Segített (?) a tanács
Esetek egy mentős hétköznapjaiból ? 5
Gázrobbanás történt a ’90-es évek közepén a fővárosban. Az öngyilkossági szándékkal kiengedett pb-gáz robbanása következtében többen súlyosan megsérültek, s a bérházból egy időre jó páran hajléktalanná váltak. Elhelyezésükről a polgári védelem gondoskodott, mivel a kerületi önkormányzat illetékesei ezt elmulasztották. Rosszul tették ezt a helyi hivatalnokok, hiszen mint alábbi, három évtizedes példánkból kiderül, a ?tanácsiak” már akkor is segítettek?
A pásztói mentőállomáson vasárnap délelőtt csöngött a telefon. A tűzoltók jelezték, hogy a szomszédos Tar községben gázrobbanás történt. Egységünk már indult volna a mentésre, de a telefonáló megnyugtatott minket: felrobbant ugyan a családi ház, de személyi sérülés nem történt. Ritka, ha valaki azért telefonál, hogy ne küldjünk kocsit. A tűzoltó ügyeletes is csak azért szólt, nehogy valamely túlbuzgó szomszéd feleslegesen riassza a mentőket…
Több mint egy óra eltelt, amikor egy asszony telefonált Tarról. Tanácsi dolgozóként mutatkozott be és rögvest intézkedni kezdett. ? Leégett a szomszéd néni háza ? mondta ?, s amíg a tanács nem gondoskodik új lakásról, addig a kórházban kell elhelyezni! Az arca úgyis kormos és hólyagos egy kicsit, átveszik majd égési sérültként. Orvos nincs a faluban, így a mentőellátása indokolt lehet.
Mi is jogosnak éreztük a bejelentést, elindultunk. A nénit a háza helyén lévő romhalmaz előtt találtuk sápadtan, hólyagos arccal. Szerencsére éppen az udvari vécében volt, amikor robbant a gázpalack, így menekült meg. ? Én is magukkal megyek ?, mondta a nagyhangú tanácsi asszony. ? Beszélek majd az orvossal, s elintézem a kórházi felvételt. Napokon belül kap új lakást, addig viszont lennie kell valahol.
A kórházban az ügyeletes orvos hamar előkerült. A máskor oly szigorú sebész nem is vitázott velünk, megértette a problémát: a nénit el kell helyezni az osztályon. Ekkor rontott be a kísérő asszony az ajtón. ? Tanácsi dolgozó vagyok ? kezdte nagy hangon. ? A néninek felrobbant a lakása, s amíg újat nem kap, Önnek kötelessége itt tartani! Azért jöttem, hogy erre figyelmeztessem!
Mit tetszik csinálni a tanácson? ? kérdezte szelíden az orvos. A nő meghökkent, erre a kérdésre nem számított. ? Hát takarítok ?, bökte ki zavartan. ? Akkor szíveskedjen kint várakozni! ? mondta határozottan az orvos. ? Majd kiüzenek, ha fel kell mosni a vizsgálót…