzettek között?

Ahhoz, hogy valaki belgyógyász szakorvos lehessen, három évig kell az osztályon egy tapasztalt kolléga mellett gyakorolnia. (A filmen ilyen volt Benton doktor.) Szerződése csak egy évre szól, s ha jól dolgozik, újabb egy évre meghosszabbítják. Detroit-ban 18 fiatal orvossal kötöttek szerződést, de figyelmeztették őket, hogy egy év leteltével csak 16-ukét hosszabbítják meg. Ezzel állandó versenyre késztették őket. Tevékenységüket folyamatosan pontozták, s egy bizonyos pontszám elérése is feltétel volt a szerződés meghosszabbítására, illetve az év elfogadására. A két legrosszabb, valamint aki rajtuk kívül nem teljesítette a szintet, a következő évben máshol kereshetett munkát. Ha szerencséje volt, elfogadták másutt ezt az egy év gyakorlatot, de olyan is előfordult, hogy kezdhette újra elölről és megint a nulláról kellett indulnia.

Tanulni, tanulni, és mindig csak tanulni

A belgyógyász szakvizsga után az orvos további két-három év után lehet tüdőgyógyász, majd ezt követően újabb kéthárom év gyakorlat és szakvizsga után dolgozhat aneszteziológusként, folytatta beszélgető társam. Az intubálást általában az ezer ágyas kórház területén csak ők végezték. Kis kocsijukkal járták az osztályokat, elvégezték a feladatot, majd továbbálltak. Ez a manuális tevékenység ugyanis nagyon jó kézügyességet és alapos gyakorlást igényel. Az orvosok egyébként napi 12 órát dolgoznak, s ügyelni nekik is rengetegszer kell. Ezért viszont jól meg is fizetik őket.

A szakvizsgára készülők mennyi időt töltenek betegeikkel?

Délelőtt egy-egy betegükkel egy órát is eltölthetnek. A vizit így nagyon alapos. Tapasztalataikról délután számolnak be a professzornak a professzori viziten. Olyankór együtt mennek be a délelőtt kezelt beteghez. Szokatlan volt számomra; hogy ezeken a délutáni viziteken a professzor csak egyszerű orvosként mutatkozott be a betegnek és körülötte aggódó hozzátartozóinak, ahelyett, hogy címeit hangsúlyozta volna. Ez jócskán eltér a hazai gyakorlattól. Az is felettébb furcsa volt, hogy vizit közben a műszeres kocsi mellett egy másik kocsin kávé gőzölgött. Miközben a prof. a beteget vizsgálta, szabad kezével kávét töltött és kortyolgatta azt. Egyszer véletlenül ki is löttyintette a padlóra. Vártam, hogy hatan ugranak feltörölni, de nem ez történt. A professzor ballagott el a felmosórongyért és töröl te fel a padlót. Odakint az a természetes, hogy a hibát az hozza helyre, aki elkövette.

Azt hiszem, ezt nálunk sem ártana megszívlelni, de ne minősítsük a magyar állapotokat! Az egészségügyi reform kapcsán, az ágyszám megszüntetések mellett mostanában mind több szó esik az eutanáziáról. Amerikában milyen álláspont alakult ki ebben a kérdésben?

Ők elismerik az embernek az élethez való joga mellett az emberi élethez való jogát is, így közvetve a halálhoz való jogot is tiszteletben tartják, Az eszméletlen beteget mindig igyekeznek életben tartani, de csak akkor, ha nincsen a zsebében az életről lemondó nyilatkozat. Beszámítható beteg viszont lemondhat a gyógyulásról, s ilyenkor nem igyekeznek erőszakkal is életben tartani. Tudják, hogy ez sem neki, sem a gyógyulásáért küzdőknek nem lenne jó. S mivel az életmentő gépek és gyógyszerek sincsenek ingyen, az egészségügyi költségvetést sem terhelhetik meg csak azért; hogy a beteg szenvedéseit meghosszabbítsák. Ilyet csak a miénkhez hasonló szegény országok engedhetnek meg maguknak. Lehet, hogy a gazdagok talán épp azért gazdagok, mert százszor is meggondolják, mire költik el pénzüket?