ZETApress

hírportál

II. BoxE.R. Majális

Május 10-én, vasárnap 10-től 16 óráig Boxer Majálisra várják az érdeklődőket Budapest legnagyobb állatotthonába a XVII. kerületi Csordakút utcába. A Noé Állatotthon Alapítvány Boxer Fajtamentő Csoportja 2006 óta végzi a bajba jutott boxerek mentését hazánkban. Azóta mintegy 300 boxer került a csoport gondozásába és találta meg eredeti gazdáját vagy új örökbefogadóját. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az alapítvány idén második alkalommal rendezi meg a BoxE.R. Majálist, ami nevével (BoxE.R.=Boxer Emergency Rescue) ellentétben nem csak a mentett boxerek számára szól.

A tavalyi rendezvényen több száz látogató és több mint száz boxer vett részt. A fajtamentő csoport által mentett kutyákon kívül rengeteg saját kedvenc, sőt, sok kiállítás-győztes, ?sztárkutya? is érkezett a majálisra és a tenyésztők is szép számmal képviseltették magukat. A tenyésztőkkel való kapcsolatépítés rendkívül fontos a fajtamentő csoportok számára, hiszen az állatvédők és a felelős tenyésztők közös célja az illegális szaporítók elleni küzdelem.

A szaporítóktól százszámra kerülnek ki a beteg, fogyatékos, szűrővizsgálatokkal nem rendelkező, fajtatisztának mondott, de sokszor keverék kutyák, melyek nagy része az utcán, a menhelyeken vagy a sintértelepeken végzi egészségügyi vagy viselkedési problémák, vagy egyszerűen csak amiatt, hogy a ?fajtatiszta? kölyökből felnőtt korára egyértelműen keverék eb válik.

A boxer majálisra természetesen nem csak a mentett boxereket, gazdáikat és a tenyésztőket várják, hanem azokat is, akik fontolgatják az örökbefogadást, vagy egyszerűen csak szívesen eltöltenének egy kellemes napot e bájos, szerethető, embercentrikus kutyákkal.

A programok között lesz boxer szépség- és ügyességi verseny, viselkedési tanácsadás, kutyás bemutatók, gyerekprogramok és tombola is, melynek fődíja a GARMIN jóvoltából egy GPS navigációs készülék. A nap során keresik az ?álompárost?, azaz a legösszeillőbb kutya-gazdi párost, és lehetőség lesz kedvezményesen bechipeztetni az egyedi azonosítóval még nem rendelkező kutyusokat. Minden kutyával érkezőt ajándékkal várnak a szervezők, de fontos, hogy belépés csak érvényes oltási igazolvány felmutatásával lehetséges.

Szóljon hozzá!