ZETApress

hírportál

Joci elköszönt rajongóitól

Freddie, Kriszta, Joci és FerencJól sikerült a felkészülés az Eurovízióra. Az elmúlt két hónapban nagyon sokat készültünk, hogy a lehető legjobb produkciót vigyük ki az Eurovíziós Dalfesztiválra ? mondta a Kioskban a délelőtti sajtótájékoztatón Pápai Joci, aki május 2-án pénteken utazik Tel-Avivba, az idei helyszínre.

? Dalom üzenete, hogy a jelenben kell szeretni, amit mostanában, felgyorsult világunkban gyakran elfelejtünk. Amikor Caramel szövegét először elolvastam, mintha megállt volna velem az idő ? fejtette ki Joci, aki Az én apám című dallal a május 14-i keddi 1. elődöntőben hetedikként lép színpadra Magyarország képviseletében. Egyedül fog állni az izraeli színpadon, a produkcióban szereplő két vokalista, Katona Petra és Feng Ya Ou Ferenc a színfalak mögül fogja támogatni. ? Próbáltuk tartani magunkat a már kialakult koncepcióhoz, szerintem ami kicsiben jól működött, annak nagyban is működnie kell ? tette hozzá.

Pápai Joci néhány hete Amszterdamban 29 idei fellépő között már bemutatkozott az eurovíziós rajongóknak. Márciusban Tel-Avivban háromnapos forgatáson vett részt. ? Csak keveset láttam a városból, de most remélem, lesz lehetőségem pótolni. Mélyen vallásos vagyok, Jeruzsálembe, a történelmi helyekre is el szeretnék jutni, például a Jordán folyóhoz is! ? árulta el a mesterdalnok.

A Duna a május 14-i és 16-i elődöntőt, valamint a 18-i szombati döntőt is élőben közvetíti 21 órától az izraeli helyszínről Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie közreműködésével. Előtte 20:30-tól Hangolódjunk az Eurovízióra! címmel felvezető műsort sugároz a csatorna Forró Bence műsor-vezetésével. Ebben a nézők nyomon követhetik Joci útját A Dal 2019. február 23-ai döntőjétől az Eurovíziós Dalfesztivál színpadáig, és megismerkedhetnek a többi ország versenyzőivel is.

Pápai Joci A Dal történetében az első előadó, akinek kétszer is sikerült megnyernie a válogatót. Két évvel ezelőtt Origo című dalával győzött és Magyarország képviseletében a 8. helyen végzett a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon. ? Az első győzelmet nem lehet felülmúlni, az idei azért volt nagyon különleges, mert a szeretetről, a szeretetért énekeltem ? hangsúlyozta az előadó, aki május 14-én hetedikként lép színpadra, de szeretne elsőként továbbjutni.

Elhangzott, hogy Pápai Joci: Az én apám című dalhoz kapcsolódva az MTVA-val közösen fotópályázatot hirdetett, bárki beküldhetett fényképet édesapjáról, és apák is magukról. A több száz beküldött fotó közül mintegy ötvenet választottak ki, ezek várhatóan beépülnek a produkció színpadi látványvilágába. Freddie a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nézők A Dal Instagram- és Facebook-oldalán keresztül minden fontos pillanatban ott lehetnek Pápai Jocival Tel-Avivban. Folyamatosan frissülő információk kerülnek a weboldalra is.

1 hozzászólás

  1. Hetedikként énekelt, hetedmagával esett ki Pápai Joci tegnap este Tel-Avivban az Eurovíziós Dalfesztivál I. elődöntőjéből – láttuk a Dunán. A tíz továbbjutó úgy alakult ki, hogy egyrészt a résztvevő országok, valamint a kiemeltként eleve hat döntős közül Izrael, Spanyolország és Franciaország részéről pontozott egy öttagú szakmai zsűri, másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak a verseny applikációján, telefonon és/vagy SMS-ben. A kettő kombinációjából született meg a tíz továbbjutó; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre. Folytatás holnap újabb 18 versenyzővel a II. elődöntőn. A szombati döntőn a 10-10 továbbjutó és a 6 kiemelt lép fel, sajnos már nélkülünk.