ZETApress

hírportál

Vétlen áldozatok

Amikor az ember megkínzott, sérülten magára hagyott állatot talál, nehéz megállapítani, hogy egyszerű hanyagság vagy szándékos állatkínzás áldozata-e az azonnali segítségre szoruló négylábú. Budapest legnagyobb állatotthona naponta szembesül ilyen esetekkel, és úgy tűnik, hiába ünnepelte állatvédelmi törvényünk idén 10. évfordulóját és hiába büntethető szabadságvesztéssel az állatkínzás, az állatvédőkhöz érkező bejelentések száma nem csökken. A Noé Állatotthon Alapítványhoz nemrég három olyan súlyos eset is érkezett, ami különös kegyetlenségről vagy hanyagságról árulkodik, tudtuk meg tőlük.

Origót, a fiatal foxi keveréket az alapítvány egyik önkéntese találta az épülő M0-ás körgyűrűnél. A kiskutyát egy meszesgödörbe dobták be ismeretlen tettesek; bőrét szétmarta, szemeit kiégette a mész. Borzasztó fájdalmai ellenére egy pillanatig sem mutatott agresszivitást, első perctől hálás, bújós kutya volt; szinte biztos, hogy korábban gazdás eb lehetett. Az eset után szőrét kopaszra kellett nyírni, hogy a rászáradt mésztől megszabadíthassák, és mindkét szemét el kellett távolítani.

Origó a műtét után hamar a gyógyulás útjára lépett és pillanatok alatt megtanult közlekedni a menhelyen; észre sem lehetett venni, hogy nem lát, hiszen hang alapján kitűnően tájékozódott. Az állatotthonban hamar az önkéntesek és gondozók kedvencévé vált vidám természetével és kedvességével, az egyik önkéntes pedig végül úgy döntött: örökbe fogadja. A Noé Állatotthon Alapítvány még mindig várja a nyomravezetőket, akik esetleg tudnak valamit a kutyusról vagy látták az elkövető(ke)t.

Egy másik esetben már biztos, hogy bűncselekmény történt, hiszen az állatok kirakása 2004-től vétségnek számít és akár börtönbüntetés is várhat az elkövetőre. Szilvert, a tízhónapos vágatlan fülű, vágott farkú csíkos boxer kant súlyos betegsége miatt rakták utcára Örkényben. Szilvernek hihetetlen szerencséje volt, mivel gondos állatbarátok találtak rá, akik értesítették a Noé Állatotthon Alapítvány Boxer Fajtamentő csoportját, akik az értesítéstől számított egy órán belül már a helyszínen is voltak, így Szilver az alapítvány gondozásába kerülhetett.

Ha nem lett volna elég, hogy megtalálásakor azonnali, életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta, (végbél-előesése volt, mely feltehetőleg a hónapok óta tartó, kezeletlen, súlyos hasmenés miatt alakult ki), ezután még egy komoly gyomorműtéten is át kellett esnie. A gyors orvosi beavatkozás életet mentett és most már szinte biztos, hogy Szilver életben is marad annak ellenére, hogy tízhónaposként egy három hónapos kutya testalkatával és súlyával ?büszkélkedhet?.

Mindössze 14 kg volt és általános állapotán látszott, hogy szervezete kölyökkora óta nem jutott elegendő tápanyaghoz, vitaminokhoz; nem csoda, hogy az állatotthonban külön megünnepelték, amikor több heti küzdelem után kerek 1 kilót hízott és végre az orvosok is ki merték mondani, hogy a gyógyulás útjára lépett. Természetesen Szilver egyelőre csak szigorú diétán, gyomorkímélő tápokon élhet, de az is lehet, hogy élete végéig speciális étrendre szorul majd, ami nagyon megnehezíti örökbe adását.

Hanyagság vagy állatkínzás?

Hasonló küzdelmet vívtak az állatvédők egy másik kutyusért is, aki cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. A Noé Állatotthon Alapítványt telefonon értesítették állatbarátok az egyik maglódi utcán sérülten, nagy fájdalmakkal fekvő kutyáról. Az azonnal a helyszínre siető állatmentő nem csak a kutyát, de a gázolást elkövető autó néhány darabját és rendszámát is megtalálta. Krokett lett a neve a kis tacskó keveréknek, aki a balesetben súlyos idegrendszeri károsodást szenvedett.

Nem volt képes mozogni, járni, leállt az emésztése és állapota napról napra romlott. Közeledett az idő, hogy végleg el kelljen engedni őt, amikor egyszer csak gondozója úgy látta, mintha változás következett volna be állapotában. Ettől kezdve Krokettba fokozatosan visszatért az élet. A kitartó ápolásnak hála hamarosan már két mellső lábán húzta magát előre, majd újra járni kezdett. Krokett ma már szinte tökéletesen ?működik? és remélhetőleg elfelejtette a balesetet, melynek vétkese cserbenhagyta őt.

S mi történik az elkövetővel? Mivel egy baleset során a szándékosság bizonyíthatatlan, ezért gyakorlatilag nem lehet őt felelősségre vonni, ahogy sok más esetben sem. A szándékosság bizonyítása ma még akkor is nehéz, ha valakit rajtakapnak egy állat kirakása közben, de néha még akkor sem jut el bírósági szakaszba az ügy, ha bántalmazás közben fülelik le az elkövetőt. Aki tehát a megkínzott, kidobott, cserben hagyott állatokon szeretne segíteni, az leginkább az állatvédőkre támaszkodhat, akik felvállalják a szerencsétlen sorsú négylábúak ellátását, gyógyítását és gazdához adását ? és mindig örömmel fogadják a támogatást, az önkénteseket vagy azokat, akik csak egyszerűen szeretnék meglátogatni Origót, Szilvert vagy Krokettot ? Budapest legnagyobb állatotthonában.

Szóljon hozzá!