A megnyitóra a XII. kerület öko-iskoláiból sok tanulót hívtak, akik érdeklődéssel szemlélték a feliratokat. Ide csak a húsz tabló alig fele érkezett, melyek idén a fővárosban vándorolnak tovább. Jövőre már vidékre is eljutnak, előbb csak a nagyobb városokat keresik fel, ahol sokan láthatják. Repertoárjukban olyan tablók is vannak, melyek a fővárostól távoli kistelepülésen élőknek is hasznosak és érdekesek lehetnek.

A kiállítás megrendezését a XII. Kerületi Önkormányzat támogatta annak érdekében, hogy a helyi lakosság is képet kapjon arról: milyen sokrétű feladat a környezetszennyezés egyetlen fajtájának a visszaszorítása is, és hogy ők maguk mit tehetnek ennek érdekében. Ilyen lehetőség a tömegközlekedés és kerékpár használata az egyéni gépjármű-közlekedés helyett, valamint az energiafelhasználás csökkentése az épületekben.

Ez utóbbi érdekében sok esetben javítani kell a szigetelést és korszerűsíteni a fűtőberendezéseket. Nagyon fontos, hogy olyan anyagokkal és olyan módon fűtsenek, ami a legkevesebb porkibocsátással jár. Fontos felhívni a figyelmet, hogy műanyag és egyéb hulladék égetése rendkívül egészségkárosító és jogszabályba ütközik. Az avarégetés helyett – ami már szintén tiltott a fővárosban – pedig a komposztálás ajánlható. – Bízunk abban, hogy a kerület lakói megértik a mielőbbi cselekvés szükségességét, és a mindennapjaikban is környezettudatosabb módon élnek, valamint erre biztatják embertársaikat is – jelentette ki a kiállítás megnyitóján Fonti Krisztina alpolgármester.

Magyarországon évente 16 ezer ember veszti idő előtt az életét a levegő részecskeszennyezése (PM10) miatt. Továbbá több mint tízmillió napot töltünk évente betegen a finom porként belélegzett különféle káros anyagok miatt. A rendkívül apró méretű szemcsék a közlekedés – mindenekelőtt a dízel járművek –, a fűtés, az ipar és egyéb emberi tevékenységek következtében kerülnek a levegőbe.

A részecskeszennyezés – amit szálló pornak is szoktak nevezni – tehető felelőssé többek között szív- és érrendszeri, légúti, illetve daganatos megbetegedésekért. A legnagyobb veszélyben a gyerekek vannak, hiszen az ő immunrendszerük még kevésbé fejlett, mint a felnőtteké, de érzékenyek a részecskék hatásaira az idősek, a tüdő- és szívbetegek is. Már régóta ismert, hogy amennyiben a születés körüli időszakban kerülnek a szervezetbe ezeknek a részecskéknek egyes összetevői, akkor az felnőtt korban súlyos, nemegyszer visszafordíthatatlan betegségekhez vezethet.

A kiállítás tavaly novemberben a Képviselői Irodaházban mutatkozott be. A megrendező Levegő Munkacsoport kampányával a kisméretű szállópor (PM10) csökkentés ágazatközi intézkedési programjában foglalt intézkedésekre hívta fel a képviselők figyelmét annak érdekében, hogy forrás is legyen a végrehajtásukra. Az Országgyűlésnek Pokorny Zoltánhoz hasonlóan sok polgármester tagja van, ők szintén érdeklődést mutattak a téma iránt.

A kormány nemrég programot fogadott el a PM10-szennyezés csökkentésére, amely szinte minden olyan intézkedést tartalmaz, amelyek bevezetését a Levegő Munkacsoport már évek, évtizedek óta szorgalmazza. Példák sora bizonyítja, hogy a kiállításon is bemutatott intézkedések viszonylag rövid idő alatt jelentős változást eredményezhetnek. Széles körben javítják az emberek életminőségét, és növelik városaink, hazánk gazdaságának versenyképességét – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

A megnyitón megtudtuk, hogy az 1954-es születésű művészt keményfából faragták: 4 danos karate nagymester, melyből két fokozatot Japánban szerzett. 1991 és ’97 között négyszer járt a távol-keleti szigetországban. Akkor még Debrecenben lakott, s amikor pár éve a fővárosba költözött, több mint száz tanítványát hagyta a cívisvárosban. Budapesten már nem tanít, csak a szobrászatnak él.

A márciusig hétköznap reggel 8-tól este 7-ig látható kiállításon az alkotó játékra hívja a látogatókat. Húsz faszobra mellé csak számokat írt, a címadást a nézőkre bízza. Neki is megvannak a saját ötletei, s a tárlat március tárását követően a MÚOSZ honlapján megjelenteti az általa és a nézők által kitalált címeket. – Soha nem ismétli önmagát. Ez fából szinte lehetetlen is lenne, hiszen minden darab fa más és más, de benne nincs is olyan szándék, hogy tönkretegye a fa önállóságát.

Sokáig áll a szobor anyaga előtt, néz, töpreng, szeretné átvilágítani. Azután nekilát, és olyan szobrot alkot, ami hasonló töprengésre készteti az elemzőt. Álkérdés, de manapság főleg sematikusok mindig fölteszik, figuratív vagy absztrakt művek-e az alkotások. Nem kérdéses, hogy a rózsagyökér és sárgabarack korpusz a maga valóságában figurális. De maga a fogalom elvont, és szinte mindörökre vetítve általánosítható. Ugyanis a Prometheusz torzó diófából, vagy az ugyancsak diófa Egyensúly felfogás kérdése.

A Piros és fekete vadgesztenye igen-igen kifinomultan attraktív, nagyon szép, modern finn otthon fő dísze lehetne. Az Ölelkezés vadcseresznyéből már bűn lenne, ha konkrétabb lenne. A Fluxus pedig diófából maga az anyag lényege. Mindenesetre szobrai nem asztali díszek, okkal parancsolnak tiszteletet, de akár vadcseresznye, akár rózsagyökér és sárgabarack, akár diófa, vagy netán körtefa, hársfa vagy kőrisfa, vagy tölgyfa kiindulásúak, mindig az alkotó Drienyovszki Jánost adják vissza. Övé a főszerep.

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, kiállításainak és szimpóziumi részvételeinek száma meggyőzően parancsolnak tiszteletet, amit elsősorban elkészült alkotásainak különlegesen míves volta, lényeglátó szemlélete és magas művészi kvalitásai alapoznak meg – írta róla Csák Máté, a MÚOSZ Építészeti, Képző és Iparművészeti Szakosztályának elnöke 2010 áprilisában, a Sopronban megrendezett kiállítása katalógusában.

Az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes köszöntőjében Magyarország és egyben Budapest turisztikai erősségének nevezte a fürdő- és gyógy-turizmust. Szentes Tamás elmondta: a Királyfürdő építését 1565-ben kezdték el a törökök azért, hogy az ostrom alatt is fürödni tudjanak. A fürdőnek ez a szerepe az évszázadok során jelentős mértékben átalakult, a fővárosi fürdőkben előtérbe kerültek a kényelmi, gyógyászati és szórakozási szempontok.

A meglévő funkciók a XX. század elejére tovább bővültek, melyek mellé sporttevékenység is települt. Az egykori rendelőintézet-vezetőfőorvos kiemelte: a hazai fürdőkultúra kincseit ki kell aknázni és erre kell építeni a jövőt. A most nyíló kiállítás ennek a nemzeti kincsnek a történetét, fejlődését mutatja be napjainkig. Ezeknek a kincseknek a Fővárosi Önkormányzat jó gazdája, amit bizonyít a fővárosi fürdők szolgáltatásainak bővülő spektruma is.

Csapó Katalin muzeológus történész szólt arról, hogy a kiállításon eredeti régészeti tárgyakat tekinthetnek meg a látogatók. A muzeológus kiemelte: a magyar termál-kincs a világon egyedülálló, hiszen a mai Magyarország területén 207 kútból minősített gyógyvíz tör fel, és 78 fürdőben kúrálhatjuk magunkat.

