ZETApress

hírportál

Doros koncert hétvégén

Hamarosan ortodox húsvéti koncertet ad a világhírű moszkvai Doros Kvintett. A Szent Efrém Férfikar meghívására most először érkeznek hazánkba – tudatta Tamás Dorka sajtófőnök. A világhírű moszkvai Doros Kvintettet a Vörös téri Vaszlij Blazsennij Székesegyházban szinte minden nap megcsodálhatják az oda látogatók, ám most először mutatkoznak be Magyarországon!

Május 2-án Győrben, május 3-án Nyíregyházán, május 4-én pedig a budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Fő-plébániatemplomban a Szent Efrém Férfikarral adnak közös ortodox húsvéti koncertet, ahol a Keleti Egyház legszebb nagyheti és húsvéti dallamai hangzanak majd el a Szentföldtől és Szíriától Moszkváig, Grúziától Kárpátaljáig. Tradicionális ősi liturgikus énekek mellett jelentős bolgár, orosz, olasz, magyar, ruszin és ukrán mesterek – Balakirev, Boksay, Degtarjev, Diletsky, Hristov, Ippolitov-Ivanov, Rachmaninov, Schiavo és Sáry – műveit hallhatja majd a közönség.

Az Orientale lumen sorozat 8. évadának húsvéti hangversenye május 2-án csütörtökön 19 órakor a Győr-újvárosi Kossuth utcai Római Katolikus templomban, május 3-án pénteken 18 órakor a nyíregyházi Kodály Teremben, május 4-én szombaton 19:30-kor pedig a Budapest-belvárosi Nagyboldogasszony Fő-plébániatemplomban csendül majd fel, ahol a Szent Efrém Férfikar a hazánkban most először fellépő orosz Doros Kvintettel ad közös koncertet. Az est folyamán a Keleti Egyház legszebb nagyheti és húsvéti dallamai hangzanak majd el a Szentföldtől és Szíriától Moszkváig, Grúziától Kárpátaljáig. Tradicionális ősi liturgikus énekek mellett jelentős bolgár, orosz, olasz, magyar, ruszin és ukrán mesterek – Balakirev, Boksay, Degtarjev, Diletsky, Hristov, Ippolitov-Ivanov, Rachmaninov, Schiavo és Sáry – műveit hallhatja majd a közönség.

A Doros Kvintett neve görögül ajándékot jelent, mert azt vallják, az ének Isten ajándéka, amit ők szeretnének tovább adni a közönség számára. Moszkva leghíresebb férfi énekegyüttese egyidős a Szent Efrém Férfikarral: mindketten 2002-ben alakultak. A férfikar vezetője az alakulás óta Konstantin Senchenko, aki a Nizhny Novgorodi Konzervatóriumban szerzett diplomát. Különleges hangjukat és zenei talentumukat Moszkva talán legismertebb ortodox templomában, a Vörös téri Vaszlij Blazsennij Székesegyházban szinte minden nap megcsodálhatják az oda látogatók.

A Szent Efrém Férfikart a Liszt- és Magyarország Érdemes művésze-díjas Bubnó Tamás alapította. Az együttes névadójáról, Szír Szent Efrémről (306-373) – akit már kortársai a Szentlélek hárfája megtisztelő címmel illettek – feljegyezték, hogy énekei, himnuszai sok embert vezettek vissza az igaz útra. A Magyar Örökség és Budapest Márka-díjas Szent Efrém Férfikar célja és küldetése három pilléren nyugszik: egyrészt a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása és bemutatása, másrészt a magyar férfikari hagyomány (Liszt, Bartók, Kodály, Ligeti) ápolása, harmadrészt pedig a vokális kortárszene népszerűsítése. Énekeltek többek között a King’s Singersszel, Sebestyén Mártával, a Muzsikással, Presser Gáborral, a Budapesti Fesztivál-zenekarral egyaránt. A Szent Efrém Férfikar és a Doros Kvintett ortodox húsvéti hangversenyére jegyek a Jegy.hu hálózatában, illetve a férfikar weboldalán 3800 forintos áron kaphatók.

Szóljon hozzá!