ZETApress

hírportál

Magyarok Monte-Carlóban

Monte-Carló 1Európai dicséret és köszönet Magyarországnak. Tradíció, hogy a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál ideje alatt a Hermitage Hotel különtermében tart hivatalos elnökségi ülést az Európai Cirkusz Szövetség (ECA) ? tudatta Bali-Hatala Boglárka.

Ma délelőtt kezdődött az idei ülés. Tavaly óta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója is az ECA elnökségi tagja, aki elsősorban a társművészetekért és a kulturális szférával való kapcsolattartásért felelős a szervezeten belül. A magyarok számára jó előjelekkel, hiszen a Budapesti Cirkuszfesztivál sikerének híre végigsöpört a világ cirkuszi szakmáján, s szinte mindenki erről beszél Monacóban.

A 42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál nyitó száma Richter József és felesége Marrylu Pas de deux ? Balett lóháton száma, s ezen kívül a páros még további 3 lovas számmal lép fel a fesztiválon. Simet László és csapata több mint 20 év után kapott ismét meghívást Monte-Carlóba, s az A-program első felvonásának zárószámaként lélegzetelállító produkciót mutattak be. Ez erős magyar jelenlét, elismeréssel beszél a zsűri a látottakról.

A szakmai tanácskozáson Fekete Péter összegezte a legutóbbi elnökségi ülés óta eltelt időszakot. Emlékeztetett a 2017 nyarán Budapesten megrendezett elnökségi ülésre, melyet az EMMI tükörtermében tartottak, s összegezte, hogy valamennyi tervezett programot, vállalást sikerrel teljesítettek. Előadásában kiemelte, hogy egyedülálló Európa közepén a magyar cirkuszművészet helyzete. Egy európai ország sem áldoz annyi figyelmet e művészeti ágnak, mint Magyarország. Cirkuszpedagógiai programok, életpálya modell díjnyertes idős artistáknak, ingyenes utazási lehetőség a cirkuszpedagógiai programba érkező tanuló csoportoknak, erős felelős vezetői érdeklődés, jelenlét a szakmai programokon, nemzeti cirkuszművészeti intézmény fenntartása. Egy európai miniszter, két miniszter, hat államtitkár és nyolc helyettes államtitkár vett részt a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál szakmai programjain. Ez példa értékű Európában, most tárgyalások folynak arra vonatkozólag, hogy a magyar példából merítkezve más országok is megszólítsák a saját kulturális minisztériumukat. Fekete Péter előzetes meghívást kapott Nagy-Britanniába a kulturális kormányzattal való egyeztető tárgylásokra.

Monte-Carló 2Helmut Grosscurth, a szövetség menedzser igazgatója összegezte a 2017-es évet és köszönetét fejezte ki a 250 éves jubileumi év magas színvonalú megnyitásáért. Kiemelte a magyar utazó cirkuszok és igazgatóinak aktív részvételét, mely példa értékű a világban. Újdonságként hatott a sokszínű program, a normál klasszikus versenyprogram mellett megjelentek az új-cirkuszi produkciók, és az utánpótlás is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Grosscurth kiemelte a szervezés zökkenőmentes, példa értékű kivitelezését. Külön fejezetben esett szó a Cirkuszpedagógiai Szakmai Konferenciáról, melyre tíz országból érkeztek szakemberek, s melynek kapcsán Magyarország bekapcsolódhat az European Network for Traveller Education rendszerbe. A konferencián részletesen bemutatásra került a magyar találmányként aposztrofált cirkuszpedagógiai program is, mely immár Európa több országában is bevezetésre kerülhet. Az Európai Cirkusz Szövetség (ECA) a szakmai programon kiemelt köszönetét fogalmazta meg Magyarország felé.

Szóljon hozzá!