Szőke László a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója a Királyfürdő fejlesztési terveiről beszélt: jelenleg egy időben 60 férőhelyes a fürdő, vagyis napi 360 vendég fordulhat meg itt, a gazdaságos működtetéshez viszont napi 400 fő kellene, amit a tervezett bővítés után el lehetne érni. Számításaik szerint egyszerre 105 főre, naponta ennek hatszorosára, 630-ra nőhetne a látogatók száma.

A Királyfürdőt a tervek szerint újabb medencével egészítenék ki, az átriumos része pedig egy pezsgőmedencével bővülhet. Szőke László hozzátette: a budapesti négy törökfürdő közül csak a Királyfürdő nincs jelenleg felújítva, a másik három fürdő – a Rác, a Császár és a Rudas – fejlesztése már megtörtént. Szavait követően megnézhettük a működő medencéket.

Megemlékező beszédet mondott Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke, Őexc. Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete és Dr. Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára. Gerendás Péter előadóművész énekelt, Kézdy György színművész Radnóti Miklós: Erőltetett menet című, 1944. szeptember 15-én Borban megírt versét mondta el. (A művész úr december 4-én vehette át a Táncsics Alapítvány Életmű-díját a Royal Szállóban.) A kiállítást Prof. Dr. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója nyitotta meg.

Az Élet Menete Alapítvány Holokauszt-vándorkiállítása 2012. évi útját a Holokauszt Emlékközpontban kezdte, a megnyitót követően tárlatvezetéssel várták a látogatókat az Emlékközpontban. A vándorkiállítás február 26-án vasárnapig tekinthető meg az Emlékközpont nyitvatartási idejében: keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között. Menjünk minél többen, emlékezni és emlékeztetni, mindannyiunk kötelessége!

A haláltábor felszabadítására az MSZP is emlékezik

Kegyelettel emlékezünk ma a holokauszt áldozataira, az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának 67. évfordulójára. Az MSZP jelen van és emlékkoszorút helyez el azon a központi rendezvényen, amelyet Auschwitzban tartanak ezekben az órákban a holokauszt ENSZ által nyilvántartott Nemzetközi Emléknapja alkalmából.

Ma, amikor átírta a kormányzó parlamenti többség a holokauszt tagadását egyértelműen büntető jogszabályt, ma, amikor számosan tagadják a holokauszt megtörténtét, ma, amikor egyre látványosabban és vészjóslóan elszabadulnak az újnáci, a rasszista, a kisebbséget megbélyegző, kirekesztő szélsőséges jobboldali eszmék, különösen fontos, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk mindenkit a holokauszt tragédiájára.

A közös történelmi emlékezet és az egymás iránti felelősségtudat, a másság, a kisebbség, az emberi és személyiségi jogok megkérdőjelezhetetlen tisztelete mentheti meg az utókort attól, hogy a történelem megismételje önmagát. Emlékezünk és emlékeztetünk! – vallja Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető.

A design szakos hallgatókkal egy kísérleti kurzus keretében megvizsgálták az újrahasznosítás eddigi gyakorlatát. Az elromlott és fölöslegessé vált háztartási gépeket szétszerelve ismerkedtünk a dizájn nélküliség esztétikájával. Ugyanis a puszta tartalom legtöbb esetben épp a jól megtervezett, tetszetős burkolat által lesz piacképes, még akkor is, ha minőségét tekintve alulmarad egy megbízhatóbb működésű, de kevésbé dizájnolt eszközzel szemben. A 12 re-kreátor Bálint Sebestyén, Bíró Gergely, Alexander Dochkin, Farkas Gábor, Gerencsér Tamás, Hallgató Ferenc, Melanie Grams, Orosz Ákos, Poszmik Dániel, Szakács Ábel, Tarcsay Gábor és Vedres Tamás volt.

A nyugati lomolás jó táptalajra talált hazánkban, hiszen szinte mindannyian rendelkezünk családi, baráti vagy ismerősi körben olyan szakemberrel, aki bármit képes megjavítani a maga módján. Ezt az életérzést a számítógépek mellett felnőtt korosztály jóformán alig, és csak áttételesen érezheti, pedig a buherálás igenis hasznos, hiszen megtudhatjuk, hogy a valóságban hogyan is néz ki egy áramkör vagy egy egyszerűbb mechanika.

A szétszerelést követően a hasznosítható alkatrészekből új konstrukciókat építettünk. Mindehhez a hallgatók fiktív narratívákat is társítottak a sci-fi irodalom sztereotípiáit felhasználva, vagyis az egyszerű alapszerkezet újraépítése mellett többlet funkcióval, művészi tartalommal töltötték meg a tárgyakat. Olyan, nagyrészt hipotéziseken alapuló eszközök, berendezések láthatóak a kiállításon, amelyeket a fantázia szült, tehát tudományosan megalapozatlanok, és korunk technológiájával kivitelezhetetlenek.

Létrejöttek eszközök mindennapi életünk megkönnyítésére, mint például a Speer 2.0, amellyel akár a háztetőkön ugrálva is bejárhatjuk a várost, és ha vészhelyzetbe kerülnénk, akkor csak a Karmatikus Kvantum-diszlokátorra számíthatunk, amely megment minket a hirtelen haláltól. Igazán nagy távolságok esetén egyszerűbb, ha a MobilPortot használjuk kisméretű tárgyaink elküldésére, hiszen sokkal gyorsabb, mint ha személyesen vinnénk el. Praktikus szerkezet még a zárak feltörésére alkalmas EDO-X52, szabadidőnkben pedig a Revolve-R térbeli rajzoló eszköz szórakoztathat minket.

Számtalan elektronikus gépünk lemerülése ellen a Kozmosz Boksz akkumulátor nyújt megoldást, amely elraktározza a kozmikus energiát, míg digitális adatainkat a LiquidDatX tárolja szinte korlátlan mennyiségben. A jövő tudományos kutatásait segíti a CP/MX-42 elnevezésű bolygókutató mikro-robot, hogy megtudhassuk, van-e víz és élet a Kepler 22-b jelű bolygón, míg az Indukciós spektákulumméterrel a Föld légköréről szerezhetünk még több információt. A Dionaea inkubátor segítségével a növényvilág csodáinak megismerése válik lehetővé.

Franciaországban született, gyerekként misszionáriusnak készült a kortárs francia képzőművészet idén 71 éves doyenje, világszerte nagy hatást kiváltó szobrász, festő és teoretikus. A nizzai művészeti iskolában egy hétre eltiltják, mert diáktársaival szemben Picassót védi. A ’60-as évek elején lábbal festette padlóra műveit, első megörökített performanszaként szemeteskukák között fényképezteti le magát. Miután New Yorkba költözött, a Sohóban lakott, s az utcán talált furnérlemezekből készítette a bútorait. Volt színházi díszlettervező, majd költő, festő, szobrász, írt vertikális színpadtechnikára épülő balettet.

Egyenes–görbe–törött–végtelen csövei, rúdjai bejárták a világ kiállítótermeit és parkjait. 1983-ban film készült róla. Vénet ars poeticája, hogy kockázatot vállalva lehet csak eljutni oda, amit érdemes megmutatni. Ezért performanszai, kiállításai a közízlést is provokálva tömegeket képe¬sek megmozgatni. így például a Versailles-ban idén ősszel felállított – nyársapáti műhelyből származó – 60 tonnás rozsdásvasrúd-csoportja is, mely egy fémlény csupasz bordáiként bekeretezte XIV. Lajos szobrát. Indulatosan Mona Lisa fülébe tett piercingnek nevezték, miközben megvalósításáról elismerően állapították meg, hogy oiyan szaktudás és mérnöki teljesítmény kellett hozzá, mint a millaui völgyhíd építéséhez.

New York-i loft-lakásából nyaranta provence-i birtokára költözik, ahol a magyar származású Szálai László a segítője. A hajdani csirkeólak és gyárműhely helyén van a galériája, itt önti ki faldomborműveit, melyeket a spontán firkák és nyers érzelmek inspirálnak. Művészeti hitvallásához híven performanszai, kiállításai a közízlést is provokálva tömegeket képesek megmozgatni. A versailles-i kastély kertjében felállított művét tavaly csaknem hatmillióan látták. Elismerései magukért beszélnek: 1989-ben megkapja Párizs városának Nagydíját, 2005-ben a francia Becsületrendet.

