ZETApress

Este hamar elaludtam. Amolyan igazi békés álom szállt a szememre. Hajnali háromkor két puha, meleg tappancs ébresztett fel. Ahogy kinyitottam a szemem, kiskutyánk ragyogó szeme nézett rám. Jobban meg akartam nézni, de hirtelen jókora szédülés fogott el. Fel akartam ülni, de azt sem bírtam.

Kiskutyám vigasztaló puszikkal árasztott el. Bátorító mormogással jelezte, hogy ő bizony sosem hagy el. Nem olyan hűtlen, eldobni való kiskutya ő! Szeretetével elhalmozva vigasztalt a bajban.

Kezdtem megérteni, mit is akar mondani. Nyugi, mama, ne félj! Szépen vársz és beveszed a vérnyomáscsökkentő gyógyszereidet.

Így is tettem. Kitámolyogtam a gyógyszerszekrényhez és lassan, nyugodtan beszedtem az előírtakat. Bajszos kis barátom örömmel nyugtázta: oké pajtás, látod így kell ezt csinálni!

Visszafeküdtem, s kiskutyám boldogan hajtotta vállamra tündéri kis fényes fejét. Így aludtunk reggelig békességben, szeretetben. Az én drága kis doktornőm most is megsegített, mint már annyiszor. Ehhez persze az is kellett, hogy megértsem gondolatait, megérezzem szeretetét, amellyel most is, mint mindig csak hozzám beszél.

(Név és cím a szerkesztőségben)