ZETApress

hírportál

Kórusok a Palotanegyedben

Június 1-jén jön a VII. Kórusok Éjszakája. Szombat délután 7. alkalommal adnak hangot a térnek a józsefvárosi Palotanegyed utcáin és terein a Kórusok Éjszakáján. Budapest VIII. kerületében ezen az estén mintegy 50 hazai és külföldi amatőr kórussal találkozhat a közönség ? tudtuk meg a mai sajtóreggelin a Kultcaféban.

A fesztivál hátterét a Csíkszerda Egyesület biztosítja, a szervezést pedig a Csíkszerda kórus százötven önkéntese bonyolítja, akik mindannyian hisznek abban, hogy énekelni bárhol és bármikor érdemes. A Kórusok Éjszakája attól is olyan különleges, hiszen a szervező Csíkszerda kórus tagjai maguk is mind önkéntesek, akik ilyen minőségükben tagjai az énekegyüttesnek, és szintén társadalmi munkában vállalják a fesztivál szervezésével és lebonyolításával együtt járó feladatokat is. Tóth Árpád, az esemény művészeti vezetője is önkéntesként vesz részt ? immáron hetedik éve ? a program előkészítésében és levezénylésében, ahogyan a Kórusok Éjszakája fő-szervezői is. Az operatív csapat nagyjából harminc főből áll, a fesztivál napján pedig közel százötven fő segíti, hogy minden zökkenőmentesen történjen a programhelyszíneken. A Csíkszerda kórus tagjai mindezt önként és dalolva teszik, mert meggyőződésük, hogy ezzel a rendezvénnyel másokhoz is közelebb hozhatják az éneklést.

A VII. Kórusok Éjszakája tíz koncerthelyszínen és nyolc idősávban zajlik majd. Június 1-jén 16 órakor tizenöt kórus és a közönség együtt nyitják meg a fesztivált a Múzeumkertben, ahol az eddigi ? hagyománnyá váló ? Éneklő utca Éneklő Kertté alakul át. A kórusok egy-egy perces műsorral mutatkoznak be a hallgatóságnak, ízelítőt adva repertoárjukból, hogy ezzel a zenei étlappal könnyítsék meg a választást a gazdag programkínálatból. A később érkezők sem maradnak le semmiről, hiszen az Éneklő Kert 19:30-tól újabb tizenöt kórussal várja az énekhangok szerelmeseit. 17 órától húsz perces koncerteket hallgathat meg a közönség a Palotanegyed különböző pontjain egészen 22:40-ig. A negyven színpadi kórus hat különböző műfajban ad elő zeneműveket a délután és az este folyamán ? klasszikus zene, régizene, folk, kortárs zene, könnyűzene és gyerekkórus is színesíti a zenei palettát. A koncerteken kívül lépten-nyomon flashmobokkal is találkozhatnak majd a járókelők, hiszen a négy flashmob helyszínen a koncertek alatt és azok szünetében is meglepetésszerűen csendülnek fel különböző dallamok tíz különböző kórus előadásában. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a Pollack Mihály téri közös éneklés lesz az est záróakkordja, ahol a kórusok és a közönség együtt éneklik el a VII. Kórusok Éjszakája záródalát, melynek szövegét Molnár Illés, zenéjét pedig Tóth Árpád írta.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=q__i6MdF6ss[/youtube]

Az ötven kórus között egyaránt találunk visszatérő és új fellépőkkel is. Erdélyből, Görögországból, Írországból, Lengyelországból, Norvégiából és Szlovákiából is érkeznek együttesek, de a budapestieken túl találkozhat a közönség debreceni, gyöngyösi, kecskeméti, komáromi, szegedi, tatabányai és váci kórusokkal is. A fesztivál fontos eleme, hogy ezen az estén kizárólag énekhang tölti be a tereket, semmilyen dallamhangszert, hangosítást nem használnak a fellépők. A programok közötti tájékozódást egy praktikus műsorfüzet is segíti, ami a rendezvény napján a Palotanegyedben felállított infópultoknál lesz beszerezhető.

Szóljon hozzá!