ZETApress

hírportál

Lángoló Gitárok a sörgyárban

Több mint 100 zenekar indult a DreherFeszt Felfedező zenei tehetségkutatón! A sörgyár-fesztivál és a Lángoló Gitárok közös tehetségkutató versenyében összesen 117 banda indult, amelyből négy már biztos döntős.

Az ötödik hely még kiadó, indul a közönségszavazás! Mindeközben már javában készülnek az 5. DreherFeszt sörkülönlegességei is, melyek teszteléséből Sass Dani is kivette a részét – tudatták sajtósaik. A vagány gasztroarcot, Sass Danit hívta meg a Dreher, hogy tesztelje a szeptember elsejei sörgyár-fesztiválra készülő specialitásokat. A sörfőző mesterek idén is megmozgatták a fantáziájukat, így a márka már ismert változatai mellett öt olyan különlegesség is kerül az 5. jubileumát ünneplő DreherFeszt kínálatába, amely egyéb napokon nem hozzáférhető a közönség számára.

Még sosem voltam a Dreher Sörgyárban, mint egy kisgyerek, úgy csodálkoztam rá mindenre. Tesztelhettem azokat a különlegességeket, amelyek készülőben vannak szeptember elsejére, és azt már bátran elmondhatom, hogy a kedvencemnek egy Red Ale bizonyult. Én is hoztam valamilyen kóstolót cserébe, de erről még nem árulhatok el többet. Alig várom, hogy a patinás gyárterület megteljen zenével, fesztiválozókkal, és nem utolsó sorban finom sörökkel, valamint harapnivalókkal – emelte ki Sass Dani.

A DreherFeszt nagyszínpadának felhozatala – a Bëlga, a Cloud 9+, a Magashegyi Underground, a Lóci játszik és a Kelemen Kabátban – mellett most már a DreherFeszt Felfedező kisszínpadának négy fellépője is biztos. A sörgyár-fesztivál és a Lángoló Gitárok közös zenei tehetségkutatójára összesen 117 feltörekvő banda jelentkezett, ezzel közel megduplázva a tavalyi indulók számát. A szakmai zsűri a Down For Whatever, a Beatkoho, a The Palace és az Úrfi együttesnek szavazott feltétlen bizalmat, ők már biztos ott lesznek az élő döntőben a DreherFeszten.

További négy kiválasztott zenekar – a Carson Coma, a Marble Mist, a The Sign és a Zion Refresh – közül pedig a közönség választja ki azt a legjobbat, amely csatlakozhat majd a végső megmérettetéshez. Szavazni augusztus 26-ig a verseny online felületén lehet. A négy szavazásra bocsátott együttes további helyszíneken, Dreheres koncerteken is megtekinthető lesz majd élőben.

Elcsépelt egy tehetségkutató zsűritagjaként azt nyilatkozni, hogy nehéz volt a dolgunk, de tényleg így volt. Eleve 117 zenekar jelentkezett, ami egyrészt öröm egy ilyen versenynél, másrészt sok hallgatni való. Egyszerre könnyítette és nehezítette a dolgot, hogy több olyan induló is akadt, akik már bizonyítottak, akár több évtizednyi zenélés is mögöttük van, lemezeket adtak ki, világsztárok előtt léptek fel, és pusztán minőségük alapján akár elsők is lehetnének. A végső sorrendet viszont úgy állítottuk össze, hogy előnyt élveztek azok a fiatal csapatok, akik előtt még sok leküzdendő akadály áll, tényleg a karrierjük elején tartanak, és ezzel is tudjuk segíteni a további lépéseiket. Aztán majd élőben eldől, ki a legjobb közülük –mondta Dankó Gábor, a Lángoló Gitárok főszerkesztője.

Mint július 12-én megírtuk, a verseny szakmai zsűrijét Dankó Gábor (Lángoló Gitárok), Szalai Attila (Tesco Disco, Spartak Music), Tóth Gergő (Supermanagement – Wellhello, Cloud9+, Anna and the Barbies) és Gál Marcell (Dreher) alkotja.

Szóljon hozzá!