ZETApress

hírportál

Tóth László F3-ban versenyez

A Formula-3 sorozat hazai futama július utolsó hétvégén volt a Hungaroringen, ahol honfitársunk is rajthoz állt – tudtuk meg dr. Horváth Dávidtól. Fotóink Kasznár Gyula felvételei.

A Formula-1 a világ egyik legnézettebb versenysorozata, mint tudjuk, minden hétvégén úgynevezett betétfutamok alatt is izgulhatunk, valamint sok nagyon szimpatikus versenyzőt ismerhetünk meg még a Formula-1 sztárjai mellett. A hazai versenyhétvégén a Formula-2, a Formula-3 és a W-series futamait nézhettük meg. A Formula-3, rövidítve F3 egy együléses autóverseny-sorozat. Ebből a sorozatból került ki nagyon sok későbbi Formula?1-es világbajnok pilóta is. Megfelelő eredmények esetén a Formula-3-ból közvetlenül a Formula-1-be is be lehet kerülni, ahogy többek között Alain Prostnak, Ayrton Sennának, Mika Häkkinennek, Jenson Buttonnek és Max Verstappennek is sikerült.

A 2022-es FIA Formula-3 bajnokság a sorozat negyedik versenyszezonja. A sorozat elődje a Grand Prix 3 Series (GP3) egy 2010-ben indult együléses autóverseny-sorozat, melyet a GP2 előszobájának szántak. Akkor a motorszállító a Renault, míg a gumiszállító a Pirelli volt. Idén 10 csapat és eddig 34 versenyző vett részt eddig a bajnokságban, csapatonként 3 versenyzőt neveztek a szezon előtt. Indult néhány futamon Ralf Schumacher (egykori Formula-1 pilóta) fia, David Schumacher (aki a magyar női autóversenyző Keszthelyi Vivien párja), Enzo Trulli (Jarno Trulli egykori Formula-1 pilóta fia), Arthur Leclerc (a Formula-1 Ferrari sztárversenyző, Charles öccse) és nagy büszkeségünkre a magyar Tóth László (a cseh Charouz Racing System csapat színeiben) is.

Az összes nevező egyforma Dallara F3 2019-es autóval teljesíti az évet, amelyekben egy 3,4 literes Mecachrome V6-os szívómotor található. A sorozat gumibeszállítója az olasz Pirelli maradt. A rajtszámokat az előző év konstruktőri tabelláján elért helyezések alapján adták ki. A 2021. évben az egyéni bajnoki címet a norvég Dennis Hauger szerezte meg, a konstruktőrök bajnokságában pedig első csapatbajnoki címét szerezte meg a Trident.

Idén a széria a FIA Formula-2 bajnoksággal közösen utazik a legtöbb helyszínre. A versenynaptár 9 fordulót és 18 futamot tartalmaz. Ettől az évtől változott a versenyhétvégék lebonyolítási rendje. A szombati napon a két sprintfutamot, vasárnap pedig a főfutamot rendezik meg. Ennek köszönhetően a csapatok kaptak egy extra gumiabroncs-szettet. A kvalifikáció a főverseny és az 1. sprintfutam rajtsorrendjét határozza meg. Az 1. sprintfutamon az időmérő 1-10. helyezettje fordított sorrendben, míg a 2. sprintfutamon az 1. verseny 1-8. helyezettje indul fordítva. A vasárnapi főfutamon a kvalifikáció eredeti sorrendjében állnak fel a rajtrácsra.

Változás történt a pontrendszerben, ami a sprintfutamokat érinti. A szombati sprintversenyeken az 1-10. helyen célba érő versenyző kap pontot, továbbá 1 extra pont jár a leggyorsabb körért, ha az 1-10. helyen végez. Nem jár pont a leggyorsabb körért, ha a pilóta nem a pontszerző helyek valamelyikén végez. A pénteki kvalifikáció után 2 plusz pont jár a pole-pozícióért, a vasárnapi főversenyen pedig az 1-10. helyezett kap pontot és itt is jár 1 extra pont a leggyorsabb körért. A magyar versenyhétvége után a holland Isack Hadjar és Victor Martins, valamint a monacói Arthur Leclerc állt az 1-3. helyen, az olasz Prema Team pedig vezette az összesített csapatversenyt.