A Műcsarnokban ma este 7-kor nyíló retrospektív kiállítás egy, a minimalista és konceptuális mozgalmak élvonalába tartozó művész bámulatosan koherens életművéről ad átfogó képet. 1961-ben készítette első, kátrány alapú monokróm képeit, a hagyományos festészetben megszokottnál szegényesebb alapanyagok és festékek – kátrány, ipari festék, kartonpapír – felhasználásával. Korai szobrászatét hasonlóan egyszerű megközelítés, szén- és kavicsrakások alkalmazása jellemzi.

1966-os New York-i letelepedését követően, bár művészete új irányt vesz, továbbra is elutasítja a táblaképfestészet hagyományait: mechanikusan reprodukált, felnagyított matematikai képletek, ipari rajzok, természettudományos tételek ihletik a képeit. Négyéves program keretében (1967-1971) dolgozza fel a természettudomány fő területeit, majd ezt követően felhagy az alkotómunkával, hogy művei kiállításának és – a világ számos pontján tartott előadások keretében – magyarázatának szentelje magát, miközben művészetelméletet tanít a Sorbonne-on.

1976-ban a kasseli Dokumentán tér vissza alkotóművészként a Deux Angles de 60° et 120° (60°-os és 120°-os szög) című, most is kiállított, művészettörténeti jelentőségű művével, amely aztán az egyszerre festészeti és szobrászati értéket képviselő, minimalista, shaped canvas jellegű alkotások sorát vezeti be. A különböző formáiban megjelenített, egyenes, megtört (szögek), görbe (ívek) és szabad (meghatározatlan) vonal témájából kiinduló fali reliefeket, szobrokat később világszerte kiállítják. A szobrászat mellett, matematikai megközelítésű alkotásmódja radikális kifejezéseként, 2000 óta vásznon vagy – színes háttér előtt – falon jeleníti meg a matematikai képleteket.

A fémszobrok minden bemutatáson más alakzatot vesznek fel, nincs olyan koncepció hogy stabil, állandóan ugyanolyan formában álljon össze – tudta meg a művésztől Lantai József, aki a felvételeket is készítette. Hasonló a helyzet a szenes alapanyaggal is. Nagyon egyszerű dolog kölcsönkérni egy kereskedőtől a megfelelő mennyiséget a kiállításra, aztán visszavinni. Ráadásul egyszerre több helyen is be lehet mutatni.

A valóságnál nincs meggyőzőbb érvünk – olvassuk a hangzatos szlogent Asztalos Zsolt egyik művén. A kisajátított internet felület – a nyers desktop – látványa egy frappánsan megválasztott új médium használatával formálódik műtárggyá a kiállítótérben. A felületen fel nem robbant bombák soráról kapunk hírt. Bombákról, amelyeket később begyűjtött a művész, mint az emberi psziché összetettségének és olykor ellentmondásos reakcióinak metaforáját, és ikonokat formált belőlük. A láthatóan használt bombák körül lebegő, vizuális ingerektől mentes atmoszféra a hozzájuk rendelt hétköznapi zajok tükrében „szétrobbanó” feszültséggel telítik videó művei terét.

A spontán elszórt monitorokat köldökzsinórként köti össze a működési energiát szállító kábelek kötege, így alkotva egy zárt egészet. Embert emberrel, majd egy újabb embert bekapcsolni a rendszerbe és figyelni annak működését. A kapcsolatot biztosító zsinórok végén ott lógnak a fel nem robbant, vagy a még fel nem robbant bombák, amelyek reflexiói/metaforái a társadalomban rejtőzködő és olykor a felszínre „elemi erővel törő” feszültségeknek is.

Vajon milyen oknál fogva „döntött” úgy egy bomba, hogy mégsem robban fel? Meggondolta magát? Szembe szegül alkotójával, vagy egyszerűen csak gyártási hiba? Avagy az isteni gondviselés és kegyelem játszott közre? Vajon hogyan tekintsünk ezekre a bombákra: a pusztítás eszközére vagy az életünk megmentőjére? – teszi fel kérdéseit, de kizárólagos választ nem ad rá a művész, viszont rávilágít az események kettős kimenetelének lehetőségére, a kiállításán szereplő minden mű ezt az érzésünket erősíti.

A miniatúrákat idéző, rejtélyes kémiai kötéseket ábrázoló digitális rajzai ugyanúgy, mint a „túl-méretes csomagot” mintázó, emberre szabott hungarocell dobozok. Megtaláljuk-e az egyensúlyt fogyasztói világunk rendszerében? Ahol az ember csak egy uniformizált betűkóddal ellátott célcsoport egyik tagja, vagy épp ellenkezőleg: megfejthetetlen individualitásunkat megtartva ragaszkodunk szuverenitásunkhoz.

Asztalos Zsolt most is, mint mindig, a koherensen épülő életműben magát az Embert helyezi középpontba; demonstrál a valós Ember mellett, aki több mint a világban dúló háborúk, gazdasági, politikai térhódítások célpontja; az ember maga a Világ. Munkái a jelenkori művészet szinte valamennyi technikáját megmutatják, de bármilyen médiumot állítson is ki, mindig a rá jellemző intellektuális és spirituális érzékenység mentén kialakított egységes kép megalkotása a célja.

Asztalos Zsolt 2000-ben festőszakon végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Azóta számos önálló és csoportos kiállításon mutatta be műveit külföldön és Magyarországon. A legkülönfélébb művészeti műfajokban alkot a rajztól a tárgyinstallációkon át a videóig. Projektjei során gyakran dolgozik technicizált társadalmunk mérnökeivel, mely eredményeként egyedi műfajként is kezelhető korlenyomatokat hoz létre.

A kiállítást Sturcz János művészettörténész nyitotta meg. Megérkezett közben a Nagyenyed utcában hoppon maradt lejm-banda is. Nagy hangon panaszolták, hogy az ARTplacc 2012 kiállítás megnyitóján lecsupaszított büféasztal várta őket. Arról persze nem szóltak, hogy sem oda, sem ide nem hívták meg őket! Mivel a Nemzeti Kulturális Alap mellett a Monarchia Borok volt a másik támogató, fehér- és vörösborokkal bőven kárpótolták magukat a budai kudarcért.

Az ARTplacc 2012 a tavaly megkezdett hagyományokat folytatva ismét kortárs művészeti programokkal várja a látogatókat, immár nem csak egy helyszínen, hanem Tihany több frekventált pontján is. A kortárs galériák kiállítóhelyeként szolgáló rendezvénysátor mellett a félsziget és a régió több intézménye jelezte már együttműködési vagy csatlakozási szándékát.

A budapesti Krisztina Palace tegnap este megnyílt kiállítása az ARTplacc 2011 fesztivál résztevőinek közös tárlata, mely ízelítőt ad a 2011-es rendezvény válogatásából. A kiállítás hat hétig tekinthető meg, melyet két másik követ még a tavasz folyamán: ezeken a tárlatokon már a 2012-es ARTplaccon résztvevő régi és az újonnan csatlakozni kívánó galériák alkotóinak tematikus tárlata lesz látható.

Az ARTplacc egyik fő célja a nyolcvanas-kilencvenes évek Balaton-felvidékének pezsgő kulturális életének újbóli feltámasztása valamint, hogy a hazai kortárs művészetet egy szélesebb közönség számára is elérhetővé tegye. A község hangulata és kulturális öröksége révén is kitűnő helyszín a kortárs művészeti programok megrendezésére. Fotóink lantai József felvételei.

Sokszor hallottam Tordy Gézától, Bujtor Istvántól és más neves művészektől a sztorikat a nyolcvanas és kilencvenes évek pezsgő kulturális életéről. Arról, hogy Tihanyban mindig történt valami. Teltek az évek és az általunk szeretett félszigeten nehezen indultak a fejlesztések, sőt a balatoni települések versenyfutásában Tihany egyre gyengébb pozíciót foglalt el. Elhatároztuk, hogy ezen a helyzeten változtatunk – idézte fel Peleskey Ákos, az ARTplacc alapítója döntésük előzményeit 201 l-ben.

