CT-n át a halálba
Esetek a mentősök hétköznapjaiból – 19
Központi baleseti sebészeti felvételi ügyeleti rendszert kell kialakítani a Központi Katonai Kórház évtizedek óta épülő új objektumában, mondta ezév március 28-án délután Juhász Ferenc akkori hadügy- és Rácz Jenő akkori egészségügyi miniszter. Kilenc évvel ezelőtt Gógl Árpád az orvosi kamara elnökeként ugyanott mondott már hasonlót, de később, az Orbán-kormány minisztereként sem ő, sem Szabó János hadügyér nem tudta az ötletet megvalósítani. Gógl akkoriban egy két évvel korábbi betegszállítás kapcsán hőbörgött teljesen joggal. Az is, meg a tegnap ismertetett nyilas sztori is alaposan megrázta a közvéleményt. Nézzük meg hát, mi is történt fővárosunkban a kilencvenes évek közepén.
A halálútnak is nevezett M0-on a kora reggeli órákban baleset történt. Csepel volt az ügyeletes trauma reggel nyolc óráig. Mint a káposztás lángosos történetben már megírtam, a traumatológiai osztályok a hét más-más napján felvételesek a fővárosban, s felvételi kötelezettségük reggel nyolctól másnap reggel nyolcig tart. Utána egy másik kórház veszi át ezt a szerepet a főváros egy távolabbi pontján.
Az esetkocsi épp az ügyeleti szolgálat lejártának idején, 8 óra előtt néhány perccel ért be a súlyos agysérülttel. Időben is ez a kórház volt a legközelebb, így a mentőorvos is a lehető legjobban cselekedett. (Ő akkor legalábbis így gondolta.)
Az ügyeletes orvos rögvest gégemetszést végzett. Ez a szabad légút biztosítására szolgál, bár a mentőorvos már a helyszínen is elvégezhet egy ennél kíméletesebb beavatkozást, az intubálást. Ilyenkor egy műanyag csövet kell a beteg légcsövébe vezetni a szájon, vagy az orron át, a csepeli ügyeletvezető mégis a bonyolultabb módszert választotta. Közben az idő telt, 8 óra is jócskán elmúlt. Nemrég javították meg a sokáig használhatatlan CT-t, de fáradt személyzete az éjszakai ügyelet után akkorra már hazament. Minek is maradtak volna, hiszen az ügyeletvezető nem értesítette őket az újonnan érkezett sérült állapotáról.
A CT-hez mindenképpen ragaszkodtak
A sebész mégis ragaszkodott a rétegfelvételek elkészítéséhez, ezért a beteget az akkor már felvételi ügyeletes, de több kilométerre lévő Péterffy Kórházba irányította. A mentősöknek nem volt választásuk. Mivel Csepel nem vette át a betegüket, kötelességük volt az ügyeletes traumatológiára szállítani.
A betegnek Erzsébetvárosban sem volt maradása. Nekik nem volt CT-jük, így a szomszédos Zuglóba, az Uzsoki kórházba küldték őt tovább. Itt végre elkészülhetett a copmuter tomográfos vizsgálat, de ez is, és az odaszállítás, majd a Péterffybe való visszaszállítás, és a leletekre való várás újabb időveszteséget okozott. A baleset óta több mint három óra eltelt, de a gégemetszésen, meg a diagnosztikai vizsgálaton kívül a beteggel semmi érdemleges nem történt.
A Péterffy Kórházban a beteget végül is az Intenzív Osztályra vették fel. Nem sokáig foglalta az ágyat, pár nap múlva elhunyt. Eszméletét a balesete óta egy pillanatra sem nyerte vissza. Legalább nem szenvedett szegény. Nem szenvedett miatta a csepeli főorvos sem, mert a minisztériumi vizsgálat mindent rendben talált a továbbküldési döntés kapcsán. Csak épp a beteg nem élte túl a sok kilométeres autóztatást, az ide-oda szállításokat. Lett viszont egy gyönyörű CT-lelete a kórlapjában, amit a boncjegyzőkönyvvel összehasonlíthattak.
A fővárosi baleseti ügyeletet átszervezése azóta megkezdődött. Újabban területi felosztás szerint veszik fel betegüket. A mentősöknek is jobb, ha nem reggelente kell-e kitalálniuk, hová kell menniük. A sérülteknek is a hét bármely napján azonos ellátásban kell részesülniük. Egy kiemelt baleseti ügyeletre a nap 24 órájában mindenképp szükség lesz. Ha ez a Honvéd Kórház lesz, a katonai egészségügyön kívül a civil lakosság is nyerni fog! Már csak a döntés hiányzik, mert az elmúlt tíz évben ötletekből sosem volt hiány.
