ZETApress

hírportál

Nehéz szakasz

11. nap a Dakar Rallye-n

Mindenki legnagyobb meglepetésére az első motoros fél 12 magasságában, vagyis kevesebb, mint 5 óra alatt teljesítette a szakaszt. A versenyzők szerint egyáltalán nem volt nehéz a mai nap, adta hírül a Navigátor Médiaügynökség.

A mély homokos talajon az döntötte el a versenyt, hogy kinek a motorja vagy autója erősebb, vagyis nem süllyed el. Nem sokkal két óra után a Szalay-Bunkoczi kettős Opelja is begördült a szervizbe, ahol sokat nem kellett dolgozniuk a srácoknak, mivel nagyobb probléma nélkül végigment a páros a szakaszon. A fiúk amúgy is megérdemlik már a pihenést, mivel tegnap egész éjjel dolgoztak.

A Palik-Darázsi kettős 5 perccel Szalayék után érkeztek a táborba, ők is arról számoltak be, hogy nagyjából egy huzamban, folyamatos gázzal jöttek. A guminyomás választása is sarkalatos pontja volt a mai napnak, de szerencsére a magyar versenyzők már olyan rutinosak, hogy ez nem okozott gondot. Végig egy gázzal jöttünk, és semmi gondunk nem volt. Nagy volt a por, de jól lehetett jönni – nyilatkozta Palik László. A két autós egység jelenlegi állása az összetettben: Palik-Darázsi 26., Szalay-Bunkoczi 39.

Az egyetlen magyar versenyben lévő motorosunk, Kátai Péter arca tiszta maszat volt, amikor levette a bukósisakot. Iszonyat volt a terep, szörnyű volt, de könnyű is egyben! A nap is izzasztott rendesen, úgyhogy minden por rám ragadt! – fakadt ki Peti a beérkezése után. Jó tempóban haladt végig a szelektíven, és a 36. helyen ért célba, összetettben a 24. Még nem említettük Gyenes Emánuelt, aki egy rendkívül fiatal, és nagyon tehetséges román magyar motoros. 22 évesen élete első Dakar rallyján vesz részt, és a 54. pozíciót foglalja el összetettben.

Kamionosaink szokás szerint jó tempóban száguldottak végig a szakaszon: A Darázsi-féle egység a 17. helyen ért ma célba, Szaller Zoliék a 22. helyen, a Flex Dakar Team pedig a 24. helyen fejezte be a szakaszt. Szerdán nem lesz verseny, mert a szervezők még decemberben törölték a szakaszt. Ezért a mezőny etapon elmegy a Némától kétszáz kilométerre található Ayouns-ba, és csütörtökön onnan folytatódik majd az eredeti tervek szerint a verseny.

Szóljon hozzá!