A kezdeményezés sikerének és szakmai színvonalának köszönhetően Tihany Önkormányzata is támogatásáról biztosította az ARTplaccot már az első pillanattól kezdve: a turisztikai szempontokat is mérlegelve állt a rendezvény mögé mind gazdaságilag, mind erkölcsileg. Ezzel lehetőséget biztosít arra, hogy az idelátogató turisták találkozzanak a magyar művészeti értékekkel, és a félszigetre csalogassa az ugyanezen művészeti értékekre eleve nyitott, a Balaton partján pihenő látogatókat.

Az első ARTplacc idejére tizenöt kortárs művészeti galéria költözött le Tihanyba, ahol egy rendezvénysátor lehetőségeit maximálisan kihasználva sokszínű válogatás került bemutatásra, s a fotótól a festményen át az installációkig szinte minden műfajt felvonultatott. Közel 3000 ember látogatott el a fesztiválra, s közülük sokan kifejezetten a rendezvény miatt érkeztek Tihanyba.

Résztvevő galériák és szervezetek 2011-ben: acb Galéria, Dovin Galéria, Erdész Galéria és Design, Faúr Zsófi Galéria, Godot Galéria, Inda Galéria, kArton Galéria és Múzeum, Kisterem Galéria, MissionArt Galéria, Molnár Ani Galéria, MONO Galéria, Neon Galéria, Nextart Galéria, Várfok, Viltin Galéria és a cArtc Egyesület, MONOLITH artspace, MOME line – design műhely, Spiritusz Galéria.

Idén a kortárs galériák standjait felvonultató 800 négyzetméteres Központi Kiállítótér mellett a kapcsolódó események helyszínéül szolgál a Badacsonyi Pincegazdaság borospincéje, számos közterület, a Nemzeti Park területe és a kikötő. Hangulatában és tartalmában is igazodik a nyári helyszínhez a fesztivál felhozatala, a művészek a szabad tér és a szemet gyönyörködtető környezet adta lehetőségeket is kihasználják.

A PANEL contemporary szervezésében kerül megvalósításra a VIDEOLAKE nemzetközi videó fesztivál, mely idei tematikájával a helyszín elhelyezkedésére reflektál: a vízzel kapcsolatos videó munkákat várják a szervezők. A válogatás az ősz folyamán, budapesti kiállítóhelyen is látható lesz majd. Szintén az ARTplacc kezdeményezésére idén Land art workshop-pal is bővül a kínálat, mely a helyszín környezeti adottságait kihasználva ösztönzi az alkotókat a munkára a Kortárs Művészeti Napok idején, s a látogatók – érkezésük idejétől függően – betekintést nyerhetnek majd a munkafolyamatba és a fesztivál végén a Nemzeti Parkban láthatják az elkészült alkotásokat.

A nyári fesztiválok között azonban a magyar közönség és szakmai szervezetek mellett szeretnénk a régió művészeti szereplőivel is kapcsolatot építeni. Az előttünk álló hónapokban mindent elkövetünk azért, hogy az idei 2012-es ARTplaccra is érkezzenek a régió meghatározó galériái, művészei. Úgy gondoljuk, hogy a PANEL contemporary által szervezett videó fesztivál és a Land art workshop is regionális érdeklődésre tart majd számot. A Kortárs Galériák Egyesületével együttműködve fontosnak tartjuk a kortárs művészet széleskörű bemutatása mellett a szakmai szempontok és a magas szakmai színvonal szem előtt tartását az egész fesztivál folyamán.

Célunk, hogy közel hozzuk a kortárs művészetet és az egész család számára igényes kikapcsolódást nyújtsunk a Balaton parton. Az ARTplacc szervezője a Mono Galéria, társszervezője a RadaR – Európai Kortárs Művészetért Közhasznú Egyesület. Együttműködő partnere a Kortárs Galériák Egyesülete.

Hoppon maradtak a későn jövők

A kiállítást a fogadás után Tósoki Imre, Tihany polgármestere nyitotta meg. Addigra már az ételek-italok elfogytak, így a későn jövő hívatlan vendégeknek – a szokásos lejm-bandának – szerencsére semmi sem maradt. Fel is háborodtak alaposan! Gyorsan távoztak, de előtte még néhányan – köztük a két éve is felháborodó szőke hölgy – csúnyán beszóltak a szervezőknek, pedig – mint a második meghívón is látszik –, a megnyitóra már nem írtak fogadást. Még a Duna másik partján álló Széchenyi utcai Viltin Galériában is erre panaszkodtak, de ez már a következő történet.

A kiállítást Csillag Péter, a Molnár C. Pál Múzeum igazgatója, a M-C. P. Baráti Kör ügyvezető elnöke, Molnár C. Pál unokája nyitotta meg. Köszöntőt mondott Dr. Giuseppe Monsone, a POLIS Nemzetközi Kulturális Egyesület elnöke és Dr. Szabó Győző, a POLIS Nemzetközi Kulturális Egyesület főigazgatója, a Római Magyar Akadémia korábbi igazgatója. A tárlat a könyvtár nyitvatartási idejében (keddtől szombatig, reggeltől estig) látogatható, a belépőjegy ára: 400 forint.

Mediterrán hangulatba érkezünk a télben, a könyvtár Ereklyeterében, a POLIS Nemzetközi Kulturális Egyesülettel közösen szervezett kiállítás segítségével. Benkő Cs. Gyula festményei a művész sajátos látásmódjával, mégis pontosan örökítik meg Itáliát, azt az országot, amely a varázslat és a szépség hazája. Az 1939. december 16-ai születésű, eredetileg ipari formatervező, alkalmazott grafikus Benkő Cs. Gyula a Magyar Iparművészeti Főiskolán végzett Dózsa Farkas András és Borsos Miklós tanítványaként. Tárgyai kétszer is elnyerték az év legszebb terméke díjat. Precíz, finom kialakítású tárgyainak egyike 1981-ben Ipariforma-nívódíjat nyert.

Művészeti tanulmányait 1955-ben kezdte Farkas András és Blaskó János irányításával. Első kiállítása 1959-ben volt Budapesten és Marseilles-ben. 1965-ben Marino Marini meghívására több hónapot töltött a milánói Brera Szépművészeti Akadémián. Kisplasztikákat is készít, de az utóbbi 14 évben csak festészettel foglalkozott. Ábrázoló festő, de saját bevallása szerint nem valódi tájakat fest, olyanokat, amelyek a fejében élnek. Hosszan, hónapokig, néha évekig érleli egy-egy munkáját.

A budapesti Ernst Múzeumban tegnaptól március 18-án, vasárnapig látható a wrocławi lengyel konceptuális (posztkonceptuális) fogalmi művészet nagyasszonya, Natalia LL életmű-kiállítása. Natalia LL, akinek munkássága már régóta része a művészettörténeti kánonnak, több mint ötven éve, 1969-ben mutatkozott be először Budapesten, a Műcsarnokban.

Natalia LL-nek, aki kétségkívül az egyik legérdekesebb és legkülönlegesebb lengyel művész, ez az első olyan átfogó kiállítása, ahol a korai és az utóbbi évek alkotásait is bemutatják. Közel félszáz mű, köztük nagyméretű munkák, installációk, filmek foglalják össze eddigi életművét.

A fotóval, festészettel, rajzzal, performansz- és videó-művészettel foglalkozó Natalia LL (Natalia Lach-Lachowicz) 1963-ban végzett a Wrocławi Állami Képzőművészeti Főiskolán, ahol többek között Stanisław Dawski professzor volt a mestere. 1970-ben társalapítója a wrocławi Permafo Galériának. 1975 óta számos, a nemzetközi feminista mozgalom által szervezett konferencián, szimpóziumon és kiállításon vett részt. 2004 óta a Poznani Képzőművészeti Akadémia vendégelőadója.

Natalia LL kezdettől fogva arra törekedett, hogy olyan jellegzetes, egzisztencialista értékekre hivatkozó, szuggesztív és excentrikus képet alakítson ki magáról, amely mögött mindig az ember áll. Szerinte a művészet, amit csak szerelemből lehet csinálni, a legfontosabb érték az életünkben. Kiállítása – melynek alcíme Korlátozás. Territórium. Meghatározás – a létezés magán, közösségi és földrajzi határainak problémáit érinti, aminek része az intimitás tere is.