A Hungaroringen tartott forduló a következő eredményeket hozta: Az időmérőt a FIA zászló alatt induló orosz Alexander Smolyar nyerte (MP Motorsport), Zane Maloney (Trident) és Oliver Bearman (Prema Racing) előtt. A szombati sprintfutamokat a brazil Caio Collet (MP Motorsport) nyerte, az uruguayi Franco Colapinto (Van Amersfoort Racing) és az indiai Kush Maini (MP Motorosport) előtt. A vasárnapi főfutamot a FIA zászló alatt induló orosz Alexander Smolyar nyerte, Zane Maloney (Trident) és Oliver Bearman (Prema Racing) előtt, azaz az időmérőn elért eredményeket megtartotta az első három pilóta. Az MP Motorsport csapat lett a második csapat a Prema Racing után, amely két futamot is nyert egy Formula 3-as hétvégén.

A magyar Tóth László a 26. helyezést érte el, azaz javított az időmérőhöz képest. Ő 2013-ban már elkezdett autó-versenyezni, gokart versenyeken indult Magyarországon és a Német Bajnokságban, részt vett később az Európa- és a világbajnokságon is (European Karting Championship és World Karting Championship), 3. lett a Magyar Bajnokságban és a Rotax Max Wintercupon 2016-ban. 2018-ban az Olasz F4 Bajnokságban indult, majd a Spanyol F4 Bajnokságban. A 2019. évben a német ADAC Formula-4 bajnokságban versenyzett, 2020-ban a Formula Renault Eurocup bajnokságban. A rendkívül szimpatikus hazai versenyző magyarul, angolul, franciául, németül és hollandul is beszél. Abban a szerencsében részesültünk, hogy exkluzív interjút adott lapunknak a hazai futam után. – Fantasztikus dolog, hogy van a száguldó cirkusznak magyar résztvevője. Gondoltad volna, hogy egyszer részese leszel ennek? – kérdeztük.

T.L: Minden versenyző azért is kezd el versenyezni, hogy egy nagy nemzetközi sorozatban képviselhesse a saját hazáját, de amikor 10 évvel ezelőtt belevágtam ebbe a hosszú és nehéz útba, akkor még nem gondolkodtam azon, hogy egyszer majd a Formula-1 versenyhétvégéken szerepelhetek valamelyik betétsorozatban. Természetesen nagyon örülök neki, hogy sikerült idáig eljutnom, és igyekszem élvezni ezeket a hétvégéket még akkor is, amikor kevésbé jól alakul egy-egy futam.

Hogyan értékeled a hazai pályán elért eredményeket?

T.L: Szerettem volna jobb eredményeket elérni, főleg a helyszínen szurkoló nézők miatt, de sajnos az időmérőn a gumik felmelegítésével akadt gondunk, aztán az első futamon egy lassú defekt hátráltatott. Ez csak vasárnap reggelre derült ki egyértelműen, a csapat akkor jelezte, hogy az egyik hátsó gumiból szelephiba miatt folyamatosan távozott a levegő. Ezek után jól sikerült a rajtom a vasárnapi versenyen, de a sebességváltót működtető rendszer hibája miatt sajnos már az első kör végén ki kellett mennem a boxba, a problémát pedig nem tudtuk úgy megoldani, hogy vissza tudjak állni a versenybe. Sajnálom, hogy így alakult, vasárnap jó lehetett volna a tempó és érzésem szerint sok pozíciót lehetett volna javítani.

Mit vársz az idei Formula-3 szezontól?

T.L: Nehéz idényünk van, kisebb-nagyobb problémákkal küzdünk végig, és látható, hogy sok munka vár még ránk csapatként. A szezon kétharmada már lement, három hétvégénk van még hátra és ezeken elsősorban annak örülnék, ha elkerülnének a különböző műszaki hibák és tudnánk teljesíteni egy problémamentes hétvégét. Konkrét eredményekben nem gondolkodom, most a legfontosabb az, hogy a sorozatosan fellépő gondjainkra megtaláljuk a megfelelő megoldásokat.

Mik a jövőbeli terveid?

T.L: Szeretnék a továbbiakban is versenyezni. Ennyi év formulaautózás után, Formula-3 tapasztalattal úgy gondolom, hogy találunk számomra megfelelő lehetőséget a sportágban. A jövő tervezése közösen zajlik a menedzsmentemmel, több opciót is mérlegelünk, mire a végső döntés megszületik. Jelenleg a következő év tervezése zajlik, a Formula-2 már csak 22 versenyzőnek ad ülést, ami nem könnyíti meg a bejutást. Bekerülni nagyon nehéz, ennek számos összetevője van, de ha minden úgy alakul, akkor természetesen szívesen versenyeznék ebben a sorozatban is. Ha ez mégsem valósulna meg, akkor is van más lehetőség az autóversenyzésen belül, mert rengeteg kategória és versenysorozat van, úgyhogy egyelőre nyitott vagyok.

Köszönjük szépen a beszélgetést és sok sikert kívánunk terveidhez!

Szóljon hozzá!