ZETApress

hírportál

Megússza-e megint a gyilkos?

Miskolcon 11 lovat mérgezett meg egy emberbőrbe bújt ismeretlen. Közöttük volt egy nemrég ellett kanca is, aki csikójával együtt ment a túlvilágra. Haláltusájuk hosszú volt, és fájdalmas. Véralvadásgátló szert kaptak, így mindannyian lassú kínok között elvéreztek.

A gazda szerint egykori katonatársa lehetett a tettes, akivel nemrég romlott meg a viszonya. Ha így van, alattomos bűnözővel van dolgunk. Olyannal, aki nem mer szemtől szemben támadni, s helyette ártatlan házi-kedvenceket pusztít. Anyagi kárt akar okozni ellenfelének, s ezért semmitől sem riad vissza. A kár most legalább ötmillió forint.

Az állatorvos sem hisz a fertőzésben, de biztosat csak a boncolás után mond. A rendőrség is csak utána indít nyomozást ismeretlen tettes ellen. (Ettől még lehet sejtésük a tettesről, de ha mégsem ő volt az elkövető, a feljelentővel szemben nem indítható eljárás rágalmazásért.)

Az elmúlt héten a szomszédok közötti vitában hat hörcsögön állt bosszút az aljas fél. Az apró rágcsálókat egy lépcsőházi levélszekrénybe zárta, ahol napokig éltek étlen-szomjan. Végül az állatvédők szabadították ki őket, s a házbeliek fogadták örökbe a derék négylábúakat. A napokig tartó didergés miatt félő, hogy felfáztak, s elpusztulnak.

Akár három év börtönt is kaphat a tettes, ha elkapják, mondta a kereskedelmi televízió riportere. Én a helyébe másként fogalmaztam volna. Valószínűleg megússza pártízezres pénzbírsággal, mondanám, mert az utóbbi három év bírói gyakorlata ezt támasztja alá. A 2004-es új állatvédelmi törvény óta ugyanis csak egy felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki bíróságaink, a többiek megúszták pártízezer forinttal. Annyival, amennyit a törvény hatályba lépése előtt is kaptak volna.

Félek, hogy a lovak gyilkosa is megússza ennyivel, s a kártérítési pert is sokáig elhúzza majd a polgári peres eljárásban. Igaz, hogy itt többrendbeli, előre megfontolt, különös kegyetlenséggel elkövetett állatkínzás történt, de ezt sem veszik majd minősített esetnek az ítélethozók. Mennyi értékes állatnak, mennyi érző lénynek, hány házi kedvencnek kell elpusztulnia ahhoz, hogy a bíróság végre rács mögé küldjön valakit? Egyszer végre el kéne már merni, kezdeni! A többi már könnyen menne, mint az állatlecsapás.

Szóljon hozzá!