Natalia LL számára a művészet az egyetlen olyan tevékenység, ami szembeszállhat a (le)pusztulással és a hétköznapok depressziójával, a már-már elviselhetetlennek tűnő félelmekkel. Mintha úszó jégtáblákkal borított vízen igyekeznénk tartani a cselekvéseink által kijelölt helyes irányt. Ebben áll a lét nehézsége. Ugyanakkor ez az, ami megerősít, és amitől szenvedünk. Natalia LL ars poétikájában a művészet az a mindennapi „cselekvés”, amely képes felismerni, leírni és megörökíteni ezeket az egzisztenciális rezgéseket. A művészet a remény arra, hogy az életnek van értelme. Hogy a létezésnek van értelme.

Natalia Lach-Lachowicz konceptualista ihletettségű művészetfelfogásában a valóságra nyitottság, a művészet reflexiója, az emberi létezés értelmén való töprengés alkot új, utánozhatatlan érzelmi intenzitású egységet. – Az a különös energia, erő, vis vitalis érdekel, ami a művészi tevékenység alapja. Az én esetemben ez az intim tér felismerése, meghatározása és korlátozása, mint az egyedüli olyan tevékenység, ami a széteséssel, az entrópiával és a megsemmisüléssel helyezkedik szembe. Ez a privát, visszafogott intimitás varázsos kertté alakul, melyben elgondolkodtatóan szép és számomra ismeretlen virágokat ismerek meg. Boldog lennék, ha heurézisem egy része megörvendeztetne és gazdagíthatna más embereket, akik művészetem befogadói.

A kiállításhoz kapcsolódó terjedelmes monográfia (melyet 2009-ben a Wrocławi Kulturális és Művészeti Központ a Lengyel Köztársaság Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériumának támogatásával adott ki) Adam Sobota, Walter Zeidl, prof. K. Przybylski és Agata Jakubowska tanulmányainak és Adam Sobota terjedelmes biográfiájának segítségével mutatja be a művész munkásságát, valamint a lengyel konceptuális művészetet. A könyvet a művész munkáinak gazdag fotódokumentációja egészíti ki. Kurátor: Natalia LL.

A kiállítás a Wrocławi Kulturális és Művészeti Központ és a Műcsarnok szervezésében került megrendezésre. Koordinátor a Wrocławi Kulturális és Művészeti Központ részéről: Agnieszka Chodysz. Koordinátor a Lengyel Intézet részéről: Jerger Tímea. Szervezők: Wrocławi Kulturális és Művészeti Központ (Ośrodek Kultury i Sztuki we Wrocławiu) – igazgató: Piotr Borkowski. A Wrocławi Kulturális és Művészeti Központ Alsósziléziai Művészeti Fesztiválja (Dolnośląski Festiwal Artystyczny Ośrodka Kultury i Sztuki we Wrocławiu) – igazgató: Bronisław Kowalewski. Műcsarnok, Budapest – ügyvezető igazgató: Gulyás Gábor. Együttműködő partner: Lengyel Intézet, Budapest – igazgató: Arkadiusz Bernaś. A kiállítás védnökei: Bogdan Zdrojewski, a Lengyel Köztársaság kulturális és nemzeti örökség minisztere és Rafał Jurkowlaniec, az alsó-sziléziai régió marsallja. A kiállítást 18 éven aluliaknak nem ajánljuk.

Hogy mindannyian a főiskola Rajz-tanszékének előadói – ez elő hallásra talán nem elég megalapozott indok egy közös kiállításhoz. Néha azonban az ilyen egyszerű, nem spekulatív impulzus alkalmassá válik arra, hogy olyan rejtett összefüggéseket fedjen fel, amelyek korábban nem kerültek a figyelem középpontjába. Külsőleg az egyetlen kapocs, hogy valamennyien rajzot tanítanak, ám ez kulcskérdésként tekinthető, amikor megpróbáljuk értelmezni e kiállítást, és az alkotásokat.

Mindegyikük a saját oldaláról közelít a művészethez, de a rajzról való gondolkodásuk más-más vonásokat mutat, a kifejezőeszköz más-más nüanszait hangsúlyozza. Néhányan inkább a technikai rátermettségre, mások a gondolati töltetre, vagy a konceptuális felfogásra alapoznak. De a nyolc művész-pedagógus egyike sem megrögzött dogmatikus, egyetlen vonulat képviselője. A művészet területén szerzett tapasztalataikból kiindulva közelítenek a rajzhoz, erről tanúskodik e kiállítás is.

Varga Emőke szintén önmaga egyéni világában mozog, arról közvetít jelentéseket –munkásságának lényegét talán így összegezhetnénk. A kritikusok valamiféle női esszencia jelenlétét fogalmazzák meg, amelyet az alkotó kutatásainak eredményéhez ad hozzá. Fest, rajzol, varr, filmez, fényképez, szobrokat, objekteket, installációkat hoz létre úgy, hogy a humor, a vicc, az irónia eszközével sűrítse a műveiben rejtőző eseményeket.

Milos Bod’át a szlovák képzőművészeti színtér elsősorban objektek alkotójaként ismeri, nem szabad azonban elfelejteni, hogy videofilmeket és fotográfiai ciklusokat is készített, valamint festészettel is foglalkozott. Munkássága a klasszikus festészettől a manipulált fotográfiáig terjedő ívben mozog. Mivel az alkotónál minden mindennel összefügg, így öntött objetktjei –affile nyitott ready-made-jeiidőnként a munkafolyamatnak időnként kezdetei, máskor befejeződései.

Stano Bubán a legutóbbi időszakban festészeti témáit figurális eszközök segítségével inszcenálja. A festészet módja mindig alárendelődik az alkotó hangulatának, a közlendő tartalomnak. Ennél fogva festményei néha a régmúlt idők remekeinek jellegét öltik magukra, máskor a sebtében felrakott kép húrjain játszik. Festményei azonban mindig a bűn, a lelkiismeret kérdéseivel terhelt emberi lélekbe való merülések, merengések. Ami kívülről drámának látszik, az azonban általánosan érvényes küldetés is lehet. így a lehajtott fejű, térdeplő öltönyös hivatalnok nemcsak egy szenvedő ember, de mai világunk képe is lehet.

Dávid Carskynál a szín és a gesztus a korábban említett alkotóval ellentétben a kép legbelsőbb sajátságainak kifejezésére szolgál. Absztrakt kijelentései a szín immanens minőségéről, és a „konkrét történet nélküli” kép lehetőségeiről szólnak. A festészeti matériát néhány árnyalatra redukálja, és az egymástól elkülönülő mezők alig észlelhető színbeli különbségeit vizsgálja. A kompozíciót e mezők alkotják, amelyek a színalkalmazást fegyelmezetten terelik az előre meghatározott irányba. Mégsem tudják visszafogni azonban a spatula vonásainak rezgését, lüktetését, bár első pillanatra ez a geometrikus rend mögé rejtőzik.

Svatopluk Mikyta több irányban tájékozódik, váltogatja a témákat és a művészi stratégiát: kezdve a vázlatrajzoktól egészen a nemzeti témákig, amelyek mintegy megjegyzésként szolgálnak a mai szlovák társadalom realitásaihoz. De megemlíthetjük pre-rajzait is, amelyek az apró beavatkozás következtében kommentálják a kortárs grafikát és fotót. A pontos, tartózkodó vonalvezetéssel, és az előképbe való beavatkozás eszközével úgy bánik, mintha haikut hozna létre: szinte a semmiből teremt metaforákban gazdag többszörösen összetett mondatokat.

Stefan Oslej rajzai ezzel ellentétben tudatosan dolgoznak az emócióval, a sejtelmessel, a megfoghatatlannal, amelyet külső és belső szürreális világokba zár. A külső megfoghatatlan architektúrák képében jelenik meg, a belső pedig mint „egy lény, amely valamiről beszél, de közben tudható, hogy rögtön azután meg is kérdőjelezi a mondandót. Nem ismerjük pontosan üzeneteinek tartalmát, hisz nem értjük nyelvét és gondolatait.

