ZETApress

hírportál

Marcellina önkéntes vaksága

Marcellina Fehér éjszakájaMarcellina két napra beköltözött a Vakok Állami Intézetébe. Reggel 9 órakor betakarta a szemét és holnap estig vakként fogja érzékelni a világot a Hermina utca 21-ben. Elkísérte egy videós is, aki végigköveti felvevőgépével az énekesnő minden mozdulatát. A nyomtatott és az elektronikus média is jelezte látogatását.

A ’80-90-es évek nagysikerű énekesnője hosszas világot bejáró turnéi után néhány hónapja újra itthon tevékenykedik és kezdésként egy jótékonysági koncertsorozatot indított az Ajtósi Dürer sori Nádor Teremben a Vakok Állami Intézete Alapítványának javára. A koncert bevételéből az intézet alapítványa, a Fény a Sötétben Alapítvány komputer-technikai segéd-eszközöket vásárol a látássérültek javára.

A Fehér éjszaka című koncertsorozat következő állomása október 28-án szombaton lesz a Stefánia Palota színháztermében, ahol a Marcellina Pjt-együttes 5 tagja mellett Horváth Tibor, Kroll Zsuzsanna és Titz Kira látássérült vokalisták állnak a színpadra a vendég Burai Krisztiánnal és nem utolsó sorban Marcellina mentoráltjával a 14 éves tehetséggel, Castagno Claudia Raquellel, akit idén a San Remo Junior nemzetközi énekversenyre benevezett és aki 21 ország versenyén 3. helyezést ért el.

Marcellina személyes kötődése a látássérültek világával Molnár Jánoson, a Marcellina Pjt-együttes vak billentyűsén keresztül erősödött meg. Két nagyszabású koncert bevételével az együttes még János életében jótékonysági koncertekkel segítette az Intézetet. E tradíció folytatásaként a koncertsorozat célja a jótékonysági adomány mellett a figyelem nyomatékos felhívása a vakok és gyengén látók életének nehézségeire. Most felmerült benne a kérdés: hogyan segítsen, ha nem is tudja igazán, milyen vaknak lenni? Hogy legalább egy cseppnyi fogalma legyen erről az érzésről, 2 napon keresztül vakként érzékeli majd a világot, ezért bekötött szemmel egy személyre szabott érzékenyítő programon vesz részt mától a látássérült László és a látó Arabella segítségével.

László 2000-ben gyógyíthatatlan glaukóma miatt veszítette el látását. Őt is éveken át készítették fel az új életre, amit elsősorban neki kellett akarni. Megtanult önállóan közlekedni, mivel arcbőre nem bírta a villanyborotvát, pengével megtanult borotválkozni, szendvicset készíteni, önállóan étkezni. A vidéki fiatalember a XVII. kerületbe költözött, 2007-től onnan jár naponta dolgozni a Vakok Intézetébe. Munkája abból áll, hogy sorstársait képezze. Aki szeretne részt venni ezen, annak egy félnapos állapotfelmérésen kell részt vennie ? ide két héten belül behívják ? majd beosztják egy több hetes-hónapos tanfolyamra a lakásához legközelebbi helyszínre. Ilyenek az ország egész területén működnek. Vannak bentlakásos, 3 hónapos tanfolyamok is, de megoldható a képzés napi bejárással, vagy heti egy-két alkalommal attól függően, hogy a páciens melyiket választja.

2009 őszén magam is részt vettem a dolgozóknak szervezett háromórás érzékenyítőn a közeli Hungária körúti Vakok Intézetében. Letakart, behunyt szemmel közlekedtünk látó segítővel a hosszú folyosókon és lépcsőkön. A levest kanállal, a másodikat késsel-villával ettük és vizet töltöttünk kancsóból a poharunkba. Minden új dolgozónak át kell esni ilyenen, s csak néhányuk nem vállalja, mert tériszonya van, ha bekötik a szemét. Ez nem kizáró ok a munkavállaláshoz, így is dolgozhatnak ápolóként, gondozóként.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=9k315H4r56s[/youtube]

? Személyes érintettségem miatt tudom, hogy egy vak ember, bár látásában korlátozva van, mégis ugyanolyan nagy dolgokra képes, mint mi, látó társai. Fontos, hogy ne megkülönböztessük látássérült embertársainkat, hanem egyenrangúnak tekintsük és segítsük őket, hogy legyen lehetőségük olyan teljes életet megélni, mint bármelyikünknek. Számomra ez a legfontosabb üzenete a koncertsorozatnak. Bízom, hogy az érzékenységi program után, mely egyben egy lélek fejlesztési út is számomra, hatványozottan képes leszek segíteni. Emellett pedig nagy büszkeséggel tölt el, hogy a jó ügyért magyar közönség előtt léphetek fel. Hálás vagyok a Vakok Állami Intézete, illetve a Fény a Sötétben Alapítvány dolgozóinak azért, hogy egy emberként álltak a jótékonyság ügye mellé ? emelte ki Marcellina a koncertsorozat fontosságát.

Szóljon hozzá!