ZETApress

hírportál

Bántotta a vihar Vihart

Komolyabb sérülés nélkül vészelték át a szombati vihart Budapest legnagyobb állatotthonának lakói. Bár a telepen több fa kidőlt és rászakadt a kennelekre, mindössze két kutya szenvedett könnyebb sérüléseket. Az Arnold nevű keverék kan a lábán sérült meg, a Vihar nevű kuvasz pedig a hátsófelét fájlalja ? tudatták sajtósaik.

Bár az állatotthon vasárnap zárva tart, a szombati vihar után több tucat kerületi lakó és önkéntes érkezett a menhelyre, hogy segítséget nyújtson a hontalan állatoknak. A legnagyobb munka a menhelyhez vezető út megtisztítása volt, melyre több fa is rádőlt az ítéletidőben, így szinte teljesen járhatatlanná vált.

Csodával határos módon nem csak a kennelekben élő kutyák, de a gazdasági udvar lakói is épségben megúszták az ítéletidőt. A röpdéket ugyan pillanatok alatt elöntötte a víz, de végül a sérült szárnyasok, díszmadarak és a többi kisállat is időben menedéket talált, aki pedig magától erre képtelen volt, azt a vihar során, a menhelyen rekedt közel 30 önkéntes helyezte biztonságba.

A hatszáz állatnak otthont adó rákoscsabai menhely legtöbb lakója ? így többek között a mosómedvék, emuk, nyestek, rókák, nyulak és más állatok ? már a vihar beálltakor behúzódtak házaikba, óljaikba, menedéket nyújtó üregeikbe, így tulajdonképpen csak az idős, sérült, fogyatékkal élő, vak és süket kutyáknak volt szükségük külön segítségre. Az egészséges ebek közül egyetlen egynek sikerült meglógnia ? ő ijedtében kimászott a kenneléből, de szerencsére őt is sikerült megfogni, mielőtt messzebbre jutott volna.

A vasárnapi nap során a kidőlt fák nagy részét sikerült már eltakarítani, és, bár most sajnos több kennel, többek között az ?óvoda? is árnyék nélkül maradt, a menhelyen annak örülnek, hogy senkinek nem történt komolyabb baja. Az állatotthon továbbra is várja az önkéntesek segítségét, hiszen rengeteg a tennivaló ? elsősorban a leszakadt ágakat kell eltávolítani az állatok közül és a gazdasági udvart kell megtisztítani a hordaléktól, hulladéktól.

Szóljon hozzá!