Rast’o Trizma a „régi iskola” képviselője. Az anyag arra ösztönzi, hogy megdolgozza azt, modellálja, csiszolja, hozzáadjon vagy elvegyen belőle. Napjainkban erre szolgál a gipsz, a látszólag érzelmi tulajdonságok nélküli anyag. Paradox módon azonban éppen a törékeny, kifejezéstelen gipsz mutatkozik erős anyagnak, márcsak azon oknál fogva is, hogy nem vonja magára oly intenzíven a figyelmet, és hagyja, hogy a szobor kifejező eszközeinek széles skálája jusson érvényre. Trizma fehér gipsz szobrai elementáris formáikkal nem helyezkednek szemben semmi fölöslegessel, talán csak azzal a metaforával, amelynek eredendően hordozói.

Marék Kvetan azon tárgyak és szituációk manipulátora, amelyeket természetesen adottnak tekintünk. Gondolkodásának, alkotó munkájának lényege az, hogy másként tekint a tárgyakra, változtat a jelentésükön, áthelyezi a tárgyakat oda, ahova nem tartoznak, de esetleg tartozhatnának. Valamit hozzáad vagy elvesz belőlük, bizonytalanná tesz, és az adott helyzetet úgy foghatjuk fel, mint egy anekdotát, s amikor annak csattanójával szembesülünk, inkább csak a vonzónak mutatkozó borítóra figyelünk. Marék Kvetan permanensen ironikus kételkedő, aki ama szélesebb világ, és a mi kisebb – művészi világunk bizonyosságait teszi bizonytalanná.

Nyolc művész – a művészet világára és magára a valóságra irányuló nyolc eltérő nézőpont. E pillanatban nem tekinthetők ambiciózus projekt részének. Ez inkább a nagy terveket szövők sajátja. Néha azonban az apró szándék is hegyeket tud megmozgatni – mondta a megnyitón Beáta Jablonská művészettörténész, a kiállítás kurátora.

Novák Péter kreatív vezető nem csak beszélt, énekelt is. Fűtő a Napban című dalát Küttel Dávid, a Kulturpart.hu felelős kiadója kísérte tangóharmonikán. Portáljukon a kiállítás anyaga a február 15-i zárásig tekinthető meg. Támogatók: Hotel Hélia, Abasári Hegyközség, Indonéz Teaház.

Persányi Nándor 1984-ben Budapesten született. Tizenévesen a Street Art-tal kezdett, az ezredforduló óta csak festészettel foglalkozik. Tanult a Visual Art Művészeti Akadémián, Kopek Rita rajziskolájáéban, festői pályáját útmutatásokkal segítette Nagy Gábor, Gaál József és ZUZU. 2008 óta szerepel tárlatokon, önálló kiállítással szerepelt 2008-ban Szentedén a Rodin Galériában, Százhalombattán a Városi Művelődési Központban, 2009-ben a Duna Palotában, illetve társas-kiállításon Kecskeméten, a Megyei Művelődési Központban. 2011-ben a Fiatal Művészek Galériájában és csoportos kiállításon a Természettudományi Múzeumban.

Elsősorban festményeket, táblaképeket és murálokat készít. Szívesen foglalkozik épületek külső és belső falfelületeinek művészi dekorálásával. Megrendelésre készített kültéri munkái megtalálhatóak Budapest több pontján (Bartók Béla úti sportpályák, Dózsa György út, Dürer-kert) Stílusa sokrétű, alkotásainak hangulata a XXI. századi életérzést tükrözi és különösen a fiatalok körében népszerű. Az esti megnyitóra megfázása miatt nem tudott eljönni. Édesapja, Dr. Persányi Miklós képviselte, akivel a december 15-i kiállítás megnyitásán találkoztunk.

Tóth Rudolf festő így ír magáról: 1987. augusztus 13-án születtem Budapesten. A Képző- és Iparművészeti Szakközép Iskolában érettségiztem 2007-ben festő szakon, ahol tanáraim Bodócky István és Mayer Berta voltak. Azóta több mesternél tanultam – Méhes Lóránt ZUZU, Baska József – így lehetőségem adódott igen széles spektrumban látni az alkotói folyamatokat, az organikus absztrakciótól a fotóreálig.

Jelen kiállítása is ezt a két „végletet” mutatja be. Míg az egyik oldalon, akvarell papírra zománcfesték csurgatásával egy dinamikus, de színvilága miatt inkább melankolikus hangulat jött létre – Kányádi Sándor versei által inspirálódva; addig a másik oldalon ott vannak a színtisztán technikai felkészültséget igénylő fotó-realista munkák, melyek vászonra olajtechnikával készültek. Eddig több csoportos kiállításon vettem részt az Újlipótvárosi Galériában, illetve 2007-ben a szentendrei Performansz Fesztiválon szerepeltem a fellépők között.

A hazai felsőoktatás legnagyobb börzéjén, január 20-21-én, péntek-szombaton a felvételizők első kézből szerezhetnek információkat a különböző nemzetközi rangsorokban előkelő helyen szereplő SZTE-ről, az egyik legnépszerűbb hazai tudományegyetemről. A diákokat meglepetés játék várja.

Az ország valamennyi egyeteme és főiskolája, így a szegedi universitas is részt vesz a január 20-21-i Educatio-kiállításon. A most 12. alkalommal, a fővárosi Papp László Budapest Sportarénában tartandó kiállításon az F11-es standon, rögtön a bejáratnál található a Szegedi Tudományegyetem 72 négyzetméteres bemutatkozó területe.

Január 20-án és 21-én (pénteken és szombaton) naponta 10-17 óra között a felvételizők első kézből szerezhetnek információkat szegedi egyetemről, megismerkedhetnek az intézmény 12 karával, több oktatójával és hallgatójával, akiktől választ kaphatnak kérdéseikre. Lehetőség nyílik – többek között – a képzési kínálatról, az aktuális jelentkezési tudnivalókról, a juttatásokról, a kollégiumi elhelyezésről, a sportolási lehetőségről, a külföldi ösztöndíjakról és a szegedi egyetemi életről információt kérni az SZTE képviseletében megjelenő oktatóktól, hallgatóktól. Kiderül például, hogy Közép-Európa legzöldebb egyeteme a Szegedi Tudományegyetem, amely egyben az egyetlen hazai felsőoktatási intézmény is a tudományos eredmények alapján rangsort állító leideni listán. A szervezők hangsúlyozzák: a pontos információk mellett meglepetés játékkal, ajándékokkal várnak mindenkit a Szegedi Tudományegyetem standján.

A felvételi idei menetéről és a megváltozott szabályozásról részletes tájékoztatást kaphatnak a diákok, a szülők és a pedagógusok az Educatio kiállításon. Például a színpadon és a szekciótermekben különböző előadásokon vehetnek részt az érdeklődők. A témák között a felsőoktatási törvény módosításától a felvételi eljárás sajátosságain át a külföldi pályázati lehetőségekig számos aktuális kérdés felmerülhet. Az Educatio kiállításra a belépés ingyenes.

A rövid sínpárt környékbeli lakosként már napok óta láttam az épület előtt. Ma délelőtt aztán hirtelen benépesült az utca. Az Akciócsoport rendőrei lezárták az útszakaszt, befordult az Üllői útról a tűzoltódaru, nyomában a szabványosnál jóval hosszabb szállítójárművel. A vagon rendőri felvezetéssel érkezett a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) Tatai úti telephelyéről, ahol a muzeális darabok felújítását is végzik.

A daruzás sokáig elhúzódott. A vagon tetejére létrákat helyeztek, de mivel közel volt a sínpár a kőfalhoz, s félő volt, hogy a létrák megsértik a drága köveket, félbehagyták a munkát. Szerencsére sikerült kézi erővel kijjebb húzni a síneket, s utána már minden olajozottan működött. A vagon végre ideiglenes helyére került.

Csak néhány fotós dolgozott a helyszínen, képeink Steiner Gábor felvételei. Mivel a múzeum vezetői közül senki sem fogadta a vasúti kocsit, információt sem kaptunk a Hogyan tovább-ról. Annyit sikerült csupán megtudnunk az alkalmazottaktól, hogy az ünnepélyes megnyitó január 27-én, pénteken lesz, a tehervagon pedig egy hónapig áll majd az épület előtt.

