ZETApress

hírportál

Útjára indult a mezőny

Első nap a Dakar Rally-n

Tegnap immár 29. alkalommal indult útjára a Dakar Rallye mezőnye. A 7915 kilométeres távra ? melyből 4309 kilométer speciális szakasz ? 250 motor, 187 autó és 88 kamion jelentkezett. A korábbi párizsi rajtok után a mezőny immár másodszor indul Lisszabonból. Ha a tárgyalások sikerre vezetnek, 2009-ben talán Budapestről indulhatnak a gépcsodák. A január 21-ei dakari célig előttünk álló 16 napról a Navigátor Médiaügynökség segítségével tudósítunk.

A Dakar Rallye első szelektív szakaszának legelején szétcsúszott a Kis?Czeglédi kettős jobb hátsó féltengelye, emiatt több mint egy órát álltak a mért szakaszon! 115 kilométer megtétele után egy 117 kilométeres szelektív szakasz várt a mezőnyre. A motorosok már reggel fél 7-kor elrajtoltak a Belém Kulturális Központ elől, és már ekkor is hatalmas tömeg volt kíváncsi a legbátrabbakra, pedig a Nap csak 8 órakor kel fel ilyenkor Lisszabonban. A magyarok közül Hermann Henrik nyitotta a sort közvetlenül Kátai Péter előtt. A motorosaink nagyobb probléma nélkül sikeresen célba értek, Kátai a 68., Dési a 114., Hermann a 188. helyen.

Nem volt viszont szerencsés a Kis-Czeglédi kettős, akik a rajtnál már hátsó hajtás nélkül kezdték a mért szakaszt, és szinte azonnal szét is csúszott a féltengely. Akkor azt hitték, hogy eltört, ezért nekiálltak kicserélni, így több mint 1órás csúszással tudták csak teljesíteni a szakasz, három perccel a limit idő lejárta előtt a 132. helyen értek célba. A vége előtt öt kilométerrel még defektet is kaptak, de azt már nem cserélték ki a szakaszon. Szalay Antarája még kicsit betegeskedik, Balázs elmondása szerint nincs erő az autóban. Az esti szervizben Portimaoban még difit is kellett cserélni az autóban.

Az autósok sorrendje az összetettben: 56. Szalay-Bunkoczi, 60. Palik?Darázsi, 72. Kristóf?Simon, 132. Kis?Czeglédi. A sorrend még változhat attól függően, hogy a mögöttük beérkezők milyen időket mennek.

A kamionok mezőnyében a Flex Dakar Team fantasztikus idővel a 20. helyen végzett. Darázsiék a 32., Szallerék a 39. helyen értek célba. Ma a mezőny Malagából áthajózik az afrikai Nadorba. A két portugáliai bemelegítő szakasz után az igazi erőpróba hétfőn majd ott kezdődik.

Szóljon hozzá!