ZETApress

hírportál

Megjelent a Trianon DVD + CD

Trianon könyv, DVD és CDHáromlemezes, reprezentatív album formájában, emlékkönyvvel kiegészítve megjelent a tavaly, a Hősök terén bemutatott nagy sikerű Trianon című zenés történelmi játék hangzó és látszó anyaga ? tudatta Jánosi Katalin.

Az előadás létrehozója az Esztrád Színház volt, amely a megjelenést követően világszerte 180 magyar háznak, illetve magyar közösségnek térítésmentesen juttatja el a kiadványt. Ezzel a diaszpórában élő magyarságnak is lehetőséget nyújtanak az előadás megtekintésére. A két előadást 2018 júniusában 18 ezer ember, a háromszori televíziós adást összességében kétmillió ember tekintette meg.

A trianoni békediktátum közelgő 100. évfordulója előtt a régóta várt album a teljes zenei anyagot, a 15 kamerás, látványos televíziós felvételt, valamint a korábbi Itt élned, halnod kell című előadások és a Trianon produkció háttér-eseményeit összefoglaló werkfilmeket is tartalmazza. Az emlékkönyv több mint száz fotót, valamint a Koltay Gábor rendezővel készült interjút is magában foglalja.

Tartalom:
DVD1: A mű teljes anyaga (2018-as ősbemutató)
DVD2: Itt élned, halnod kell, Trianon ? werkfilmek
CD: A teljes mű MP3 formátumban

Szereplők: Varga Miklós, Kalapács József, Vadkerti Imre, Palcsó Tamás, Rudán Joe, Laklóth Aladár, Sipos Imre, Makrai Pál, Benkő Péter, Varga Klári, Fehér Nóra, Ruttkay Laura, Varga Miklós két gyermeke: Vivien és Szabolcs, Kincses Károly, Kuczmann Ágnes, Bodnár Vivien, H. Varga Tamás, Cservenák Vilmos, Valázsik Péter, Kereki Anna, Szántó Szandra, Szentgyörgyváry Laura, Szilvássy János, a komáromi Magyarock Dalszínház, és a Petőfi Musical Stúdió művészei, a Doktor László koreográfus vezette 150 táncos, az Udovecz György vezette katonai hagyományőrzők, a Csongrádi Csaba vezette artisták és a Ferenczi János vezette lovasok. Zene: Koltay Gergely, Kormorán. Rendezte: Koltay Gábor. Kiadó: Esztrád Színház. Kapható a: Libri, a Líra és a MediaMarkt üzleteiben, valamint a Bookline.hu, a Líra.hu, a Rockdiszkont.hu, a Vatera.hu, az emag.hu és a Teszvesz.hu oldalakon.

Szóljon hozzá!