A Moszkva térről fél 11-kor induló 129-es buszon mindenki a kiállításra ment. A 11 perces utazás után Kádár György egykori műtermébe, szebbnél-szebb képei közé jutottunk. Itt alkotott a mester 90 éves koráig, 2002-ben bekövetkezett haláláig. A falakon felesége, Túry Mária (1930-1992) képeit is megcsodálhattuk.

Művüket lányuk, Kádár Kata (1951-) tervező-grafikus viszi tovább, aki az utóbbi időben fest és fotózik is. Kisebbik fia, Oláh Gábor – akinek festőművész nagyapjához hasonlóan szintén ma van a születésnapja – sokat segített a kiállítás létrehozásában. A nagyszámú vendégsereg nehezen fért el az emeleti műteremben, ezért a megnyitót követően inkább a földszinten Szekszárdi Cuvée vörösborral koccintottunk, melyet Kata férje töltött a poharainkba. Hazafelé a Moszkva térig megint tele volt a déli busz. Útközben megbeszéltük, hogy április közepéig újra eljövünk, s nyugodtabb körülmények között is megcsodáljuk az alkotásokat.

Az installáció elkészítéséhez az alkotó felhasználta Rodolf Hervé rendszerváltás után készült archív felvételeit, melyeket az átmeneti évek Budapestjéről és underground közegéről forgatott. A mozgóképes hagyaték felhasználásáért köszönet az Association des Amis de Lucien Hervé et de Rodolf Hervé-nek. Külön köszönet: Judith Hervé, Molnár Márta, Szegedy-Maszák Zoltán.

2006-ban interjúkat készítettem az átmenet éveiről, vizsgálva és megnézve, hogy hova tűnt és miként alakult át az underground kultúra. A változás érdekelt, valamint az, hogy mi történt a szereplőivel, illetve hogyan élték meg ezt az időszakot. Interjúalanyaim között szerepelt Halász Péter, Najmányi László, Ujj Zsuzsi, Szilágyi Lenke, Várnagy Tibor, Müller Péter Sziámi, Bárdos Deák Ágnes, Király Tamás.

1990 a magyar rendszerváltás első teljes éve, taxissztrájkkal, Duna-gate botránnyal, az orosz katonák kivonásával és az első szabad választással. Budapest átmeneti éveinek művészeti élete pezsgő és különleges, köszönhetően a hirtelen jött szabadságnak, kontrollnélküliségnek, ami nagyfokú kreativitással párosult. Minden alakulóban volt, és ez az átmenetiség mozgalmassá tette a város kulturális életét is.

Ki hogyan lépett tovább? A rendszerváltásnak köszönhetően hányan tértek haza azok közül, akik a ’70-es években egyirányú útlevéllel hagyták el az országot? Mit őrzött és mit szépített meg az emlékezet? Egyáltalán, ki hogyan emlékszik erre a letűnt világra és a szereplőire? – Videó-installációmban felhasználom Rodolf Hervé képzőművész archív mozgóképes felvételeit.

Rodolf, aki 1989-ben érkezett Budapestre Párizsból, hamarosan a hazai underground kultúra mindenütt jelen lévő, s azt érdeklődése révén folyamatosan dokumentáló főszereplője lett. Videói képet adnak a rendszerváltás utáni budapesti szubkultúra személyiségeiről és eseményeiről, illetve mára már nem létező helyszíneiről (Tilos az Á, Zanzi Bár, Biliárd fél 10, FMK). A felvételek egyfajta korképek, melyek művészeti jelentőségükön kívül történeti, szociológiai, kultúrantropológiai vizsgálódások alapját is képezhetik. Installációm nemcsak egy korszak hangulatát idézi fel, hanem múlt és jelen egymás mellé helyezésével a „túlélők” olyan történeteit is felszínre hozza, melyek egy eltűnt világ újabb és újabb párhuzamos rajzát mutatják – a jelen tükrében – írta Seres Szilvia.

A médiaművész, esztéta 1974-ben született Budapesten. 1998-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán, 2002-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának esztétika szakán diplomázott. Az MKE Doktori Iskolájának egyéni fokozatszerzője, 2008-tól az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Programjának hallgatója, ahol 2011-ben szerzett abszolutóriumot. Jelenleg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Kommunikációs és Művészeti Karának Média design szakvezetője. Elsődlegesen a vizuális érzékelés átalakulásával, a képalkotás új technikáival, a kortárs művészet aktuális kérdéseivel foglalkozik.

1996-tól 2004-ig a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány munkatársaként elsősorban videó-művészettel, illetve a hálózati adatbázis és mozgóképes archívum összekapcsolásának lehetőségével foglalkozott. Médiaművészként 1994 óta állít ki hazai és külföldi kiállításokon, rendezőként 2005 óta készít dokumentumfilmeket. 2010-ben kitalálója és kurátora volt a nagy-sikerű Szubjektív Budapest Tér-képek projektnek, melyből az OSA Archívum Centrális Galériájában 2010 októberében nyílt kiállítás.

Ismert zenészek, pszichológus, és muzeológus idézi fel a korszak mindennapjait A szocializmus játékszerei című kiállításban. A január 11-én induló beszélgetés-sorozat első vendége Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas zenész lesz. A tavaly december 8-án megnyílt kiállítással a Közlekedési Múzeum játékokon keresztül idézte meg az egykori szocialista országok szellemét.

A kiállítás nyitvatartási ideje alatt a korszakban Magyarországon alkotó művészeket és kutatókat hívnak meg, hogy beszélgetés-sorozat keretében emlékezzenek a ’89-ig tartó rendszerre, annak ellentmondásaira, hibáira, korlátaira és az akkori lehetőségekre. Vendégek: Saly Noémi művészettörténész muzeológus; Aradszky László előadóművész; Szörényi Szabolcs zenész, zeneszerző; Vándor Kálmán sportújságíró, dalszövegíró és Vekerdy Tamás pszichológus.

A meghívottakkal minden alkalommal más témát járnak körbe, így többek között szó lesz a zenei életről, érvényesülésről, sikerről, cenzúráról; a gyerekvilágról és a szocialista nevelési elvekről; a városi szórakozási lehetőségekről és a presszókultúráról. Minderről természetesen saját pályájuk tükrében mesélnek a közismert vendégek, és azt is elárulják, hogy melyik volt gyermekkoruk kedvenc játéka.

A beszélgetéseket Képes Gábor muzeológus vezetésével A szocializmus játékszerei című kiállítás enteriőrjében, a ’60-as évek stílusában berendezett lakásban tartják. Első alkalommal, holnap 16 órától Szörényi Szabolccsal, a 2000-ben Kossuth-díjat kapott magyar zenész-zeneszerzővel beszélgetnek nemcsak a zenéről, hanem különleges szenvedélyéről, a vasútmodellezésről is.

A beszélgetés-sorozat időpontjai és témái

Január 11. szerda, 16 óra: Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas énekes, basszusgitáros, zeneszerző – Két nagy szenvedély: zene és vasútmodellezés. Január 19. csütörtök, 16 óra: Vekerdy Tamás pszichológus, író – Gyerekjátékok és nevelési elvek a szocializmusban, gyűjtőszenvedély és gyűjtői személyiség. Január 26. csütörtök, 16 óra: Aradszky László előadóművész, énekes – Idén 50 éve a pályán: sikerek, nehézségek, az első magyar aranylemez.

Február 9. csütörtök, 16 óra: Vándor Kálmán sportújságíró, dalszövegíró – Munkája a sportújságírás, szerelme a labdarúgás, hobbija a dalszövegírás. Az idén 90 éves Vándor Kálmánnal élete hármasságáról beszélgetünk. Február 23. csütörtök, 16 óra: Saly Noémi irodalom- és Budapest-történész, muzeológus – A szocializmus presszókultúrája. A játékkiállításról bővebben idekattintva olvashatunk.

A HVG idei felsőoktatási rangsora szerint itt van a legjobb művészeti képzés az országban. A kiállításon a Fotográfia-szak első évfolyamának, az idén másodéves hallgatóinak eddigi munkái láthatóak. Az első évfolyam 25 hallgatója 2010-ben 470 jelentkezőből került kiválasztásra. Ennek a 25 hallgatónak most a másfél év alatt elkészült munkái tekinthetők meg.

