ZETApress

hírportál

Az Operettszínház jövője

Minden színháznak vannak emblematikus előadásai, amelyekre a mai napig emlékeznek. A Budapesti Operettszínház történetében ilyen a Hegedűs a háztetőn Bessenyei Ferenc legendás Tevje alakításával, vagy Az Őrült nők ketrece, amelyet Haumann Péter és Németh Sándor vitt sikerre.

Ezekről a produkciókról mai napig beszélünk csakúgy, mint az első Valahol Európában-ról Kulka Jánossal. Mégis egyetlen előadás van csak: Szinetár Miklós mára tananyaggá vált Csárdáskirálynő rendezése Honthy Hannával, amely a Rómeó és Júliához hasonlóan 14 éven át folyamatosan műsoron volt ? tudtuk meg a tegnap délutáni sajtótájékoztatón, melyen Lőrinczy György főigazgató mellett a színház következő évadának alkotói is részt vettek. Fotóink Lantai József felvételei.

A műsor változása a repertoárszínház velejárója. Ahhoz, hogy az új előadásoknak helyet tudjunk biztosítani, minden évben alakítunk a repertoáron, vagyis adott esetben bizonyos előadásokat nem játszunk. Így lesz ez a következő évadban is. A Béres Attila rendezte Rebecca musicallel is előfordult, hogy bár sokan sajnálták, lekerült a műsorról, az idei évadtól azonban újra látható. A Rómeó és Júlia musicalt a következő évben kőszínházunkban valóban nem játsszuk, de nem kizárt egy későbbi felújítása, esetleges visszatéréséről már most tárgyalásokat folytatunk fesztiválokkal, szabadtéri helyszínekkel.

Kerényi Miklós Gábor rendezőnek jelenleg öt előadása fut a színházban, közülük A Notre Dame-i toronyőr nyáron újra látható a Szegedi Szabadtéri Játékokon, míg Csárdáskirálynője Triesztben mutatkozik be. Bizonyos előadásai a jövő évadban is műsoron maradnak, de mindezen terveket egyelőre több, tisztázásra váró körülmény befolyásolja. Ahogyan a színház-történetben mindig, úgy ebben az esetben is az intézmény aktuális vezetésének és igazgatójának, nem pedig rendezőinek hatásköre az adott évad repertoárjáról dönteni ? hangzott el tegnap a Nagymező utcai teátrumban.

A Budapesti Operettszínház 2018/19-es évadában 7 premier várható melyek közül 3 ősbemutató. Látható lesz az István, a király, a Marica grófnő, a Maya, a Molnár Ferenc: Liliomából íródott Carousel, Semmelweis, Szabó Magda: Tündér Lalája és A Pendragon legenda. A bemutatók szeptember 28-án a Raktárszínházban kezdődnek Raymond J. Lustig és Matthew Doherty: Semmelweis című operájával Boross Martin rendezésében, főszerepben Szabó P. Szilveszter, Frankó Tünde, Nádasi Veronika és Lévai Enikő. Októberben Szenteczki Zita rendezi a Tündér Lala zenés mesejátékot, novemberben egy revüoperett következik ? Fényes Szabolcs: Maya, rendező Réthly Attila. Jövő évben kerül bemutatásra Molnár Ferenc: Liliomának musicalje, a Szerb Antal regénye nyomán Somogyi Szilárd rendezte Pendragon legenda, júniusban pedig Kálmán Imre: Marica grófnőjét Szabó Máté állítja színpadra.

A Budapesti Operettszínház új arculattal és honlappal jelentkezett, mától megkezdődött a bérletárusítás. Több mint 20 bérletkombinációt ajánlanak nézőik figyelmébe. ? Az igazi, nagy színházi estéken, amikor a közönség együtt él a játékkal, ő is átlényegül, így pedig jóformán alkotótársa lesz az előadásoknak. A kíváncsiságukért, a figyelmükért, a szeretetükért sosem lehetünk elég hálásak, kérjük Önöket, hogy a következő szezonban is játsszanak velünk! ? ajánlotta Lőrinczy György főigazgató a sajtótájékoztatón.

Szóljon hozzá!