Garázsband a MŰPÁ-ban
Már lehet jelentkezni az idei Garázsband Fesztiválra! Újra felnyílnak a sorompók és egy estére leköltözik a buli a mélygarázsba! A MŰPA 2016-ban azzal a nem titkolt szándékkal hívta életre rendhagyó tehetségkutatóját, hogy amellett, hogy teret és lehetőséget biztosítson a feltörekvő fiatal zenészgenerációnak.
Olyanokat is az épületbe csábítanak a nem mindennapi programmal, akik eddig ritkábban jártak az intézménybe. A részletes pályázati kiírás és jelentkezési lap letölthető a MŰPA weboldaláról. Jelentkezni április 23-ig a garazsband@mupa.hu emailcímre beküldött kitöltött jelentkezési lappal lehet. A mélygarázsban megrendezett nyárindító házibuli pedig tökéletesnek bizonyult ehhez.
Az elmúlt két évben közel 100 zenekar jelentkezett az évente meghirdetett pályázatra, közülük a szakmai zsűri döntése után minden évben öten mutatkozhattak be az ingyenes fesztiválon. A kezdeményezés sikerét és létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a közönségdíjas zenekarok közül többen azóta már visszajáró vendégei a hazai kluboknak és koncerthelyszíneknek.
A szervezők ez évben is 16-26 éves fiatalokból álló, amatőr pop-rock zenekarok jelentkezését várják, akik éreznek magukban elég bátorságot, hogy tehetségüket élőben, közönség előtt is megmutassák. A beérkezett pályaműveket most is a MŰPÁ-ban idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri pontozza majd: Pásztor Anna (Anna & the Barbies), Delov Jávor (Random Trip), Kéri András Columbo (Brains, Irie Maffia), Markó Ádám (Special Providence), Szepesi Mátyás (Magashegyi Underground, Konyha) ? tudatta a MŰPA Kommunikáció.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=odbfAvDgmDM[/youtube]
Az öt legmagasabb pontszámot elérő zenekar 40-40 perces önálló koncertet adhat majd a június 2-i Garázsband Fesztiválon, ahol nemcsak professzionális háttértechnika és stáb, de a különleges helyszínnek köszönhetően semmihez sem hasonlítható hangulat is várja majd őket. Egy estére ugyanis az autók átadják a helyet a fiataloknak, és az amúgy unalmas teremgarázs igazi underground bulihelyszínné avanzsál, élő zenével, csapolt sörrel és zsíros kenyérrel. A közönség szavazhat is kedvenceire, akik így olyan további értékes nyereményekkel lehetnek gazdagabbak, mint egy nap a MŰPA profi hangstúdiójában, profi fotózás és további fellépési lehetőségek.
MŰPA
A MŰPA Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és egyik legmodernebb kulturális intézménye, mely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly- kortárs, könnyű-, jazz- és világzenének, operának, új cirkusznak, táncnak, irodalomnak, filmnek egyaránt. A MŰPÁ-t 2005-ben azért hívták életre, hogy magas színvonalú, minőségi kulturális eseményeket nyújtson széles és igen változatos közönség számára különböző műfajokban. Az intézmény alapvető feladata ? a hazai és európai művészeti hagyományok tiszteletben tartásával ? az új irányok és irányzatok bemutatása és közérthetővé tétele, úgy az ínyenc, mint a szélesebb közönség számára is befogadható, magas szintű élmény megteremtése.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=SriBZvqh8a0[/youtube]
A MŰPA a hazai és nemzetközi élvonalba tartozó művészek előadásain túl új művek létrehozását kezdeményezi és támogatja. Kiemelt szerepet játszik a nemzetközi kulturális kapcsolatok ápolásában, a hazai kulturális célok megvalósításában, illetve a magyar előadóművészek nemzetközi megismertetésében. Tevékenysége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a jövő nemzedékének fiataljai is egyre szélesebb körben váljanak tudatos kultúrafogyasztó felnőttekké. Mindezt inspiráló, párbeszédet generáló, kérdéseket felvető művészeti eseményekkel és szolgáltatásokkal, az élményre, kreativitásra és interakcióra építő újszerű programok bemutatásával teszi.