Kezdődnek az elődöntők
Véget értek A Dal 2019 élő válogatói, a három adásból továbbjutó 6-6 fellépő két elődöntőben verseng majd egymással. Az első kilenc előadó február 09-én szombat este lesz látható ? tudtuk meg tegnap este a Duna Televízió és a Duna World élő közvetítésén. A január 26-ai 2. válogatóról idekattintva olvashatunk.
A jövő szombati első elődöntőben az Acoustic Planet: Nyári zápor; DENIZ: Ide várnak vissza; a Konyha: Százszor visszajátszott, Petruska: Help Me Out of Here; a The Middletonz: Roses; a The Sign: Ő, az USNK: Posztolj; Vavra Bence: Szótlanság, valamint a yesyes: Incomplete című dalai versenyeznek majd. Szombat az is kiderül, hogy kinek ítéli a zsűri A Dal 2019 Felfedezettje különdíjat.
A két elődöntőben színpadra lépő kilenc-kilenc előadó közül nyolcan mérettethetik meg magukat a február 23-i döntőben. A tegnapi válogatóban a 16 éves Nagy Bogi: Holnap című dala 41 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől összesen, akárcsak Pápai Joci, A Dal 2017 győztese, aki Az én apám című számot adta elő. Negyven-negyven ponttal jutott tovább Petruska a Help Me Out of Here, valamint a Ruby Harlem a Forró című dallal. Szintén bekerült az elődöntőbe a Mocsok 1 Kölykök az Egyszer című szerzeménnyel, amely a zsűritől 39 pontot kapott. A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival az USNK és a Posztolj című dal lett, így velük is találkozhatnak a nézők az elődöntőben.
Már elindult A Dal Akusztik online szavazás is. A Dal 2019 weboldalán az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a 30 versenydal akusztikus változatára február 20-án szerdán éjfélig. A győztest a műsor 23-ai döntőjében jelentik be.