Afrikában halad már a mezőny
2-3. nap a Dakar Rally-n
Vasárnap áthajóztunk Afrikába, de a versenyzők másik útvonalon közelítették meg a déli kontinenst, mint a szerviz. Ők Malagaból Nadorba hajóznak, és onnan reggel mennek tovább Er Rachidiába, mi pedig Algecirasból mentünk át Tangerbe, ahonnan még hétszáz kilométer várt ránk át az Atlaszon. Hétfőn kezdődött csak igazán a köves rész, mivel Marokkóban gyakorlatilag más nincs is, csak kő. Autót és embert próbáló szakaszok következtek, ahol inkább a rutin és az óvatosság számít.Az első Afrikai szakasz olyan rossz élményeket nyújtott Hermann Henriknek, hogy úgy döntött, nem folytatja a versenyt, adta hírül a Navigátor Médiaügynökség.
Az átkompolás mintegy hat órát vett igénybe a versenyzőknek Malagaból Nadorba, és ilyen félig kipihent állapotban kellett elindulniuk a 650 kilométeres szakaszon. Ez a terep már egészen más, mint Portugáliában, zömmel köves és rendkívüli koncentrációt igényel. Ennek ellenére a motorosaink jól haladtak, Kátai Peti a 42. helyen ért célba. Ennél előbb is végezhetett volna, mert a CP1-en elvesztette a menetlevelét, és négy percig keresgélte, mire megtalálta. Hermann Henrik a szelektíven legalább 30 hellyel jött előrébb, de amikor utolérték őket az autók, iszonyatos tempót diktálva előzték meg őket. Az egyik ilyen előzésnél Henrik bukott egy nagyot, szerencsére komolyabb baja nem lett, de annyira elment a kedve az egésztől, hogy úgy döntött, nem folytatja tovább. Ha csak mi motorosok lennénk, nem lenne semmi gond. De ahogy az autók is bekeverednek közénk, már életveszélyes közlekedni. Szabályosan letolnak az útról. Nekem ehhez nincs kedvem, családom van, akik hazavárnak. Úgyhogy azt hiszem ennyi volt, mondta.
Jól hajtanak autósaink
Az autósoknál ezúttal a legjobb magyar időt Palik László autózta, aki a 47. helyen teljesítette a szakaszt, és ezzel feljött összetettben a 48. helyre. Szalay Balázsnak nem volt könnyű napja, az Opel még mindig nem elég erős, két henger nem megy a motorban, és nem tudnak olyan tempóval haladni, ahogy szeretnének. A páros ma a 81. helyen végzett, így némileg növelte a hátrányát. A Kis-Czeglédi kettős különösebb gond nélkül, csak túl lassan jött végig az útvonalon. Akármikor előzni akartam, mindig rögtön defektet kaptunk. Egyszerűen nem lehetett előrébb jönni! Tiszta vonatozás volt az egész! ? kesergett.
A hétfői nap nem okozott túl sok örömet Kristóf Marciéknak sem. Nagyjából ötven kilométerrel a szelektív vége előtt valami szétment az autóban, a szerelők a páros elbeszélése alapján terepváltóra gyanakodnak. A Bowlert jelenleg a T4-es kamion húzza be a Bivouacba. Ma hasonló terepen folytatódik a verseny, a cél 680 kilométer megtétele után Ouarzazate, de előtte mi a második európai nappal is adósok vagyunk.
Vasárnap a versenyzők már azt hitték, hogy Afrikában vannak, mivel olyan mély homokban kellett haladniuk, hogy attól kellett félniük, bármikor elsüllyedhetnek. Robby Gordont a helyiek húzták ki traktorral, pedig a Hummer az egyik legerősebb versenyautónak számít a mezőnyben.
A Dakar Rallye második szakasza ismét európai jellegű tájon vezetett végig, a tengerparthoz közeli erdők és dombok ugyanis hihetetlenül kövesek és nehezen járhatóak voltak. Kristóf Márton nem véletlenül nem nyomta a gázt annyira. Én ilyen helyen nagyon félek, az út mellett mindkét oldalon szakadék, össze-vissza kanyarog az út, szóval nagyon résen kell lenni! ? mondta. A Bowleres versenyző reggel a 71. helyről rajtolt, és a 89. helyen teljesítette a szakaszt.
A legjobb magyar időt vasárnap a Kis-Czeglédi kettős autózta, ezzel megkezdte tetemes hátrányának ledolgozását. Palik László óvatosan jött a szelektíven, technikásan egyenesített a pályát a kanyargós úton. Az autósoknál a vasárnapi szakasz eredménye: 37. Kis-Czeglédi, 42. Szalay-Bunkoczi, 75. Palik-Darázsi, 89. Kristóf-Simon volt.