A feladatok nagyon különbözőek, mint ahogyan a hallgatók megoldásai is. Láthatunk a dokumentarista kurzuson Magyar Szabvány feladatra készült otthonkás nagymamákat ábrázoló sorozatot, szubkultúrák, közösségek hívó szóra kórházban kialakított mini otthonokat, vagy boncmesterről készült foglalkozásportrét, de megrendezett gyilkosság, parafrázis kép, és divatfotó is fellelhető a kiállított képek között. A technikai kivitelezés a fotógrammoktól az analóg fotográfiai technikákon keresztül a digitális képekig igen széles skálán mozog.

A kiállítás jól tükrözi a Fotográfia szak elképzelését, ahogyan Göbölyös Luca szakvezető, Balogh Rudolf-díjas fotóművész fogalmaz: – Ahhoz, hogy a hallgatók bátran alkalmazzák gondolataik megfogalmazására a fotográfia lehetőségeit, fontos, hogy megismerjék, hogy más alkotók a műfajon belül és annak határain hogyan használják ezt a vizuális nyelvet, milyen kísérleti módokon gondolkodnak, valamint, hogy megtanuljanak szabadon játszva bánni a technikával, létrehozván annak akár fotográfiailag felismerhetetlen megjelenéseit is. A hallgatóinknak nem pusztán képek (művek) létrehozása a feladata, hanem egy analitikus gondolkodás elsajátítása, reflektálás, rákérdezés a fotográfia mibenlétére, azzal a céllal, hogy felfedezzék, hogy az mivé képes válni, továbbá, hogy munkáikon keresztül tudják artikulálni gondolataikat, képesek legyenek kritikusan reflektálni azokra.

A szak idei újdonsága, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel fotóriporter képzés (dokumentarista fotó, sajtófotó) specializáció is indul a főiskolán Révész Tamás Balázs Béla-díjas, Pulitzer-emlékdíjas, Word Press Photo-díjas fotóművész-fotóriporter vezetésével, aki a január 27-ig minden nap este 7-ig megtekinthető kiállítást is megnyitotta a terézvárosi Nagymező utca 20-ban.

Kiállítók: Álovits Bálint, Bácskai Orsolya, Ben Jáfet, Bezeczky Csilla, Bödör Adrián Gábor, Csanádi Márton, Debreczeni Zita, Halász Jácint, Hary Géza, Havancsák Éva, Hirling Bálint, Horváth János, Jámbor Erzsébet, Juhász Orsolya, Mester László, Palkó Eszter, Rácmolnár Milán, Sárközi Péter, Schmidt Ágnes, Seprűs Pál Péter, Száraz Katalin, Tajti Róbert, Tanács Anikó, Tóth Orsolya.

Oktatók: Csontó Lajos Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, Farkas Antal Jama Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Gerhes Gábor Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, Gulyás Miklós Balogh Rudolf-díjas fotóművész, Pfisztner Gábor szakújságíró és kritikus, Pitrolffy Zoltán fotóművész, Szabó Dezső Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, Szvacsek Attila fotóművész, Telek Balázs Balogh Rudolf-díjas fotóművész és Zalka Imre fotóművész. A képek Canon imagePRESS digitális nyomdagépen, a plakátok Canon imagePROGRAF széles formátumú nyomtatón készültek, az installációt a Design Terminál bocsátotta rendelkezésükre.

A pályázat nyílt, arra bárki nevezhet a 2011. január elseje és december 31-e között készült képeivel. A pályamunkákat a kiíró által felkért neves fotós szakemberekből álló öttagú zsűri bírálja el. A zsűri tagjai: Tony Hicks, az AP európai és afrikai fotószerkesztője, Marián Pauer fotótörténész, a Pozsonyi jogi egyetem média karának tanszékvezetője, Radu Sigheti, a Reuters romániai vezető fotóriportere, Szalmás Péter, a Népszava képszerkesztője és Virágvölgyi István, az MTI fotószerkesztőségének vezetője.

A zsűrizés négy fordulóból áll, a második és harmadik fordulót, amelyre 2012. január 20-22-e között kerül sor, a nagyközönség is figyelemmel kísérheti a zsűrizés helyszínen: a MÚOSZ Vörösmarty utcai Székházában és az interneten. A pályázat végeredménye a zsűrizést követő napokban sajtótájékoztatón válik nyilvánossá. A díjakat a kiállítás ünnepélyes megnyitóján, március 23-án, pénteken 17 órakor adják át a Magyar Nemzeti Múzeumban – tudtuk meg László Ágnes kommunikációs vezetőtől.

A digitális technika elterjedésével az elmúlt években jelentősen megnőtt a beadott pályaművek száma, a 2010-es évre szóló pályázatra 323 regisztrált szerző 8548 felvételt küldött be. A most meghirdetésre kerülő pályázat, valamint az azt követő kiállítás, amely az egyetlen olyan kiállítás Magyarországon, amely ilyen hosszú időt élt meg a magyar sajtófotó, a magyar fotográfia és a magyar vizuális kultúra szempontjából is mérföldkő lesz. Az évfordulóhoz kapcsolódó kísérő kiállításon Harminc év képekben címmel az elmúlt három évtized legjobb sajtófotóiból készülő reprezentatív válogatás lesz látható. A pályázat részletes leírása idekattintva letölthető.

A megnyitóról sajnos nem tudósíthatunk, mert Orbán Viktor miniszterelnök kizárja onnan a sajtót. A hétfői szünnap miatt a közönség is csak 3-tól láthatja a képeket augusztus 26-án, vasárnapig. Részletek idekattintva láthatók. A sajtótájékoztatón Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria megbízott főigazgatója, L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke, Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár megbízott főigazgatója, Sajó Andrea, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, Pákh Imre, a Munkácsy Alapítvány alapító-elnöke, valamint Bakó Zsuzsanna és Bellák Gábor, a kiállítás kurátorai válaszoltak kérdéseinkre.

S hogy miért jött el a sok igazgató? Mert a kiállított tárgyak egy része a társintézetekből származik. A főhelyen, egy 14,22 méter széles falon Munkácsy Mihály: Honfoglalás című 13,55 méter széles festménye lesz, mely így szinte faltól falig ér. A képet nemrég hozták ide a Parlament Munkácsy-terméből. Miniszterelnökünk eddig is gyakran láthatta, mert ott tartja a kormányüléseket. Igaz, abban a viszonylag kicsi teremben annyira volt élvezhető a látvány, mint egy szélesvásznú film a mozi első sorából.

Az összetekert állapotban érkező képet kézben hozták fel a lépcsőn. Már nem bíztak a Tűzoltóság darujában, mely tavaly novemberben, a Munkácsy-trilógia érkezésekor felborult az épület előtt. Most ilyen veszély nem fenyegetett, s a képet kicsomagolás után átnézték a restaurátorok. A jövő augusztusi kiállítás-zárás után egy alaposabb restauráció következik. A Galéria szeretné, ha a kép végleg náluk maradna, mert jobb helyen érzik itt, mint a Parlamentben.

A Galériának sem kell egyelőre elköltözni a Budavári Palotából – nyugtatta meg az aggódó újságírókat a parlamenti bizottság elnöke –, mert a Szépművészeti Múzeumba való márciusi beolvadás csak közös irányítást, de nem a városligeti épületbe költözést jelenti. Mivel régóta nem épült új múzeum Budapesten, szükség van egy új múzeumi negyedre, ahol majd tematikusan fognak elhelyezkedni az összetartozó kiállítóhelyek. Amíg ez fel nem épül, a gyűjtemény is a helyén marad.

A januárban nyíló ideiglenes kiállítás az általános belépővel nem látogatható, ide külön jegy kell. Ugyanígy lehet bejutni a november 29-én este megnyitott Ferenczy-kiállításra is. Januártól mindkét kiállításra jogosító belépőjegy is váltható lesz, mely olcsóbb lesz, mintha külön-külön vennénk meg a jegyet mindkettőre. Sajnos a megnyitóra nem sikerült katalógust készíteni, s még március 15-re, nemzeti ünnepünkre se várható. Mégsem maradunk írott anyag nélkül, mert a Rubikon folyóirat januári dupla száma résztelesen foglakozik a korral.