ZETApress

hírportál

Bulldog-horror

Egy angol bulldogszaporító-telepen súlyos állatkínzást lepleztek le a NOÉ Állatotthon munkatársai. Az állatok elképzelhetetlen bűzben, a saját vizeletükben és ürülékükben éltek, legtöbbjük teljes elszeparáltságban egy négyzetméternyi, fűtetlen lyukakban.

Az akció során 9 angol bulldogot sikerült az Alapítványnak kimenteni. A súlyos, életveszélyes állapotban lévő kutyák közül egynek sajnos nem sikerült megmenteni az életét ? tudtuk meg sajtósaiktól. Még február elején kért segítséget egy angol bulldogokat tenyésztő állatorvos Bulldog Fajtamentő csoportjuktól, mert egy Pesthez közeli településen, egy kutyaszaporító telepen iszonyú körülmények között tartanak kutyákat.

Ő maga járt a telepen és sikerült megszereznie 3 idős, nagyon súlyosan beteg és hosszú idő óta elhanyagolt angol bulldogot. Egyikük életét sajnos már a gyors orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni, a másik kettőn is azonnali életmentő műtétet kellett végre hajtani, állapotuk azóta is kritikus, valószínűleg maradandó egészségkárosodást szenvedtek. Az életben maradt 2 kutya a NOÉ Állatotthon gondozásába került, ahol a mai napig is folytatódik intenzív kezelésük. A kutyák tartási helyéről az állatorvos fényképeket is készített és saját blogjában részletesen írt az áldatlan állapotokról, amiben ezek a kutyák élnek.

Tájékoztatásából az NOÉ Állatotthon Alapítvány tudomására jutott, hogy még minimum további 5-8 kutya tengődik hasonló körülmények között a telepen. A NOÉ Állatotthon Bulldog Fajtamentő csoportjának tagjai úgy döntöttek, hogy nem hagyják sorsára a még ott lévő kutyákat, ezért február 22-én a dabasi rendőrség képviselőivel, a gyáli hatósági állatorvossal, valamint az RTL Klub Házon kívül című műsor munkatársaival összehangolt akciót szerveztek.

Az akcióban a NOÉ Állatotthon Alapítvány két önkéntese, rejtett kamerával és mikrofonnal felszerelve bejelentkezett a telepre kutyavásárlási céllal, mivel a kutyákat az interneten hirdették ötvenezer forintos egységáron. A látogatás során sikerült filmfelvételeket készíteni arról, hogy milyen borzasztó körülmények között szenvednek ezek a kutyák.

A rendőrségen még aznap este az Alapítvány képviselői megtették a feljelentést, akik azonnal intézkedtek is. Az ingatlanon 17 kutyát találtak, a 9 kilenc iszonyú állapotban lévő angol bulldog mellett retrivereket és szaporított shi-tzukat. Egyik kutyának sem volt érvényes veszettség oltása, még a kölykök sem kaptak védőoltást a fertőző kutyabetegségek ellen.

Legrosszabb körülmények között az angol bulldogok voltak. A helyiségben, ahol ?éltek? ? ha élet ez! ?, kibírhatatlan orrfacsaró bűz volt. Mindent szétmázolt fekália borított, nemcsak a padlót, hanem a bútorokat és a falakat is. A szerencsésebbek egy lakatlan mellékszárnyban éltek a saját ürülékükben, de a legtöbbjük egy négyzetméteres elszeparált boxokban tengődött, sőt volt olyan is, aki fél négyzetméteres kiállítási ketrecben élte le eddigi életét. A ketreceket és a boxokat is vastagon borította a rászáradt ürülék, se leülni, se lefeküdni nem tudtak, csak a saját ürülékükbe, vizeletükbe.

A boxok mellett bennük is térdmagasságig állt a vizelet és a fekália, a műanyag fekhelyekben, az etetőtálakban és a vizes edényekben is. A kutyák mindegyike teljesen apatikusan tekintett a helyiségbe lépő emberekre. A hasuk alját és a lábaikat a vizelet kimarta, tele voltak sebekkel, felfekvésekkel, fekélyekkel, többen közülük kórosan soványak voltak, a szőrükre több kiló ürülék tapadt.

A legrosszabb állapotban lévő 6 angol bulldogról a rendőri eljárás során a szaporítók lemondtak, ők a NOÉ Állatotthon Alapítvány Bulldog Fajtamentő csoportjához kerültek. Az azonnali, életmentő ellátásra szoruló kutyák érdekében az Alapítvány munkatársai kénytelenek voltak kompromisszumot kötni. A megmentett bulldogok testi és lelki rehabiltációja azóta is folyik.

A mentést segítette az RTL Klub, akik technikai segítséget nyújtottak mind a rejtett kamerás felvételekhez, mind az egész ügy felgöngyölítéséhez. A szaporító telepen talált körülményekről, az ügy hátteréről forgatott kisfilmet az RTL Klub, mely Házon kívül című rovatának március 4-én vetített Lebukott az illegális kutyagyár című műsorában tekinthető meg.

Az iszonyú, leírhatatlan tartási körülmények, a súlyos és hosszú ideje fennálló elhanyagolás, messze menően kimerítik az állatkínzás fogalmát. A NOÉ Állatotthon Alapítvány mint minden ilyen esetben megtette a feljelentést a rendőrségen, hatósági állatorvosi eljárást kezdeményezet, valamint az illetékes jegyzőnél kezdeményezte az ott maradt kutyák lefoglalását és a szaporítók teljes eltiltását az állattartástól. A NOÉ Állatotthon természetesen vállalja, hogy az esetlegesen elkobzott állatok további sorsáról gondoskodik, az Állatotthonban elhelyezik, gyógykezelik és rehabilitálják őket, valamint megpróbálják oltás, ivartalanítás és chipezés után új családba integrálni.

A már az Alapítványnál lévő 8 angol bulldog testi ? lelki gyógyulása után, felelős, szerető családokba fogja leélni hátralévő életét. Gyógyulásuk és sorsuk alakulását mindenki nyomon követheti a NOÉ Állatotthon, vagy a Bulldogmentés oldalain.

A NOÉ Állatotthon Alapítvány munkatársai naponta szembesülnek szörnyű állapotban lévő kutyákkal, akik ilyen és hasonló szaporítók áldozatai. Ezek az állatok, elhanyagolva, kizsákmányolva tengődnek, az egész életük kölyökkutyák gyártásából áll. Gazdáik számára nem élőlények ők, hanem forintosítható bevételi forrás. A NOÉ Állatotthon Alapítvány, ahogy eddig is, ezután is, mindent meg fog tenni, hogy az állatkínzás semmilyen formája ne maradjon büntetlenül.

2 hozzászólás

  1. Anyukám és én most próbálunk egy kutya otthont nyittatni, mert ez az eset is bebizonyította, hogy sosem elég belőlük! Elég nehéz folyamat lesz, de próbálunk kitartani, ugyanis nagyon kezdők vagyunk ezen a téren! Nálunk is nagyon sok befogadott kutyus van, még egy fajtatiszta kutyus is! De én érdeklődnék, ha meggyógyulnak a kutyusok lehet e közülük örökbe fogadni? További jó munkát a NOÉ Állatotthon tagjainak!

  2. Most néztem meg a videót, ez borzasztó! Azt mondta a riporter, hogy még nem zártak be börtönbe senkit állatkínzásért!!!!! PEDIG NEM CSAK BEZÁRNI, ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÉ A SAJÁT SZARUKBA KELLENE AZ ILYEN EMBEREKET BEZÁRNI!!